Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 11. szám · / · Figyelő · / · Vers

Bálint György: Hajnali harangszó
Mécs László versei - Athenaeum

Mécs László figyelemreméltó költő. Lírikus létére néhány év alatt páratlanul népszerű lett és verskötetei már-már keresettebbek Erdős Renée regényeinél is. Népszerűsége a társadalom úgynevezett felsőbb köreiben kezdődött és azután fokozatosan átterjedt azokra a rétegekre, amelyeknek ízlését ezeknek a felsőbb köröknek véleménye irányítja. Mécs Lászlónak ezidőszerint sok olvasója van, úgyhogy első reprezantatív verskötete, a «Hajnali Harangszó» most második kiadásban is megjelent.

Mécs László figyelemreméltó költő. Népszerűsége sok tekintetben indokolt. Tud népszerű lenni és ez nagy dolog. Tudja, hogy mire van szüksége olvasóinak. Tudja, hogy azok a közönségrétegek, amelyek annakidején Farkas Imre fiatalkori lírájáért rajongtak, most már valami mást akarnak. Olyan költészetre van szükségük, amely hangulataival, ötleteivel, formaeszközeivel tudomást vesz a líra «modernebb» problémáiról anélkül, hogy ezeket a problémákat túlságosan komolyan venné és nyugtalanító intenzitással dolgozná fel. Mécs László tehát verseiben tudomást vesz az utolsó húsz év lírájának tartalmi és formai problémáiról és ezt ügyesen ártalmatlanul jelzi olvasói előtt. Denikotizált és veszélytelen kivonatot készít mindabból, amit az utolsó húsz évben «modernnek» szokta nevezni.

Versei nagyon tetszetősek. Ritmusuk behízelgő, tele vannak csinos hasonlatokkal és csillogó színekkel. Pátosz van bennük, szavalásra igen alkalmasak. Stílusuk, formájuk egyesíti Ady, Claudel, Walt Whitman, Françis Jammes és még számos más ismert lírikus sok kifejezésbeli jellegzetességét. Színdús képeinek, zengő sorainak dekoratív patakzása a nem túlságosan szigorú igényű olvasóval elfelejteti a stílusbeli egyenetlenségeket, képzavarokat, kifejezésbeli szimplicitást. Versei gyakran erőteljesek, vannak például strófái, ahol majdnem minden sorban vér fordul elő.

Szörnyű éj volt: a megőrült csillagok mind vért röhögtek,
vad vigyorral vért köpött a máskor a lányos szűzi hold,
És az Ember: sárkánymagból sarjadt fattya véres rögnek
Elfeledte, hogy az arca régen Krisztus arca volt.
Álmodott vad háborut és vér csurgott le testén, lelkén
s népek közt és szivek közt a szivárványhid leszakadt.

A vér később is állandóan visszatérő ornamentális eleme Mécs László verseinek, amelyeknek alapszíne általában a piros. Alig találunk a kötetben verset, amelyben valami ne lenne piros. Például: «Kongatom piros hangom, ifjú szívem kongatom», - vagy: «piros búzát tiszta szívből», - vagy: «a percek piros kicsiny madárkák», - vagy: «hajnalos piros paripa», - «piros ablakos vonat az alagútban», - «piros, jövős virágtojások», - «piros vidám az indulója», - «gyermekdal piros patakja», - «piros álmú csirák», - «a piros nevetés, a hetyke virág», - «Szép piros tücsökvonóval búzavirágszín hegedűn». Sok más hasonlóan dekoratív szín és kép követi egymást Mécs verseiben: rózsaröptű mámor, aggos bölcseség-méz, misztikus nagypéntekes homály, szeretőknek gerlekacagása, álcsillagokkal kicifrált rongyos horizont, szörnyű idegzetű hisztérikák, kalászfejeken magosodnak az álmok, csillagszirmú pázsitselyem stb. - Sőt még modernebb képek is akadnak, például: «árulkodóknak rothadt szíve (mint Sátán szennyes ürüléke)». E merészen szkatologikus hasonlatot kiegészíti egy másik kép: «a nagy Kloáka ködje kormos». Hogy a kloákának általában van-e ködje és hogyha van, akkor valóban kormos-e: ez végeredményben nem fontos, mert hiszen a kloáka is erőteljes modern szó a köd is, a korom is, tehát a három együttvéve fokozottan erőteljes és modern.

Mécs költészete azonban tartalmilag is haladó, gondosan lépést tart korunk eszmeáramlataival. Gyakran ír a nyomorról, sűrűn fordul elő verseiben a «proletár» szó. Általában sok költeménye tanuskodik arról, hogy nem kerülte el figyelmét a szociális kérdés és a világ mai súlyos anyagi és erkölcsi válsága. A bevezető veresben az új hajnalhasadást, a jóság és a béke uralmát hirdeti és követi Mécs és az egész kötet centrális problémája is a tömegek megváltása, az élet megjavítása. A rokonszenv hangján ír parasztokról, munkásokról, proletárlányokról, merészen megállapítja, hogy ők is emberek és gyakran feddő modorban tesz célzást grófokra, síberekre és diplomatákra. Hangosan követeli a mai társadalmi igazságtalanságok elsimítását. A szociális kérdés megoldására azt a módszert találja legalkalmasabbnak, hogy: «hulljanak le a Nyomor Jerichó-falai» és «viruljanak ki... az áhítat, szeretet szelídkék virágai». A kor nagy válságainak megoldására azt ajánlja, hogy a «bűvös ujjú szép kertész, a Tavasz csiráztasson csodavirágot a megkergült véres világnak», «aki megszagolja, csókot küldjön minden embernek». «A diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták ágyékok szép vetését» - írja egy helyen és utána rögtön programot ad, megmutatja az imperialista pusztítás egyetlen hatásos ellenszerét:

«midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.»

Mint látjuk tehát, ez a modern költő nem riad vissza a legradikálisabb, legforradalmibb módszerektől sem, ha az emberiség boldogságáról van szó.

Ez már magában véve is érthetővé teszi népszerűségét, különösen felsőbb körökben, ahol mindig méltányolták és értékelték azokat a bárányokat, amelyek - mint Marx írta egy helyen - szeretnének farkasnak látszani.