Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 9-10. szám · / · Figyelő · / · Amerikai irodalom
Reichard Piroska: The good earth
Pearl S. Buck kínai regénye
Tartalmi kivonatokban meghamisul és elsikkad a tartalom, mégis megkísérlem, hogy az első fejezet vázlatával valami fogalmat adjak e regényről.
Wang Lung lakodalma napjának hajnalán felkel és tüzet rak. Anyja halála óta, hat éve már, egyedül él öreg apjával kis földecskéjükön; hat év óta mindennap hajnalkor kel és tüzet rak, hogy apja kínzó köhögését forró vízzel enyhítse. Ezen a hajnalon a tűz mellett sorsának fordulásáról álmodozik: holnaptól kezdve az asszony kel fel, az asszony rak tüzet... És nemsokára gyermekek, sok-sok fiúgyermek népesíti be e kietlen szobákat... A nagy nap tiszteletére néhány tea-levelet dob apja csészéjébe, a többi vizet pedig a maga szobájába viszi, hogy tetőtől talpig megmosakodjék. Az öreg dohogva inti az ajtó hasadékán át, hogy baj lesz belőle, ha az asszony kezdettől fogva ilyen pazarlást lát: teát reggelire, meg ezt a nagy mosakodást!...
Wang Lung kosarával karján bemegy a városba; megborotváltatja fejét, arcát; kevéske pénzéből egy kis húsfélét vásárol az ünnepi vacsorára, azután órák hosszáig lődörög: nem mer belépni annak a gazdag családnak nagykapus, sokudvaros házába, ahonnan apja egy rabszolgalányt kért számára feleségül. Csúnya rabszolgalányt, amilyen az ő nagy szegénységéhez illik. Végül ott áll a ház úrnője előtt. Asszonya hívására bejön O-lan, aki már útrakészen várja ismeretlen férjét. Wang Lung szörnyű izgalmában nem mer felnézni. Először a lány hangját hallja. Nem kellemetlen hang. A lány hátát látja. Fiatal, munkabiró hát. Csak mikor a szobát elhagyják, látják meg egymást szemtől szembe. - Itt a ládád meg ez a kosár! - szól rá nyersen a lányra. O-lan szótlanul felemeli a nehéz ládát. Wang Lung hirtelen elhatározással elveszi tőle s csak a kosarat adja neki. A város kapujában pedig két pennyért hat kis zöld barackot vesz neki. Ez a szerelmi vallomása. Wang Lung elől megy, O-lan utána; egész úton egy szót sem szólnak. Új otthonában O-lan megfőzi a vacsorát s míg a férfiak bent lakmároznak és sokáig elmulatnak a tea mellett, ő a konyhában egy halom szalmán elalszik a tehén mellett...
«A jó föld» kínai regény ama rekvizitumok nélkül, melyek Kínával kapcsolatban hirtelenében eszünkbe szoktak jutni. De mire végigolvassuk ezeknek az egyszerű embereknek egyszerű történetét, megszinesedik és megelevenedik az óriási földdarab, melyet eddig csak üres foltnak láttunk a térképen. Mintha Wang Lung ennek a végtelen kínai földnek egy megelevenedett röge volna; egy a milliószor milliónyi kínai paraszt közül, akik a térben egymás mellett s az időben egymást felváltva oly hasonlóan élik le kis életüket. Csak az emeli ki a végtelen sorból, hogy még odaadóbb szerelmese a földjének társainál. Még türelmesebb, még szorgalmasabb, még szívósabb. Kis földjéhez még egy kis földet szerez, aztán újra meg újra egy darabkát; tönkre megy, ismét talpra áll s váratlan szerencse is gyorsítja gazdagodását; fiai már a városba kívánkoznak, velük megy ő is, de nem találja nyugtát és halála előtt visszatér és kijelöli sírját apja meg nagyapja sírja mellett az ősi földben, melytől fiai már lelkükben is elszakadtak...
