Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 9-10. szám · / · Figyelő · / · Norvég irodalom

K. K. Nicolaisen: Johan Skjoldborg

Néhány éve sok nagy költő tárta föl a dán társadalom mélységeit, mégis Johan Skjoldborgé az úttörés dicsősége. Egyes dilettáns kísérletek időrendi sorrendje mögött voltakép Henrik Pontoppidan nyúlt először e témakörhöz s már a «Fra Hytterne» c. könyvében remekül rajzolta a szegénység életét. De Skjoldborg közelebb férkőzött a tárgyhoz. Ő a leírt néprétegből származik. Vele vonult be az irodalomba a dán zsellér. Kétszeresen küzdött érte: fölszította önérzetét s meggyőzte robotja értékének tudatáról - költészetéből fény vetült a munkás szürke hétköznapjaira. De Skjoldborg könyvei az összes dán társadalmi osztályokban közkézen forognak. S így nem könnyen mérhető meg, mit végzett ez a költő a szemek és szívek fölnyitása körül. Kivált zsellérdalai terjedtek el. Az egyik, a «Min Hakke, min Skovl og min Spade» refrénű, a zsellérek zsoltára lett. Ez az egyszerű ének kísérte a dán földműveseket húsz-harminc éves diadalmenetük során. S az északi előadótermekben és magánházakban egyaránt sok rokonszenv ébredt rá a hűséges robotosok felé. Sőt kérdés, vajjon e dal nem szerzett-e több szövetségest a zselléreknek, mint a hasonló célú társadalmi mozgalom? S amint Skjoldborg dalai fölolvasztották a hideg lelkeket, halkan is hangos elbeszélései rámutattak a nyomorult dünalakók hasznos munkájára. Nem kétséges, hogy Skjoldborg roppantul meggyorsította Dánia szociális fejlődését.

Skjoldborg ébresztő és vezér. Szerepe jelentősebb, semhogy az irodalom kereteibe maradék nélkül beleférne. Az «En Stridsmand» c. könyve kibuggyantotta modern parasztköltészetünket, zsellérénekei átlelkesítették színes és gazdag népdalainkat s főműve, a «Gyldholm», megteremtette korunk egyik legszebb társadalmi regényét.

*

Ha most, élete alkonyán, végignézünk a dán szellemi életben végzett működésére, föltétlenül meg kell emlékeznünk nehéz gyermekkoráról és későbbi viszontagságos sorsáról. Főbb vonásaiban így alakult élete: 1861 április 27-én született a Vester-Hanherred Öslös nevű falvában. Gyermeksége sanyarogva telt el; de apja fölvilágosult és érdeklődő ember volt. Sok és sokféle ember állított be a kis zsellérházba, hogy megvitassa a kor társadalmi kérdéseit.

Skjoldborg korán rákényszerült a kenyérkeresetre. Egy ideig bojtárkodott, majd kifutónak csapott föl, aztán napszámban dolgozott Veslösgaardon és egy angol útépítő cégnél, végül Hanherredben és Vendsysselben angolnával házalt - konfirmációja előtt. Ez az erőfeszítés megedzette a gyermeket. De olykor a fjord mellett egy-egy rövid játékra is ráért. Konfirmációja után Nibebe került szatócsinasnak, de betegsége hamar kiemelte helyéről. Később beiratkozott a ranumi szemináriumba; 1881-ben letette a tanítói vizsgát. Évekig tanított Hanherred különböző részein - először Kollerupban, majd Koldmoseban. 1900 végén az írói hivatásért lemondott állásáról. Folyton űzte a nyugtalanság. Egy ideig az Aakaer-uradalom juhásza volt, majd a halászok közé állt be - mindkét esetben ismeretei gyarapítása végett. Aztán a himmelbjergi Dynesben zsellérként települt le, míg anyagi nehézségei nem kényszerítették tovább. 1918 óta saját villájában lakik; dán zsellérek építették neki a lögstöri dombon.

*

Skjoldborg igen fiatalon költőnek készült. Már tizenhét-tizennyolc éves korában egyre-másra írta a verseket. De amikor ráeszmélt, hogy «egész hegynyi akadály áll előtte», a gyakorlati munkába temette írói álmait.

1886-ban jelent meg első vázlata, az «Et Endeligt». S csak újabb hét év mulva adta ki első könyvét, az «I Skyggen» c. novelláskötetet. Ezekből az igénytelen történetekből egy meleg szív és egy biztos szempár tűzött a szegény parasztok életébe; viszont neve egyelőre nem szilárdult meg az irodalomban. Csupán második könyve, az «En Stridsmand» (1896), vívta ki a sikert. Mégpedig a legnagyobb közöny ellenére. Skjoldborg kiadója meghalt s ezúttal senki se mert közrebocsátani egy zsellérről szóló könyvet. Végül a napszámos élete mégis fölemelkedett a költészet világába s egy csapásra hozzájutott a legfénylőbb népszerűséghez.

