Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 6. szám · / · Sinkó Ervin:
Tréber Tóninak sose jutott eszébe egy boltot vagy egy gyárat megkívánni, a városban valahogy mindig vándorúton érezte magát és különösen azóta, hogy volt Kobilán, nem is gondolt rá, hogy valamikép városban is megtelepedhetne. Amióta abból a lakodalomból olyan megszégyenülten kellett kisomfordálnia, különösképpen nem útálat, hanem csak még erősebb erővel a régi étvágy élt benne töméntelen jólét után. Jólét alatt egyszerűen semmi mást nem értett, mint közönségesen sok enni- és innivalót. A gyomra táplálta a fantáziáját és ez a fantázia annál hevesebben működött, mennél rosszabb idők jártak rá. Gondolt ilyenkor arra is, ami legkézenfekvőbb lett volna, hogy eladja kobilai házát, melynek a kapukulcsát az időközben térdnél kilyukadt nadrágja zsebében hordozta. Ami húst Kobilán magára szedett, az pár hét alatt a városi szűkös koszton az újra elkezdődött nyomorúságban úgy leolvadt róla, hogy kinevették volna, ha ő az arcára írt hét szűk esztendővel bárkivel is el akarja hitetni, hogy zsebében valahol saját háza kapujának kulcsát őrzi. Ámde ép ezért a legnagyobb nyomorúság idején se tudta magát nála komolyan befészkelni a gondolat, hogy pénzzé tegye kobilai házát és így segítsen magán. Mennél inkább földönfutóvá lett, annál kétségbeesettebben ragaszkodott a tudathoz, hogy háza van. A paradicsom kapujának kulcsát minden időkre kezéből kiadottnak érezte volna, ha azt a zsebében szorongatott kulcsot átadja másnak. Talán ép azért, mert semmiféle szakmát nem tanult ki, mert semmi mesterséget se ismert annyira, hogy megszerethette volna, minden munkát útált és csak éphogy valahogy fentartotta magát, hol zsákhordással, hol valami embertelenül gépies gyári segédmunkával, míg egyszer nem akadt valami tanyán munkára, ahol cséplőgép mellé kerestek legényt. Attól fogva, hogy Kobiláról menet megállt a gazdag gabonaföldek mentén, elrugaszkodott szívós akarattal leselkedett valami fordulót hozó szerencse után, mely hozzászegődve visszaviszi őt a kobilai házába, a jólétbe. És megtörtént, amit akart. Két évvel azután, hogy egy éjszaka eltünt a kobilaiak szeme elől, váratlanul és nagyobb meglepetésként egy reggel megjelent a háza kapujában Kobilán. Nem egyedül jött, hanem a megrakott szekér bakján asszony is ült mellette, az ő felesége. Ő maga pedig olyan nyugodt büszkén és tempósan szállt le a szekérről, mintha világéletében önérzetes, tehetős parasztgazda lett volna.
A kobilaiak nem haragtartók s mint általában vagyongyűjtő munkás emberek, szeretik a békét. Tréber Tóni megrakott szekere, felesége sikerről, eredményről beszélt, tehát szívesen elhitték, hogy rendes ember lett.
Tréber Tóninak a jobb életről való elképzeléseiben a nőnek már régóta főleg annyiban jutott hely, hogy a nő szükséges tényezője a férfi ellátottságának, mert főz neki és mos rá. Ha volt úgy, hogy egy-egy esetben sokat járt nőszemély után, ezt nem annyira a nő megkívánásából, hanem az egyéb előnyökért tette, melyeket a nő megszerzése jelentett. Csak egész fiatal korában volt más a viszonya a szerelmi élethez, mikor még minden nő után megfordult, aki csecsemőt vitt a karján, vagy aki mellett felnőtt gyermeke ment. Akkoriban az esetleg láthatatlan férjet is hirtelen feltámadó határozott fájdalomérzéssel úgy tudta irígyelni, akár a gazdag szántóföldek gazdáit. Egyedül az, hogy a nők, akikkel dolga akadt, attól féltek legjobban, ami eleinte legjobban kívántatta vele a nőt, a gyerektől, elég volt hozzá, hogy a szerelmi élet az ő számára főleg csak félig-meddig közömbös eszközként jöhessen számba. A szerelemnek is az éhséget kellett szolgálni, ezt valahogy így hozta nyomorban tengődő élete. Nem egyszer jóformán hetekig mást nem evett, mint amit esténként félrecsent neki valami cselédlány, aki titokban be-bebocsátotta magához.
