Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 9-10. szám · / · Figyelő

Szlovák irodalom

Mohácsi Jenő: Az élő ostor
Milo Urban regénye

Milo Urban fiatal szlovák költő regényét német fordításban olvasom. (Die lebende Peitsche, Berlin) Lefordították franciára, oroszra, készülőben még vagy féltucat fordítása. A modern szlovák irodalomnak ez első jelentősebb műve, mely kezembe került, megállja kétségtelenül az erős irodalmi kritikát. Méltó arra, hogy számos idegen olvasója legyen és hogy külföldön egy törekvő nép írásművészetét képviselje.

Tudjuk, hogy kis népek irodalmi műveinek ösvényt vágni idegen népek irodalmi rengetegeiben végtelenül nehéz. Mennyi szlovák erkölcsi erőnek kellett összefognia, hogy Az élő ostor külföldi útját egyengesse. A nagy szlovák energiakifejtés céltudatos.

*

Az élő ostor hinterland-regény. Tipikusnak látszó eseményei a világháború utolsó két esztendejében történnek, a Raztoky (Rásztok) nevű szlovák falvak egyikében, Trencséntől északra, nem túlságosan messze a galiciai határtól.

Négyszáz lapon ezer egyszerű parasztember fölzaklatott élete. Milo Urban, maga is parasztivadék, aki huszonhároméves korában, ezelőtt négy esztendővel, szülőházában írta meg ezt a regényt, nagy művész már abban is, ahogy ezeket a primitív parasztokat nehezen induló, tompa gondolkozásukkal, ösztönösségükben megfesti minden szépítgetés nélkül, idealizálástól mentesen. Ezek csak esztendők múlva derengenek rá arra, hogy mi a háború. Nem a győzelmek és vereségek híreiből értik meg, talán nem érzik ki az apák, fiúk, férjek, kedvesek véres halálából sem, mely tudósítássá halványul. De a nyomorékok, azok hírmondók. Férfikéz hiánya, özvegyek és árvák nyomora, lovak, ökrök, tehenek rekvirálása, a jegyző hatalmaskodása, a kocsmáros uzsoráskodása, éhezések, katona lázadozása és gyilkossága és halála, harcoló katona életepárjának elcsábulása és öngyilkossága (felejthetetlen alak ez a Hlavaj Éva), háború, háború a távolban és sorvadás a faluban, nyomor és düh és gyűlölet. A gyűlöletből forrongás lesz, a forrongásból rombolás és pusztítás. A nép magára eszmél és megrohanja elnyomóit.

Erős regény, kész tehetség írása és minden rendben is volna, mert a nép győz és aki rossz, elveszi méltó büntetését. Ellenben mégis csak tendenciózusnak kell éreznem, hogy ebben a regényben, melyben jó szlovákok vannak és rossz szlovákok, egyetlenegy magyart találtam, aki nem ellenszenves, egy Angyal nevű csendőrt, aki azonban igen szűk látókörű valaki. Semmi jellemzési készség és erő nem tudja elfeledtetni, hogy gonosz a magyarrá vedlett szlovák jegyző, hogy bestia a káplár, akit Rónának hívnak, hogy szánalmas alakok az önkéntesek, magyar zsidók és hogy gazember az Áron kocsmáros. Létay, a magyar káplán sem vígasztaló jelenség.

Az egyébként kitűnően megírt könyvben ez a hiba, sőt több, mint hiba: elfogultság, mely elfogulatlanságnak akar látszani. Lehet, hogy így hozta magával a téma, lehet, hogy ifjúkori emlékek keltek itt torz életre.

Egyetlenegy zsandárja van a falunak, melyben Az élő ostor játszik, egyetlenegy jegyzője, egy kocsmárosa. Ők jelentik a zsandárt, a kocsmárost, a jegyzőt. Típusok szakadtak volna egy falu nyakába? Aki a régi államban a tekintélyt képviselte, az mind ilyen volt?

Milo Urban őserejű paraszti époszáról szólván, nyomatékosan kellett rámutatni erre a retusra, mely művészileg bizony ártalmára van Az élő ostornak.