A regény folytatása, a «Kragehuset» (1898), két nemzedéket sorakoztat föl. Egyik hőse a betevő falatért vakon küzdő vén zsellér, másik alakja a főiskolai végzettségű és erős fogékonyságú modern földműves. Ez a munka újabb előtörése a rokonszenves népköltőnek.

Csakhogy Skjoldborg nem elégedett meg tisztes irodalmi helyzetével. Az «Almue» c. novelláskötet után elvált a szabad dünalakóktól, hogy a «Gyldholm»-ban (1902) belekezdjen az urasági munkások rajzába. S e remekmű révén legnagyobb íróinkhoz zárkózott föl. Itt minden sikerült neki. Váratlan erővel fogta össze anyagát.

A «Gyldholm» nem nagyon illedelmes könyv, nem is nagyon szerény könyv, hogy alázatos előszóval igyekezzék a közönség elé. Nyiltan rámutat a lélek titkaira, kegyetlenül lerántja a durvaság és bűn, az elnyomás és erőszak fátylait s harsányan harcol az ember jussáért. Skjoldborg sose folyamodik széles taglejtésekhez és fenyegető prédikációkhoz; lenézi e módszereket. Mint minden született elbeszélőnél, az események beszélnek nála. Nyers realizmusa visszariaszthatta néhány kényes olvasóját, de becsületessége nem törődött az esetleges fintorokkal. S Skjoldborg egyik legnagyobb érdeme, hogy mindig ragaszkodott a valósághoz.

Ez a kemény könyv mindmáig Skjoldborg költészete csúcsán áll. Folytatása, a «Per Holt», amelynek első kiadása 1912-ben jelent meg, a remek részletek ellenére sem ily hatásos. S a «Bjerregaarden» (19004), bármily mesterien fest is egy modern dán paraszttanyát, szintén nem ér föl a «Gyldolm» színvonaláig.

Három nemzedék lépked egymás után: a tegnapi öreg paraszt, Grundtvig lelkes híve; a mai földműves, a szövetkezeti mozgalom harcosa; s a jövőbe néző gazda, aki a hagyományokon túl - a személyes fejlődés magaslatáról - új szemlélet felé törekszik. Ez a három típus bontakozik ki az érdekes alakokból. A könyv legtöbb jelenete csodálatosan él. Némelyik helyzet örökre beleizzik az olvasó emlékezésébe, egy-két párbeszéden és mozdulaton át is.

A «Bjerregaarden» igen értékes történeti dokumentum.

Skjoldborg következő könyve, «Sara» (1906), ez a finom szerelmi elbeszélés. Míg a «Bjerregaarden» főalakjául egy századfordulói átlagos dán gazda szerepel, itt a költő mélyen lehatol egy bonyolult egyéniségű fiatal lány lelkébe. Ez a munka alighanem a leggyengédebb és legfojtottabb Skjoldborg összes művei közt. Gyönyörű kezdete, az a novemberi nap, amikor a gyermekek meglátogatják szüleiket az ócska viskóban, oly költői szépségektől, oly igaz emberi érzésektől fült át, hogy napjaink irodalmában alig akad párja.

Még egy sor Skjoldborg-kötet fekszik előttünk: regények, elbeszélések, színművek, versek, cikkek és beszédek.

Legkülönb színműve a «Slaegten» (1925). Ez a nagyvonalú és biztosvezetésű dráma művészi ihlettel ábrázolja a dán paraszt fejlődési ívét.

Skjoldborg egyéb művei közül különösen kiválik a «Nye Maend» c. regény (1917). Megközelíti a «Gyldholm» gazdagságát; magaslatai majdnem egyszintűek a dán poézis legmeredekebb ormaival. Derüs és vígaszos könyv; az eredendő jóság és becsületesség hősi hitvallójának könyve.

Skjoldborg ma is, friss öregsége idején, a jelenből épít. Akár kezdőkorában. S micsoda eredmények jelzik iránya győzelmét! A zsellérek helyzete gyökeresen megváltozott a kilencvenes évek óta, amikor költőjük először fordult tengésükhöz. A csupasz dünák, a homokos puszták és a mocsaras rétek zsíros televénnyé formálódtak át, rozoga kunyhóik helyén szép és napos házak szökkentek föl, kútgödreik mellett szomorgó fűzfájuk színes kertekkel teljesült ki. S ami ezerszer fontosabb: a zsellér is más már! Az elnyűtt, kizsarolt és félénk egyénből céltudatos, kollektív érzésű ember vált, a kenyér és könyv követelésével.

Skjoldborg tömegestől álmodta vissza a kastélyokat, tanyákat, zsellérvityillókat és munkáskalyibákat, hogy «Dánia képe megrögződjék az idők árjában». De legmagasabb becsvágya szerint az emberek gondolataiba, érzéseibe, hangulataiba és akarásaiba ereszkedett le, hogy a lent talált bánatokkal és örömökkel összezengesse a maga gyászát és ujjongását.

(Aalborg)