Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 7. szám · / · Figyelő · / · Regény és széppróza

Schöpflin Aladár: Budapesti kaland
Körmendi Ferenc regénye - Pantheon

Mért érdekel egy esemény elbeszélése sokszor még akkor is, ha szereplőit nem találom sem érdekesnek, sem rokonszenvesnek s az események fonalán felvetődő gondolati asszociációkat sem érzem fontosaknak? Mi az az adomány, ami oda tudja rögzíteni figyelmemet olyasvalamihez, ami érzésem szerint figyelemre nem is méltó? Hogy van az, hogy némely elbeszélés úgy ragad magával, hogy elmélyedjek benne, mint az örvény, amelyből nem tudok kiszabadulni? Az író nagy titkainak egyike ez: az elbeszélő adomány, amely független a mondanivaló súlyától és értekétől, mindattól, amit írói qualitásnak szoktunk nevezni, egyaránt meglehet nagy szellemekben, mint nagyságukat kiegészítő valami és meglehet üres fecsegőkben is. Dickensben és Hugo Viktorban, Jókaiban és silány detektívregények íróiban. Meghatározni nem lehet, a hatását annak kell tulajdonítani, hogy minden regényolvasóban van egy jókora százalék a mesehallgató gyerekből, aki elfogadja az együgyű dolgokat, elhiszi a hihetetlent, ha a mese egyébként kedvére van és úgy mondják el, ahogy ő szereti. A regényolvasó is úgy tud belefeledkezni egy regénybe, mint a gyerek a mesébe: egészen, a saját egyéniségét teljesen feladva, a saját való életéből átlépve egy képzeletbeli életbe. Lelkiállapota hasonló az álomhoz, de azt álmodja, amit az író előírt neki.

Körmendi Ferenc londoni pályadíjat nyert regényében nagy mértékben megvan ez az álmodtató adomány. Az ember anélkül, hogy számot tudna adni magának, miért, néhány lap elolvasása után úgy belemerül, hogy alig tudja magát kiszakítani belőle. Pedig nincs is valami különös dolgokról szó ezeken az első lapokon, meglepően eredeti vagy érdekes alakok vagy események nem kerülnek elénk. Nem látunk mást, mint egy nagyon is átlagos pesti fiatalembert, szellemileg és anyagilag alacsonyrendű magánhivatalnokot, amilyen ezerszámra robotol gyatrán berendezett, homályos irodákban alantas munkát végezve, köznapi keserűségekkel, nyavalyás kis megaláztatásokkal, olyan életideálokkal, amelyek a pénz egyedüli üdvözítő vallása körül mozognak. Az életben, ha ilyen alakkal találkozom, sietve menekülök a társaságából. A regényben azonnal érdeklődni kezdek iránta, csakhamar szimbolummá dagad bennem, rajta keresztül a pesti középosztály életét kezdem érezni s akármilyen kevés rokonszenvet érzek iránta, akármilyen messze vannak a gondolatai, érzései, kifejezési formái az enyéimtől, fölébred bennem az emberi kíváncsiság, sőt bizonyos neme az emberi szolidaritásnak is. Ez az író jól tudja, mit és hogyan kell elmondani, hogy létrejöjjön az a lelki kapcsolat az olvasó és a való életnek regényébe foglalt szelvénye között. Olyan író, akinek az ösztönében benne vannak az olvasóra való hatás feltételei.

A reálisan induló történet lassankint szinte észrevétlenül a tündérmesébe megy át: a szegény árva legény sok küzdelem, sok szenvedés után találkozik a tündérkirálynéval, aki felviszi a tökéletes boldogság tündérországába. Ez a tündérország a mai átlagember tündérországa: nem egyéb, mint pénz, sok pénz, angol fontokban kifejezett milliók. Olyan vágy-álom ez, amely benne van minden szegény sorral küzködő ember szívében. Pesti emberekében legjobban.

