Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 15-16. szám · / · FIGYELŐ · / · Vers
Komoly, érdekes fejlődésen ment át Berda József tavalyi verskötetének megjelenése óta. A két kötet közötti különbség már a címekben is megnyilatkozik. Tavaly: «Irgalmas szegénység». Az idén: «Örökkévaló lobogással». Berda régebbi verseiben, az «Irgalmas szegénység»-ben inkább az irgalmon volt a hangsúly, mint a szegénységen. A szegénység, az alázat mintegy keretei voltak annak a kissé pietista irgalmasságnak és szentferencesen kozmikus szelídségnek, amely a tehetséges fiatal költő verseiből kiáradt. Ezek az érzések Berda új verseiben erősen átalakultak. A lélek helyett most a testet énekli Berda, a lelkek kozmikus testvérisége helyett a testek kozmikus összetartozását. Ha egyetlen szóval lehetne költőket és költői irányokat jellemezni, akkor Berda régebbi verseit katolikusoknak, az újakat pedig pogányoknak lehetne nevezni. Az irgalmas szegénysége helyébe az erős testi vágyak örökkévaló lobogása lépett.
Hol csendesen bukolikus, hol pedig forrongóan dionizoszi hangon énekli Berda a testet. A fiatal, erős test élete, az evés, az alvás, a szeretkezés, a mozgás, sőt a szervezet reflexszerű fiziológiai megnyilatkozásai - ez mind téma Berda költészete számára. Örül a test életének, nem riad vissza a brutalitás látszatától sem. Egyik legszebb versében az evés szinte állati gyönyörűségét énekli, megdöbbentő erővel és őszinteséggel:
Finom ebédek s vacsorák izes illatát
szagolja képzeletem: sült husokét
s füszeres levesekét, amint párolognak
az ünnepi asztalon. S látom a rétesek
és bukták tornyos tálait s kidülledt szemekkel
már is rohannék, mint boldog kutya
a zsiros konc után, hogy végre felüvöltsek
dühödt örömömben: dicsértessél te
méltóságos bendő, ki megvidámitod
borral öntözött friss gerincemet
az örök életre, ámen.
Hatalmas intenzitású vágy van ebben a versben, a legnagyobb és legigazabb proletár-Wunschtraum és egy csipet keserűség, amiért ez csak vágy maradhat, és
Mégis, erőltetett volna ennek a nagyon értékes, egyéni hangú költőnek fejlődését a