Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 5. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészet
Jól emlékszünk még a tíz év előtti Jaritz Józsára is, akitől mindjárt első jelentkezésére sokat vártunk.
Ma, ahogyan tíz év mulva hosszú párizsi tartózkodása után újra megjelent műveivel előttünk, külsőségekben nagyon megváltozott. Néhány visszafogott és világító erővel egyáltalában nem dicsekvő színnel fest, és képeinek mozgalmassága is nagyon lecsökkent, izgatott szétrobbannivágyásukat pedig fojtott nyugalom váltotta föl, de mögötte talán még forróbban liheg a monumentalitásra törés, a minden feltételezettségből kiemelkedő nagyság után való sóvárgás. Ezt a nagyságot Jaritz Józsa nem megszokott elemekből akarja felépíteni, sőt sokszor egészen brutálisan fordul szembe minden eddigi sablonnal, vagy pedig olyan aszkézist erőszakol magára, mely minden könnyű eszközt elvet. Ám ez a szembefordulás néhol még önönmagával szemben való is, de a szakítás nem hoz neki kielégülést. Így festményei nem látszanak megnyugvásnak, kiegyenlítődésnek, nem boldog beteljesedés eredményei. Innét van gyakran nyugtalanító hatásuk. Dacos feleletek olyan néha erőszakosan feltett kérdésekre, amelyek végső megfejtése kisiklott kezéből.
Nem valami túlságosan szeretjük a téma szerint rendezett kiállításokat, melyek újabban divatosak lettek nálunk: volt már tájkép-, akt-, kompozíciós kiállításunk és most itt van a csendéletkiállítás is. De ha szempontnak ez a szempont nem is valami hasznos, kíváló anyag összegyűjtésével jó kiállítást így is lehet rendezni. Sajnos, a
Azt a nagy stílusváltozást, mely néhány év alatt a képzőművészetben lejátszódott, visszatükrözteti a fényképezés is, mely rendszerint a festészetnek nyomában kullog. Ekképen az «új tárgyilagosság» jelszava nálunk a fotografálókat is irányítani kezdi, ma már törekednek a fényképezés lehetőségeinek korlátai között maradni és nem iparkodnak festménnyé hasmisítani a mechanikai képet, másrészt a témakiválasztásban is kerülik a romantikus pózokat és hangulatoskodást, mert csupán a felvett kép tárgyi tartalmával és egyszerű optikai megjelenésével törekednek hatni. Ez az álláspont a fényképezés külön sajátosságainak következetesebb kihasználásra vezet és nem küzd elérhetetlen célokért. Hamisítatlanabb és igazabb eredményeket ád, amint azt a
A hét kiállító kollektív szellemben törekedett dolgozni, nem iparkodott egyéni különválásra. Ugyanazok a szigorúan tárgyi szempontok korlátozták őket és ugyanaz a nyomorébresztette mély megilletődés dobogtatja meg szívüket. A legmeglepőbb képhatásokat mindenesetre a vagy nagyon mély, vagy nagyon magas nézőpontú képekkel érték el, mindkét szemszög megválasztásával arról téve tanulságot, hogy kenyérkereső rabságuknak eddig szokatlan szépségeit friss szemmel tudják felfedezni.
Az Ernst-múzeum összes helyiségeit megtöltötte
Párizsi hatásra aztán meglehetősen szembeszökő változások következtek be Farkas István kifejezési módjaiban. Most már nem annyira álmait festi, mint inkább megfigyeléseit, amelyeknek mégis mindig van valami álomszerűségük. Mai színei a régiekkel szemben feltünően elhalványodottak és már nem csillogóan áttetszőek, előadása egykori naivitását pedig némi ábrándos szomorúság váltotta fel. És míg azelőtt nem igen kereste a nagy méreteket, ma szívesen próbálkozik meg velük is, bár teljesen kitölteni nem mindig tudja őket. Különben sem monumentalitást kereső, vagy meghökkentő erővel jelentkező művészember, hanem halk, csendes finomságok gyengéd ábrázolója.
A
Az élen határozottan Franciaország jár. A német holmiban több az akarás, mint a finom sikerülés. Az orosz anyag legnagyobb része állami termelés, ügyes, de nem olyan jelentős, mint amekkora lármával dicsőítik. Nagyon érdekes a japánok mai könyvművészete is, persze nem éri el a régit: Japánnak nem tett jót az európai művészet hatása. Az angolok gyönyörűen tudnak nyomtatni. És mi magyarok? Ha pesti nagy kiadócégeink silány nyomtatványaira gondoltunk, némi félelemmel néztünk a verseny elé. Szerencsére azonban volt az elmult évtizedben egynéhány kisebb, lelkes kiadónk, akik értették a szép könyv művészetét. Ezeknek hála, hogy ezen a kiállításon igen becsületesen megálljuk helyünket, bár nagy technikai bravúrokban nem tudunk versenyezni. De ami könyvművészetünk művésziségét illeti, van néhány olyan rajzolónk, aki a legjobb külföldiekkel is felveszi a versenyt;
A
A régi rész egy-két kivételtől eltekintve magángyüjteményekből való. Nagyszerűen egészíti ki a Szépművészeti Múzeum anyagát és 1850-től 1900-ig majdnem története festészetünknek. S ha egyéb nem volna benne, mint a csodaszép Munkácsy-sorozat, máris nagyon sokat érne. Munkácsynak kilenc képe mind arról tanuskodik, hogy az idő nem ártott pompás művészetének, sőt napról-napra csak nő szemünkben, kiemelkedik minden időbeli feltételezettségből és legjava alkotásaival a legnagyobbak mellé sorakozik. Köpülő asszonya, Ülő nője, Virágcsokra mind a legtisztább és erős festészet. És milyen nagy tud lenni még az olyan kellemetlen interieurtémán is, mint a Látogatók! Mellette bizony affektált és pózos, majdnem üres
Az új részben nem sok kedvünk tellett. Valami új és meglepő nem igen akad benne, ami jó, az egyéb kiállításokról régen ismert. De ezek közül mégis külön kell figyelmeztetni két messzire kiugró képre,