Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 9-10. szám
E zöld halomhoz álom-köd tapad,
hol napra-nap legel kis bamba nyáj
áttör gombafészket, bozótokat
s tűnt napok sírjait szaglászva jár.
Tengertől, fűtől ízes szél lobog;
domboldalon egy harsány szín muriz.
Tavasz, nyár, ősz, cicázó évszakok
futnak a télbe, mely szebb náluk is.
Az álom mélyült. Minden messzeség
vándor vízből s vak lombból kombinált
s hegyek rémeiből szőtt ködben ég
e domb alatt ma, ahol Isten állt.
Itt állok én is, míg a fény leszáll
Ájtatos szemem legel, mint a nyáj.