Ez a vágy-álom a regény dereka. Kádár Antal pesti fiú, aki húszéves fejjel átélte a háború szörnyűségeit, a kommunizmust, a fehér terrort, elkerül Bécsbe technikusnak. Élményei egyre érdekesebbekké lesznek, ha eddig nem tudott gondolkozni, csak élt bele a világba, most gondolatokba ütközik bele, csupa olyan gondolatokba, amelyek - mint a pajtásházasság, az ifjúság nemi felszabadulása, szülők és gyermekeik közti konfliktus - a modern városi ember folyton forgalomban levő váltópénzéhez tartoznak, ujságírók, dilettáns pszichoanalitikusok, kávéházi beszélgetések kedvenc témái. Egyre jobban kiderül, hogy ennek a fiúnak szerencséje van, pontosan az a szerencséje, amit minden hasonló fiatalember kíván magának: pénzügyi nehézségei mindig könnyen megoldódnak, érdekes nők szeretik stb. Mindez pedig az inflációs Bécs érdekes hátterében történik. Szerencséje aztán egy gazdag bécsi barátjával Londonba viszi, de ott egyidőre intermittál: a bécsi fiú egy hindu lánytól luetikus lesz, emiatti elkeseredésében agyonlövi magát és Kádár Antal ott marad az idegen városban pénz, nyelvtudás, ismeretség nélkül. Annyi szerencséje mégis marad, hogy nem pusztul el, véletlenül felfedez London egy külvárosában egy magyar kocsmát, melybe beállhat háziszolgának. Ez pontosan az amerikai ízű karrierek egy étappeja: a milliomosághoz okvetlenül szükséges, hogy edénymosogatással kezdődjék. Most már természetes, hogy a szerencse újra megfogja a kezét és elvezeti ahhoz a nőhöz, akire azonnal szexuális hatást tud tenni s aki szépen kézenfogva elvezeti a millió-fontos gazdagságba. Egy nő révén, még pedig egy jó nő révén eljutni a gazdagságba, - nincs benne ez is minden makkal álmodó éhes fiatalember szíve közepében? Hogy a gazdagság messze, lehetőleg ismeretlen helyen, a Fok-földön omlik az ölébe, ez is kitünő fogás. Közelebbi és ismert színtéren a dolog sokkal kevésbé volna elhihető. A vágy-álom olyan feltétlenül biztosan van felépítve az olvasók tömegének tudatában levő vágy-álmok motívumaiból, hogy az ember nem éri be azzal, hogy ennek az írónak kitünő érzéke van a közönség lélektana iránt. Kénytelen a közönségével való azonosságra gondolni.

A vágy-álom beteljesülése egy másik vágy-álmot szül. A nagy vagyonhoz jutott Kádár egykori iskolatársai, amint értesülnek gimnáziumi kollégájuk szerencséjéről, azonnal álmodni kezdenek: ha ez a szerencsefi Budapestre jönne, mi minden hasznot fejhetnének ki belőle, ki üzlettel, ki karrier-csinálással, ki pumpolással, mindenki a fantáziája szerint. S Kádár Budapestre jön és elkezdődik ellene az attak mindenki részéről, aki a közelébe tud jutni. (Lehetetlen nem gondolni Molnár Ferenc Az éhes város-ára.) Csakhogy ez a Kádár a nagy gazdagságban nagyon is megokosodott, ezek a pesti fiúk nagyon is ostobák és nyomorúságosak hozzá képest, nem áll kötélnek, - különösen olyan okos feleség mellett, mint a Kassáról Cape-Townba emelkedett Ila. Egy szép, vöröshajú pesti lány kissé megszédíti, de a felesége támogatásával nagyobb baj nélkül magához tér. A pesti vágy-álom keserű ébredéssel végződik, olyan keserű ébredéssel, hogy a fő-álmodó nekimegy tőle a Dunának. Az álom-lovag ellenben kissé megsebesülve és Budapestből alighanem örökre kiábrándulva megy vissza feleségestől Dél-Afrikába. S az egész álom után az a keserű szájíz marad a szájban, hogy csak a tehetetlenek, semmi okos dologhoz nem értők, a szerencsétlenek rothadnak itthon, az erős, az okos, a szerencsés, külföldre megy és boldogul. Aki szokott beszélni pesti kispolgár emberekkel, az tudhatja, hogy ez a tanulság köztük körülbelül közvélemény.

Ezenkívül azonban vannak Körmendi könyvének más, ennél különb qualitásai is. Nagyon jól tudja a színhelyeket éreztetni, a genius loci minden helyén szinte penetránsan érezhető, anélkül, hogy az író nagyon igyekezne éreztetni. A Bécsről, Londonról adott kép például szinte tapintással és szaglással érzékelhető. Csak a délafrikai színhely marad ki. A tündérmesének nem kell háttér. A jelenetezés majdnem mindig nagyon jó, soha sem szakítja meg a mese folyamatosságát és mégis minden jelenetnek megvan a maga külön kompoziciója. A svádája bőven ömlik, hosszú, szaggatott ritmusú mondatainak többnyire magával ragadó tempója van, mindig megtalálja a kifejezés világos és egyszerű módjait, anélkül azonban, hogy a stílus igazi művészetéig fel tudna érni. Előadása sokszor zsurnaliszta jellegű, nem egy lapját úgy olvassuk, mintha ujságcikket olvasnánk, de vannak igazi íróhoz méltó lapjai is, mint például Kádár búcsúja Julitól, a vöröshajú pesti lánytól, vagy a férj és feleség közötti beszélgetés az asszony visszaérkezése után az olaszországi útról. A monologue intérieur modern formáját alkalmilag jól tudja használni, sokszor érezni, hogy modern külföldi és magyar könyveket olvas s ezek néha reflektálódnak írásán. Talán leginkább ez mutatja, hogy a könyve első mű, máskülönben módszereiben, eszközeiben nagyjából kész író. A minősége nem első osztályú, de amije van, azt jól tudja használni. Nem fog azok közé tartozni, akik hiában ostromolják a közönség kegyeit.