Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 8. szám

Illyés Gyula: Isten ostora

Erdélyi Józsefnek

Kik voltak, honnan, hova tüntek?
messze jártak már, amidőn
vad robajukra kiszaladtunk,
összegyültünk a dombtetőn.

Három megyéből ami pompa,
fény lehetett és hatalom
ott száguldott a sík mezőben
fogat előtt és fogaton.

Lovak és urak és csillagként
forgó lakkozott kerekek
s büszke kocsisok vas derékkal
urak és paripák felett.

Az isteneket képzeltem így
később, - a gyeplüs Phaëton
szállhatott úgy mint ezek szálltak
azon a nyári hajnalon.

Csak néztük őket elbüvölve,
hogy rohantak! - a sok kövér
parádés ló farán sikos, gyors
villámokat dobált a fény.

Országuton és dűlőúton
gyöngyházbélű híg ég alatt
versenyeztek, hátuk megett
nagy port vetettek az utak.

Itt is, amott is messze nyúlva
porzott a táj, minthogyha csak
egy láthatatlan kéz mért volna
hátára vad csapásokat.

Egy láthatatlan, érthetetlen
dühös korbács az ég alól,
melynek csak gyorsan fölkavargó
hosszú nyoma volt látható.

Porzott a táj, ma is igy látom,
korbács-suhanások alatt
csillognak emlékim mezői
ránganak és jajonganak.

Igy látom azt a tájat, testvér,
s népét, akit azóta sem
védett itt senki, hacsak a mi,
a költők szava nem.

Ütésre ének! - golyónál is
messzebb száll, - szálljon hát a dal!
sziszegve, élesen, a válasz
kitörő panaszaival!

Csatázva, viaskodva, míg a
régi táj felől szeliden
föl nem ragyog reánk csititva
a fényes, anyás győzelem...