Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 6. szám
Nézek magamba. Ó, e feneketlen kút mélyéből
szavaim igaz aranypénzével megmert kötényem
mikor tudom hát elétek önteni,
ti szegény, tévedt, elesett asszonytestvéreim?
Különös örömök öröme nem az enyém, de a tiétek sem,
mert ha mélyen a szivetekbe néztek, idegen ott minden
át az apához, akinek egyszerű élete únt teher,
öröm, amely nem haza vezet gyermeketek virágkezein
csak azért, mert ismered és előtted fáradt álarcát ledobta.
De holnap már kedvesed szeme is lecsukódhatik
közönyösen, mikor te csókra vágyol és akkor
hogyan állsz meg önmagad itélőszéke előtt,
hogy asszonyi egyhez tartozásod ily könnyen eldobtad
és beálltál azok sorába, akik isten előtt
megszégyenült arcuk a kezükbe rejtik.