Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 9-10. szám · / · Figyelő · / · Színház

Schöpflin Aladár: Bemutatók

Bartók Lajos Mohács után című drámai költeménye a mult századvégi függetlenségi párti ábrándozásnak talán legszélsőbb kifejezési formája. Gondolati tartalma: politikai frazeológia, amely maga sem gondol arra, hogy valaha konkretizálódhasson. Írói formája: az a hála istennek rég kimúlt történeti dráma, amely Shakespeare legkevésbé értékes tulajdonságaiból akart művészi elvet csinálni s az ember- és kor-ábrázolás hiányát retorikai páthosszal akarta pótolni. Hogy ezt a dramatizált politikai vitatkozást Ferenc József idejében nem adta elő a Nemzeti Színház, azt könnyű megérteni. Annál nehezebb megérteni, hogy előadta most, egy emberöltővel keletkezése után, mikor már évszázadnyi távolságra vagyunk politikai tartalmától épúgy, mint műfaji elgondolásától.

Nincs sokkal több indokoltsága Musset vígjátéka, az A magyar asszony előadásának. Hogy magyar tárgyú? Optikai csalódás. Musset úgy helyezte magyar történeti környezetbe vígjátékának tárgyát, ahogy a romantikusok szokták meghatározatlan korba és helyre helyezni, hogy felszabaduljanak minden történeti és helyi hűség kötelezettsége alól. Olyan kor és olyan ország kellett neki, - mesebeli kor és mesebeli ország, - amelyről közönsége nem tud semmit, ő pedig csak valamivel tud többet, mindössze egy-két nevet. Amit ma e darabban, mely nem tartozik a költő jelesebb művei közé, élvezni lehet, a dikció elegáns elmésségét, jobb olvasva élvezni, mert a színpadon közömbösíti ízét a cselekvény és az alakok ma már túlságosan is észrevehető élettelensége. Az ilyen daraboknak valaha adhatott életet a korízlés, ennek elmúltával olyanok lettek, mint a kifújt tojás, - csak a héjuk maradt. Tasnády Ilona, Odry Árpád, Uray Tivadar, Somogyi Erzsi, Hettyey Aranka, Lehotay Árpád ad némi színt az elszíntelenedett darab előadásának.

*

A kis senki, Bónyi Adorján vígjátéka annak a pesti vígjátéknak a tipusából való, amelynek poétikáját nemrég próbáltam a Nyugatban körülírni. A valószerűségből csak annyi, amennyi mulhatatlanul szükséges, a vígjátéki konfliktus ügyes megkerülése, szerkesztés helyett a jelenetek gondos kihasználása, a dialógus humora helyett mennél több vicc kipattantása s a témában is jól kipróbált motívumok kellemes variálása. Van azonban ebben a rokonszenvesen mértéktartó kis darabban valami több is az átlagnál. A dolgok komolyan-vevését óvatosan elkerülve, de mégis csak érint valamit, ami a mai életből való: a gazdag lányok nyugtalanságát, amellyel némi tartalmat akarnak adni életüknek. A dúsgazdag bankelnök leánya, aki álnéven beáll az apja bankjába gépírónőnek, így, ahogy a darabban mozog, nem élettipus, de hasonlít valamihez, ami élettipus. Az az ellenségeskedés, amivel a többi valódi gépírólányok fogadják, mert megérzik öntudatlanul, hogy nem közülük és közéjük való, szintén sejtet valami lélektani elgondolást. A verebek gyűlölködnek így a közéjük tévedt kanári-madárral. Az embernek előadás közben sokszor van az az érzése, hogy a színház megszokása és igénye háttérbe szorította az írónak jobb qualitásait, melyek mégis valahogy, közvetve éreztetik magukat. Erre vall az is, hogy a dialógusnak van bizonyos disztingváltsága, - az író, ha már nem adhatja magát egészen és szabadon, legalább külső megjelenésében igyekszik kifogástalan lenni. Az előadásból magasan kiemelkedik Gombaszögi Ella játéka, - igazi színészi jellemrajz, kevés eszközzel, teljes plasztikával megcsinálva. Kitünő epizód-alakítás a Sugár Lajosé s a többi szereplők, főleg Dayka Margit, Kovács Terus, Rádai Imre, Székely Lujza is a darab színvonalán mozognak.

