Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 15-16. szám · / · FIGYELŐ · / · Vers
A neves szlovenszkói költő új kötetének félszáznál több verse egy megragadó, ideális emberarcot s egy meglehetősen egyenetlen, művészi erőivel szeszélyesen gazdálkodó költőt mutat. Ez ember-arc a fiatal férfié, aki csüggedve s el-elbotolva bár - még hősiesen küzd a kor fojtó hinárja ellen, s ostromolva és jajongva emeli a nap felé protestáló, tiszta szívét. Vonzó, szép attitüd. Azok a művészi eszközök és módszerek azonban, amelyeken át e kép vonalai s színei feltünnek, nem mindig ily rokonszenvesek.
Győry Dezső versei egyenetlenül fungáló művészi alkotó erőre vallanak. Strófái közt az ihlet árama meg-megszakad, a táj legnaposabb csúcsai közt ködös, szemetes völgyek ásítanak, a sorok hosszú füzérében együtt csörög a kavics és az igazgyöngy. Amily vívódónak és felelősségesnek tetszik ez a költő szerelmi, politikai, emberi problémáiban, oly könnyű svunggal s tétova nélkül száll át verseinek művészi problémái fölött. Az ember sorsán, kedvese szépségén hosszan és fájdalmasan meditál, de önnön alkotó-munkája titkaira aligha hajlik ily termékeny irgalommal. Túlságosan bízik csalóka művészösztöneiben. Nyilván az áradás, a «lendület» költőgyönyörét érzi a jó munka legbecsesebb kritériumának, legpozitívabb biztosítékának. Szereti az olyan kompozició-formát, amelyhez elsősorban az indulás lendülete, a rugalmas start röpítő ereje kell, s a verset aztán a
Van Győry nyelvében némi modorosság is, amiről talán nem volna lehetetlen leszoknia. Az egyszavas mondatokat kelleténél többször alkalmazza, s kivált a kettősponttal megelőzött s így mintegy erélyesebben exponált zárószavakat kissé programosan használja. (Ilyenformán: «Fizetni, pincér. Meghalok.» vagy: «...így vagyok hit s zászló én: örökidőkre.» - s igen gyakran.) Modorosságot érzek a szókincse tudatos kiépítésében is. Tájszó, mesterségszó, triviális kifejezés, nagyvárosi zsargon, egyéni - sokszor igen ügyes - szócsinálmány gyűl itt vegyes halomba. Egy kis mutató: juttunk, «lecsúsztunk», világúl (ige!), csábol, zeherjés, kalamajka, furton-furt, csóré, tiló, hehelő, frász-mostoha, erővét, bevégzet, husson, glancol, frázisköpet, koszt, távolabbul (ige!), befellegzettes stb. Ezek közül egyik-másik nagyon jól helyén van az illető versben, de az ily «meglepő» szavak nagyméretű halmozása nem szerencsés.
Figyelemre méltó Győry Dezső verseiben az Ady hatása is. Ady-versek sajátja a hangsúlyosabb fogalmak részletező, bőszavú kifejezése. (Egy példa: «Kikötőjéből ékes szerelemnek, csodának, szépnek, mámornak és jónak, Nincs isten, Erő, Csók, Csoda, Halál, mely kivontassa briganti hajómat.») Győrynél lépten-nyomon találunk ilyeneket: «Itt nincs merészség, svung, szárny, motor» - «vagyunk a gárda, folytatás, fixpont, híd, hit, várta» - «erő, hatalom, pénz, acél nehézked...» - «pénz, fegyver, átok és halál le nem ver» stb. Feltünnek az ilyen adys szellemű sorok is: «egy nem szabad: akarni» - «új törvények születnek arra, aki választott, csillagos, s a teljes életet akarja» - «az életparancs az, hogy éljünk» - «Élet, bitangság vagy akármi» - «szerelmesünk, botor, hős asszonyállat, magyar Észak és magyar Szahara» - «s ha én nem nézlek, nem lát senkisem» és így tovább.
Győry Dezső kétségtelen tehetsége még nem jutott el méltó eredményekig. E versek vize még mindig iszapos. Vannak jó darabjai, mint az egyre növekvő erejű, megejtően prédikáló-éneklő