Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 8. szám · / · Közgazdaság · / · Ankét a magyar iparpártolásról

Ankét a magyar iparpártolásról
Magyar Pál:

Miről van szó voltaképen? Egyszerűen és tömören arról, hogy a magyar gazdasági élet területén már nemcsak jelszavilag, nemcsak a politikában, hanem mindenki részére a napi eseményekből előállt az a helyzet, amit Móricz a gazdák helyzetén keresztül olyan plasztikusan illusztrált, de a városi életben is ugyanazokkal az állapotokkal találkozunk tekintet nélkül arra, hogy milyen foglalkozású emberek körében nézünk körül.

Ezt tudva, önként felvetődik bennünk az a kötelességtudat, hogy igyekezzünk a módokat megtalálni, amelyekkel ezt a helyzetet valamiképen megváltoztathatnánk.

Móricz azt mondja, hogy ebből a körből száműzve van a napi politika. Én nem tartózkodhatom attól a gondolatmenettől, hogy ma már mindenki meggyőződhetett arról, hogy külső vagy felső segítségre nem számíthatunk, nekünk önmagunknak kell mindent elkövetni, hogy ezt a magyar savós tejet vajjá köpülhessük.

Ez a konkrét téma és itt közeljutunk ennek a körnek eredeti célkitüzéseihez, illetve szelleméhez. Hogyan lehetne az iparpártolás lelki tényezőit megtalálni és a kérdést pszichológiailag, szellemileg megoldani. Ebben az országban iparvédelmi mozgalom Kossuth óta mindig volt, a nemzeti ellenállás korszakában, a tulipán mozgalom idejében, de sohasem találták meg azt az igazi kapcsolatot a magyar közönséggel, mely éppen a lelki feltételek megvalósítása által eredményre vezetne.

Miért van ez így? Mint Móricz is rámutatott, Kossuth 1844-ben megalapította a védegyletet. Az ő megállapítása volt az, hogy botorak azok, akik azt vélik, hogy iparosodás nélkül ennek a nemzetnek a boldogulását biztosítani lehet. Én ebben a megállapításban csak azt a változtatást teszem, hogy botorak azok, akik azt vélik, hogy az ipar életlehetőségeinek lerombolásával nem az életet rombolják le.

A magyar élni akarást reprezentálja ez az ankét is, amelyet - mint a Nemzetközi Vásár alelnöke - életre hívtam, hogy már most találjuk meg ennek a reprezentatív felvonulásnak kapcsán azokat a módozatokat, melyek ha áldozatok árán is, de üzleti lehetőségeket, munkaalkalmakat, megélhetést jelentenek.

Hiányzik a megfelelő propaganda - ez kétségtelenül a magyar gazdasági életnek egy nagy hiányossága -, ez magyarázza azt a közönyt, mely miatt eddig eredménytelen küzdelmet vívtunk. A mai nehéz viszonyok életszükségletté teszik a propagandát és végre ki kell már küszöbölni azt az állapotot, mely úgy kezdődött, hogy «jó bornak nem kell cégér», holott éppen nálunk, ahol a fogyasztóképesség a rendkívül rossz gazdasági viszonyok miatt még jobban lecsökkent, mint másutt, fokozott szükség van arra, hogy az emberek a fogyasztási képesség maximális határáig magyar iparcikket vegyenek.

A helyzet illusztrálására mondom el a következő példát: Felkértünk egy magyar textilproduktumokat előállító gyárat, hogy állítson ki a Vásáron, mely azt válaszolta, hogy azért nem állít ki, mert az ő gyártmányait a közönség mint angol árut ismeri és nem akarja, hogy leleplezzék és megvádolják azzal, hogy visszaél a bizalommal. A magyar közönség lelkületébe erősen beleélte magát az a tudat, mintha a külföldi cikkek jobbak lennének és egész sora van a magyar produktumoknak, melyek habár itt készülnek, kikerülnek a külföldre, hogy ott adjusztálva drága pénzen ismét beszállítsák azokat, mint külföldi árut.

Ezen a tényen csak úgy lehet változtatni, ha a magyar közönséggel megértetjük azt, hogy nem üres jelszó, de saját érdeke, hogy tapasztalatai útján döntse el, vajjon a magyar áru nincs-e éppen olyan jó, mint a külföldi.

Kérem egy egybegyült közönséget, szóljanak hozzá, hogy a már évtizedek óta exportképes magyar ipar hazai népszerűsítését mi teszi lehetetlenné. Miért van a magyar áru a külföldi árunak egyenlő ár és egyenlő minőség mellett is még mindig alárendelve. Ezen túljutni nemcsak üzleti érdek és üzleti praktikum, de olyan közérdek, amelyet átérezve, fordultunk éppen a magyar írókhoz, mint a magyar kultúra, szellemiség képviselőihez, tehát a magyar élet jelentős erőforrásához.