Wang Lungnak és környezetének élete még szinte ösztönélet, az állatok türelmes, panasztalan, megadó életéhez hasonló. Vallásuk alig egyéb babonánál. Hízelegnek isteneiknek és megbüntetik őket, ha rossz a termés. Boldogságukat remegve rejtik a gonosz szellemek elől. Mikor Wang Lung feleségével és elsőszülött fiával a városba megy, hogy a volt rabszolganő mint szabad asszony és büszke anya meglátogassa egykori úrnőjét, Wang Lung az úton boldogsága mámorában egyszerre megretten, köntöse alá rejti fiát és hangosan panaszolja: - Milyen kár, hogy gyermekünk lány és hogy himlőhelyes! Imádkozzunk, hadd haljon meg!
E kínai falvak földmívesnépe még nem szakadt ki a természetből; nem lázadozik, sőt alig védekezik csapásai ellen. A szárazság meg az árvíz, ami pár jobb év után mindig újra éhinséggel sujtja az északibb területeket, számunkra megszokott természeti jelenség. (A regény egyik legmegrázóbb része ennek az éhinségnek fojtott, páthosznélküli leírása.) Akad egy-egy kisebb csapat, mely ilyenkor, mint a vándormadár, ösztönszerűen délebbre húzódik, de a vész multán visszavonzza az anyaföld, a szülői ház romja: a fecske újraépíti fészkét. Wang Lung is elsodródik egy ilyen csapattal egy messze déli városba, ahol baromi munkával megmenti családját a pusztulástól. Jön az új tavasz és elfogja a szomjuság földje után. Reménye sincs, hogy valaha pénzt gyűjthet a hosszú útra s maga O-lan tanácsolja, hogy adják el lányukat rabszolgának, mint egykor őt eladták szülei, hogy délről hazajuthassanak. Wang Lung hosszú gyötrődés után megkérdezi:
- Mondd csak, vertek téged?
S O-lan, kinek kis fekete szemében örökké valami sötét szomorúság lappang, amelynek kifejezésére nincsenek szavai, egykedvűen mondja: - Mindennap megvertek.
Wang Lung tovább faggatja: - Valami ruhának az övével, vagy náddal, vagy kötéllel?
S az asszony ismét egykedvűen válaszolja, hogy bőrszíjjal verték. Wang Lungnak van még egy utolsó reménye s bár fáj O-lant megsebeznie, még sem hallgathatja el: - A mi kislányunk szép kislány. A szép rabszolgalányokat is verik?
S O-lan, mintha nem hasítana belé e kérdés éle, egykedvűen beszél a szép rabszolgalányok még szörnyűbb sorsáról...
Ez a déli város már tele van nyugtalansággal; az orosz tanok átcsaptak a kínai falakon s az utcákon a népszónokok egy más társadalmi rendről beszélnek. Olykor hadsereg vonul végig a városon: valahol háború folyik. Kinában mindig van valahol háború és az utca népe nem is tudja, hol és nem is tudja, miért. A város gazdag, nyüzsgő életében, mint valami zsúfolt, tarka háttér előtt, még világosabban kirajzolódik e menekülő földmívesnépség földhözragadt, szegényes élete: az új, forrongó Kínában a régi, még felnemeszmélt Kína.
De ezekben a szinte szunnyadó lelkekben szótalanul, alig az öntudat küszöbe fölött lejátszódnak az emberi élet nagy konfliktusai: mindaz a szenvedés, amit férfi és nő, szülő és gyermek, ember és ember egymásnak okozhatnak.
Pearl S. Buck asszony hangjában semmi sincs a fehér ember fölényességéből, semmi az exotikus témák íróinak romantikusságából vagy szentimentalizmusából. Műve akár kínai íróé lehetne: bár telve a kínai élet nekünk oly idegenszerű színeivel és formáival, éppen nem etnográfiai furcsaságok gyűjteménye: biztos ökonómiával sehol sem rajzol le sem többet, sem mást, mint amennyit a pillanat megkövetel. S az a mód, ahogyan teljesen személytelenné tudott válni, mintegy belülről átvilágítva alakjait, eltünni művében, egy idegen néppel szemben a megértésnek és művészi átélésnek olyan fokát mutatja, amilyenre a világirodalomban kevés példa akad.
A könyv előszava szerint Pearl S. Buck Amerikában töltött egyetemi éveit leszámítva mindig Kínában élt s egy ideig a nankingi egyetemen tanított. Könyve Newyorkban jelent meg 1931 tavaszán, mikor az események még nem tolták Kínát a világ érdeklődésének középpontjába. Egyik amerikai kritikusa szerint a mult év legjobb amerikai regénye volt.