*

Deval vígjátéka, A kisasszony, a Vígszínház újdonsága, kettős hangú darab. A belső magja komoly, sőt csaknem tragikus: az aggszűz mániákus vágya a gyermek után, amely a szerelem öröme és a szülés kínja nélkül, amire nem képes, abban keres kielégülést, amire képes: elsajátítja magának a más gyermekét. Ez nagyon erőteljes lélektani koncepció és gazdag komplikáció: mint minden mánia, valami emberfelettit, mondhatni ördögit olt bele a máskülönben emberileg alsóbbrendű teremtésbe. E köré a szép mag köré könnyű vígjátéki héjat kerített az író, a léha, veszekedős, felelőtlen gazdag család alakjainak komikai táncát. A két hangnem olyan messze van egymástól, hogy összehangolásuk vajmi nehéz, de a szerzőnek nyilván azért volt rá szüksége, mert csak ilyen lelkiismeretet nem ismerő szülőkről lehet elhinni, hogy nem veszik észre, hogy a fiatal lányuk teherbe esett és csak ilyen miliőben nevelkedett leányról lehet elképzelni, hogy minden komolyabb megrendülés nélkül átengedi titokban - szüleitől is eltitkoltan - szült gyermekét a veszekedett anyai vágyú nevelőnőnek. A nehezen összekapcsolható két hangnem összehangolása rendkívül nehéz, de annál szebb feladata az előadásnak. Sajnálkozva láttuk, hogy a Vígszínház előadása kitér e feladat elől: összehangolás helyett inkább még jobban elszakítja egymástól a kétféle hangot. A családtagok, Góth, Góthné, Gál Franciska, Gyergyai játékának komikai stílusa a bohózatig van túlozva: a mozgásnak ebben a rikító tarkaságában szinte zavart kelt a nevelőnő alakja, melyet mesterileg dolgozott ki Varsányi Irén merevnek és sötét hátterűnek. Arról tud gondoskodni a rendezés, hogy a színpadon egy bútordarab ki ne rikítson a többiből, de az alakokat, amint ez nehézségbe ütközik, nem tudja így összehangolni. Észrevehető az az igyekezet, hogy a darabot mennél mulatságosabbá tegye, de attól kell tartani, hogy a túlbuzgóság folytán a lovas lecsúszik a nyereg túlsó oldalán. A téma, minden komikumon át uralkodó eleganciája, Deval darabjának legfőbb ékessége, így egészen elvész az előadásban, csaknem közel ér a mostanában divatos pesti bohózatok hangjának színvonalához.

*

Csók a pusztán, Fáy Ilona és Ujházy György vígjátéka - az elsőé a téma és az alakok, a másiké a színpadi forma - abban a hibában szenved, hogy abban a korban kellett volna színrekerülnie, amelyben játszik, vagy legalább is egy emberöltővel 1932 előtt. A kilencvenes években alighanem jobban elfogadtuk volna a vidéki magyar úri életnek ezt a hamvas ártatlanságú rajzát. Ma sem kívánunk az ilyentől igazi realitást, el tudunk fogadni okkal-móddal olyan ábrázolást, amelyben a magyar úri rend önmagát idealizálja, de azt a veszekedős családi kört, amely ebben a darabban hosszadalmas törvényszéket ül azért, mert a kertben csók-cuppanás hallatszott akkor, mikor a ház egyik leánya éppen ott hűselt, még vígjátékban is együgyűnek találjuk. Nem tudjuk elhinni, hogy a kedvesség azonos a gyermekességgel és nem tudunk mulatni azon, hogy az egész család nem tud átlátni azon a nagyon is átlátszó kis intrikán, amellyel a csókkal vádolt fiatal leány és szerelmes unokabátyja rákényszerítik a hatalmaskodó fukar nagybácsit és az egész családi kört, hogy kényszerítse őket arra a házasságra, amely a legforróbb vágyuk. Elismerjük azonban, hogy a darab részleteiben vannak szeretetreméltó, sőt jellemző vonások is.

A színház nagy erőfeszítéssel igyekszik az előadással életképessé tenni a darabot. Csupa kitünő színész játszik benne: Gál Gyula, Tasnády Ilona, Rózsahegyi, Abonyi Géza, Petheő Attila, Bartos Gyula, Vizváry Mariska, Kis Irén, Kürthy György s valamennyien - néha túlontúl is - megjátsszák, ami szerepükben megjátszható.

*

Lányok és fiúk, - nagyon aktuális téma: a mai polgári fiatalság élete. A Művész-színház, mióta Bárdos Artur vette gondjaiba, most másodszor bocsátja színpadára. A Tűzmadár-ban megérdemelt nagy sikere volt vele, az egész szezon legnagyobb és legjobban megérdemelt sikere, bizonyíték arra, hogy lehet ma is komoly drámát színpadra hozni, csak persze a drámának jónak és mainak kell lenni. Halász Imre, a színház új darabjának szerzője a mai fiatalság egy más szférájából vette tárgyát: a pesti kispolgári fiatalok, gépírókisasszonyok, bankfiúk életéből, akik egész héten a hivatalban kínlódnak, esti óráikban és vasárnapi weekendjeiken csinálják apró kis szerelmi bonyodalmakat. Hálás téma volna, akár komikai, akár drámai használatra, ha a szerző hozzá merne nyúlni, ha komolyan merné venni és vetetni azokat a kérdéseket, amelyek a téma érintésére maguktól feladódnak, nem érné be a kérdéseknek megkerülésével, a témának mérsékelt hatású viccekben és érzelmes könnyekben való felhigításával és ha megpróbálta volna az egészet lazán egymásra következő «kép»-ek helyett összefoglalt cselekvénnyé sűríteni. Ezért van a darabnak kelleténél langyosabb temperatúrája s ha minduntalan érezzük is a szerző tehetségét, színpadi, sőt néha drámai ötletekre képességét, végeredményben meglehetősen kedvetlenül gondolunk a Meddig fogsz szeretni előadásához fűzött várakozásainkra. A darabban nincs olyan szerep, amely elsőrendű színészi kvalitást kívánna, de viszont egész sereg olyan szerep van, amellyel jó színészi játék kitoldhatja a darabot. Bárdos Artur rendezésének bravúrja, hogy ezt fiatal, rutin nélküli színészekkel meg tudja csinálni. Egész csapata a fiataloknak válik be ezen az előadáson, közülük ki kell emelni Ákos Erzsit, Muráti Lilit, Várady Lajost, Berend Ivánt, Nagy Györgyöt, Soltész Anniet. Turay Ida azt játssza, amire ítélve van, az édes kis butuska szerepét s az idősebbek közül nagyon kiválik a két öregasszony megszemélyesítője, Vágóné és Simon Marcsa.