Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 9-10. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészet
Farkas Zoltán: Kiállítások
Az elmúlt hónap ismét fölötte gazdag volt képzőművészeti eseményekben. Kiállítás kiállítást követett, mintha a béke egykori boldog idejét élnők. Mintha az alkotás csak erkölcsi sikerért folyna, hiszen anyagiakról ma igazán alig lehet szó. Kulturális életünknek úgyszólván ez az egyetlen terrénuma, ahol talán még bujább a virágzás, mint annakelőtte, gyümölcsei olyan pompásan érnek, hogy összeszorul az ember szíve, ha a jövőt veszélyeztető kegyetlen nyomorúságra gondol.
Ismét csak a legjelentősebb eseményeket ragadjuk ki. Ezek közé kell számítanunk Csánky Dénesnek vízfestményeit, melyek a Nemzeti Szalon egyik kiállításán voltak láthatók. Csánky valamikor technikai virtuozitással készült, nagyméretű naturalista aquarellek festője volt, amelyek különösebben elhatárolódó egyéni felfogásról nem igen tanuskodtak. Néhány éve azonban megtalálta a maga hangját. Tájképeiben, melyek részben olajfestmények voltak, az eddiginél mélyebb hangot ütött meg. Már nem ragaszkodott úgy az optikai képhez, erősen átalakított és ennek eredménye egy kissé komolykodó, tompító tónusossá vált természetlátás volt, borongós hangsúlyokkal. Most látott vízfestményein már teljesen kiérlelődött ez az új stílusa. Komolyan elábrándozó, finoman merengő természeti kivágásokat fest, jókora távolságból nézve a dolgokat; sötétesen tónusos összefoglalásokra, hatásos tömegszembeállításokra törekedve, a részletek sommás összefoglalásával. A technika virtuozitásai meglehetősen háttérbe léptek nála, helyüket mélyről felcsendülő komoly és bensőséges líra foglalta el.
Ugyanezen a kiállításon volt látható Varga Oszkárnak, kiváló fiatal szobrászunknak két szép szobra. Különösen a női fej tanuskodott művészetének jelentős továbbfejlődéséről. Varga erősen átalakító művész, akinél a komponálás jóval nagyobb szerepet játszik a megfigyelésnél. Képzelete mindamellett szigorú korlátokat ölt magára, egyszerű és kiegyensúlyozott látásmódja akármilyen friss fiatalságot hirdet is, mindig mértéktartóan jelentkezik. Mindenesetre egyik legkiválóbb tagja fiatal szobrásznemzedékünknek, amelynek annyira ellaposodott plasztikánkba lelket kell majd vinnie.
A Tamás-galériában láthattuk Schubert Ernő festménykollekcióját. Fiatal festőgárdáknak egyik figyelemreméltó tagja ez a művészünk, aki ma nem áll még teljesen kiforrott eredményekkel elénk, de magára vonja az érdeklődést azzal, hogy komoly monumentalitásért küzd, melynek eszközéül rokonszenves nagyvonalúságot használ. Kerül minden kicsinyességet, minden aprólékoskodást és szinte tudatosan szembefordul minden impresszionista ízű finomkodással. Színeit is úgy keveri össze, hogy elsősorban nyugodt erejükkel hassanak, témáit pedig úgy válogatja meg, hogy kevéssel sokat sikerüljön mondania. Nem törekszik lágy és gördülékeny előadásra, inkább kissé merev és elzárkózó, semmint bőbeszédűen közlékeny. Képeinek szigorú, merev felépítésével mintha a tárgyak klasszicizmusát akarná kihangsúlyozni. Nagy nyugodtsága mindig maradandónak beállított helyzetek és állapotok megfestésére ösztönzi, melyek csendéletszerűségével már ma is nem csekély erőt tud kifejteni.
Ugyancsak jelentős tehetségek bemutatkozását láthattuk az Ernst-múzeumban is. Különösen kettő jelentkezett meglepetésszerűen: Basch Edit és Román György, szerencsés ellentétet szolgáltatva egymáshoz. Basch Edit egy újszerűen látott valóságnak festője, képzelete meglátott dolgok átalakító ábrázolására készteti. Egyaránt érdekli a táj, az ember és az emberi meztelen test, de a legszebb eredményeket emberi arcok ábrázolásában éri el. Képein valami végtelen nyugodtság uralkodik, amely néha már az áhítattal határos. Nagy komolysága alázatos elmélyedésre kényszeríti és megóvja minden olyan felületes cicomától, mely akár közvetlenül, akár éppen ellentmondás alakjában olyan gyakori szokott lenni nőfestőink képein. Majdnem szakrális egyszerűséggel állítja elénk tárgyát, melyet kevés nyugodt vonallal egysíkuan szeret elénk állítani. Ez az egyszerűsége legtöbbnyire különös sejtelmességgel párosul, tudatalatti erők szomorúsága sír fel bennük anélkül, hogy a legkisebb szentimentalizmus látszatát is keltené. Meglepően friss és átlátszó színfantáziája van és monumentálisan ható egyszerűsége mellett éppen ez a dús színképzelet egyik legerősebb oldala, mert gazdagságával erősen összefogott harmóniákká tud összecsendülni.
Román György a csapongó képzelet embere. Kevésbbé kész, mint Basch Edit. Kívülről alig merít valamit, a látottak csak mint teljes szeszéllyel átalakított képzeleti képek ismétlődnek. Hazája a groteszk fantasztikum, melyet meglepő gazdagsággal tud elénk ontani. Fiatalos szertelenséggel kavarogtatja előttünk kissé archaizáló mezbe öltöztetett fantazmagóriáit, melyeket naiv merevségű mesefigurákkal népesít be. Démonisága azonban inkább csak virtuózkodás, mint igazi lelki predesztináltság, inkább játék, mint tudattalan erők megnyilvánulása. Ha azonban legkészebb és legsikerültebb vásznait nézzük, lehetetlen meg nem éreznünk, hogy egy a jövőben bizonyára érdekes és jelentékeny szerepet játszó művészegyéniség kibontakozása előtt állottunk.
A Tamás-galéria legutóbb Az új magyar művészet keresztmetszete elnevezéssel rendezett fölötte sikerült kiállítást, pompás cáfolatul azokhoz a korlátolt támadásokhoz, amelyekkel az ugyanekkor folyó Elek Artur elleni sajtópör tárgyalásán egynéhány laikus műcsarnoki szaktekintély, különben derék orvosok, földrajztanárok, egyszóval művészeti szaktekintélyek és a képzőművészeti élet irányítására hivatott műértők a haladó magyar művészetet illették. A jól vezetett Galéria a súlyosan lekritizált, de valóban alkotó festőinktől pompás gyüjteményt szedett össze, mely mindenképpen arról tanuskodott, hogy ezen az oldalon van a frissen pezsgő élet és innét fejlődik tovább a képzőművészetnek megállást sohasem tűrő jövője. Neveket nem volna értelme felsorolnunk, ugyanazok szerepelnek itt, akiket kollektív kiállításaik alapján e rovatból úgyis jól ismer olvasótáborunk. Frissen, bátran, fiatal erővel jöttek s ha ezúttal valami egetverő alkotást nem állítottak is ki, becsületére váltak annak a kötelességüknek, hogy őszintén fejezzék ki a mai idők művészeti törekvéseit.