Most, hogy volt felesége és megint itthon volt a kobilai házban s a ház - az asszony érdeméből - olyan bőségesen fel lett szerelve minden jóval, elálmélkodott rajta, hogy mennyi jót kaphat ember asszonytól. Az asszonyra magára azonban ebből nem háramlott semmi jó, mert Tréber Tóni se a feleségével, se a házzal nem törődött, csak ült otthon, a kedvenc ételeit főzette s fogyasztotta a bort. Mint afféle kis helyen, ahol az emberek mindent tudnak egymásról, senki se értette, miként tehetett szert ez a nincstelen és ennyire renyhe ember jómódú és szorgalmas asszonyra. Ő jól tudta, hogy milyen hírek járnak, mert az ő feleletét lesve, puhatolózva, vissza-vissza mondták neki, amit erről mások beszéltek. Némelyek tudták, hogy a menyecske apjának a szállásán volt béres, de nehéz volt elhinni, hogy a gazdag lányt az ágrólszakadt közönségesen szerencséből kapta meg akkor, amikor a lány apja meghalt. Az igazság túlegyszerű, mert nincs rajta további magyaráznivaló. Kobilán magyarázatot kerestek, megint eszükbe jutott annak a lopási kísérletnek a története s furcsán rebesgették a tolvaj nevét felesége apjának halálával kapcsolatban. Ő csak vállatvont és örült a szerencséjének, melyet irígyelnek. Őrá magára is váratlanul és gyorsan szakadt a biztos jólét, amit ez az asszony hozott neki. Béres volt a tanyán és csak azért férkőzött ép a gazda lányának közelébe, mert hasznát remélte, de arra sose gondolt, hogy ebből tartós szerencse is származhat rá. A lány is aligha gondolta, de amikor az apja meghalt, nem maradt más választása, mert ekkor már tán szándékosan, Tréber Tóni úgy rendezte, hogy mindenki tudta, mi volt köztük. Egyébként, hogy a dolga könnyebben menjen, elhitette a lánnyal, hogy kobilai házán kívül még örökség is vár rá. Ez a hazugság nem esett neki inkább nehezére, mint akármilyen más fogások, amikkel például kereskedők élnek egymás közt. Azonkívül, ha ölni szabad önvédelemből, hazudni is szabad és Tréber Tónira az egész élet az éhség farkasfogaival vicsorgott, hogyha itt nem győz. Tréber Tóni fondorlattal, fáradsággal megszerzett birtokot látott a feleségében és még annyira se tudta szeretni, mint amennyire általában efféle házastársak szeretik egymást; nem felejhette el, hogy ez az asszony inkább muszájból és csak becsapatva lett a felesége. Már az első időben megtörtént, hogy megütötte az asszonyt.
Parasztházasságban ritka a gyöngédség s mert a férfi általában az asszonynál nagyobb testi erejű, nézeteltérések vagy összeveszések alkalmával a férfi könnyen elragadtatja magát, hogy ezt a nagyobb testi erőt is szerephez juttassa házastársi civakodásokban. De mert az asszony is tudja, hogy a verés a férfi részéről csak ennyit jelent és általában nem többet s nem is rosszabbat, a házastársak kölcsönösen megbecsülik egymást és egymásnak egyforma jelentőségű munkáját a gazdaságban. Legtöbbször parasztházasságokban csak akkor megy igazán rosszul az asszonynak, ha az asszony sokat betegeskedik és ezáltal férjével a munkaviselésben való egyenlőséget elveszti. De még ilyen esetekben is igen gyakori a házastársak békés együttélése, különösen ott, ahol gyerekek is vannak, mert a föld és az utódok, akik örökölni fogják a vagyont, egyformán a paraszt szívébe vannak zárva.
Szemet szúrt tehát Tréber Tóni ebben az egységes lendületű sváb községben. Szemet szúrt a lustasága s másodsorban idővel az is, hogy rossz is volt a feleségéhez, akit példátlanul kihasznált. Az asszony járt ki a tanyára, perelt a béresekkel, alkudozott a bevásárló ügynökökkel, még a községházára is az asszonynak kellett menni, hogyha adóügyben vagy az eladott disznók passzusának megszerzése körül akadt elintézni való. Az asszony minden nappal véznább lett és ő máris pocakot eresztett a sok tétlen evés-ivástól. Az asszony, mintha szégyelte volna a sorsát, sose panaszkodott, sőt nem is beszélt a férjéről. Mintha egyetlen gondja csak az lett volna, hogyha már beleesett ebbe a házasságba, még ilyen férj mellett is megóvja a magával hozott örökölt vagyont. A vézna asszonynak egész megkeményedett az arca és néha a füle mögé dugott plajbásszal lehetett látni.
- Hallod-e, Tóni Fetter, - vágta szemébe a férjnek egyszer a kobilai bíró, aki szegény ember volt, de nagy harcsabajusza s mint hatósági személy a sváb községben, ahol a hatóságnak régimódi nagy a respektusa, sokat engedhetett meg magának, - hallod-e, hogyha - mondta - összeraknak egyvonalba a feleséged minden megtett lépését és mellé egyvonalba a te lépéseidet, a tieid legfeljebb ha Kobila határát súrolnák, de az asszony lépései legalább is Jeruzsálemig érő barázdát tennének ki. És úgy hallatszik, hogy Tóni Fetter még ezenfelül néha meg is veri a feleségét!
Tréber Tóni feleletképp kicsit behúzta a pocakját és hideg szemekkel nézte meg a kisbírót s végül nevetve rávicsorította a fogát:
- Ha prédikációt akarnék hallani, - morogta félvállról, - templomba járnék.
(Folyt. köv.)