Nyugat · / · 1932 · / ·
Mint ahogyan két vonat egyszerre robog be
Ellentet irányból egy állomásra:
S két ablakon át két asszony ijedten
Egymásra mered: egyik, aki vesztett,
Megtépve, kifosztva, alázva porig;
Másik, aki győzött, gőggel teli nemrég,
S hökkent szeme gyáván azt kérdezi most:
Fáj még az az emlék?
Vagy mint két férfi: egyik kirabolta
Egy éjszaka védtelen áldozatát
S menekült s nyomatűnt; hinnéd hogy örökre
Feledésbe cepelte élete szennyét,
S most fölmerül arca kisértetesen:
Fáj még az az emlék?
Vagy mint két gyermek: - Ráismerek! Ő volt!
Eltörte irigyen játékaimat
S megütött! Óh jaj, már prüszköl a mozdony!
Ha most vele ujra ökölre mehetnék! -
S tekintete villog s a vonat zakatol:
Fáj még az az emlék?
Vagy mint két Hóbort, Mánia, Rögeszme,
Robogva keletnek, robogva nyugatnak
Ha szembekerülnek pár pillanatig,
S akárcsak a tegnapi késeket fennék,
Pattognak a szikrák s a füst gomolyog:
Fáj még az az emlék?
Bukás? Diadal? Bensődben tartsd meg a szemlét:
Mit tudhatod te, ki a koldús, ki a gazdag?
Mit tudhatod te, ki a nyertes, a kifosztott?
Akit megaláztak, nem boldog-e azóta?
Akit kiraboltak, nem kincses-e azóta?
S tört régi játéknál nem szebb-e az uj?
S ráeszmélsz: a Siker csak lélekjelenlét
S minden e világon attól igazul...
S nem fáj az az emlék.