Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 15-16. szám · / · FIGYELŐ · / · Vers

Bálint György: ÖRÖKKÉVALÓ LOBOGÁSSAL
Berda József versei

Komoly, érdekes fejlődésen ment át Berda József tavalyi verskötetének megjelenése óta. A két kötet közötti különbség már a címekben is megnyilatkozik. Tavaly: «Irgalmas szegénység». Az idén: «Örökkévaló lobogással». Berda régebbi verseiben, az «Irgalmas szegénység»-ben inkább az irgalmon volt a hangsúly, mint a szegénységen. A szegénység, az alázat mintegy keretei voltak annak a kissé pietista irgalmasságnak és szentferencesen kozmikus szelídségnek, amely a tehetséges fiatal költő verseiből kiáradt. Ezek az érzések Berda új verseiben erősen átalakultak. A lélek helyett most a testet énekli Berda, a lelkek kozmikus testvérisége helyett a testek kozmikus összetartozását. Ha egyetlen szóval lehetne költőket és költői irányokat jellemezni, akkor Berda régebbi verseit katolikusoknak, az újakat pedig pogányoknak lehetne nevezni. Az irgalmas szegénysége helyébe az erős testi vágyak örökkévaló lobogása lépett.

Hol csendesen bukolikus, hol pedig forrongóan dionizoszi hangon énekli Berda a testet. A fiatal, erős test élete, az evés, az alvás, a szeretkezés, a mozgás, sőt a szervezet reflexszerű fiziológiai megnyilatkozásai - ez mind téma Berda költészete számára. Örül a test életének, nem riad vissza a brutalitás látszatától sem. Egyik legszebb versében az evés szinte állati gyönyörűségét énekli, megdöbbentő erővel és őszinteséggel:

Finom ebédek s vacsorák izes illatát
szagolja képzeletem: sült husokét
s füszeres levesekét, amint párolognak
az ünnepi asztalon. S látom a rétesek
és bukták tornyos tálait s kidülledt szemekkel
már is rohannék, mint boldog kutya
a zsiros konc után, hogy végre felüvöltsek
dühödt örömömben: dicsértessél te
méltóságos bendő, ki megvidámitod
borral öntözött friss gerincemet
az örök életre, ámen.

Hatalmas intenzitású vágy van ebben a versben, a legnagyobb és legigazabb proletár-Wunschtraum és egy csipet keserűség, amiért ez csak vágy maradhat, és csak ez lehet a kisemmizett emberek vágya. A proletáriátus ezért az egy verséért a maga költőjének vallhatja Berdát, aki különben több versében nemigen tulajdonít fontosságot a nyomor dialektikus feszítő erejének és a testi munkában inkább csak a szervezet harmonikus erőkifejtését látja. A péklegényekről szóló igen szép versében szinte extázisban ünnepli a dolgozó test dinamikus mámorát, de mintha elkerülné figyelmét az, hogy a munka, amelyért a péklegényeket ünnepli, bérmunka, tehát testi lényegében is tragikus valami.

Mégis, erőltetett volna ennek a nagyon értékes, egyéni hangú költőnek fejlődését a «katolicizmus» és a «pogányság» címszavaiba skatulyázni. Berda sohasem volt maradék nélkül katolikus és most sem maradék nélkül pogány. Katolicizmusát és pogányságát egyaránt megzavarja az a nyugtalanság és vívódás, amely a ma emberének annyira sajátja. Az a test, amely Berda költészetének lényegét adja, gondolkozó test. Berda versei komplikáltabbak és pszichológiailag finomabbak, mint ahogy első pillanatra látszanak. Többször kell elolvasni egy-egy versét, hogy igazán megismerjük. És érdemes is többször elolvasni. Apró, szinte japános méretű versek, de pregnánsak és keményen, ércesen csengenek. Vannak versei, amelyek tömörségükkel szinte Berzsenyire emlékeztetnek.