Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 5. szám · / · Sebesi Ernő:
És az ellenőr viszi magával.
Bemennek a kapuba. Ugyanabba a kapuba.
Pedig ő nem is ájult el. Csak fejbekólintották. A hangok... Azok a tiszta szívhangok...
Tétova kezével odaér a melléhez. Csillogó nyálat ken le a melléről. Ez az a monéta?... Ezt már oldalról kapta, hogy utána küldték a köpést. A felháborodás felkavart porfelhője csak most ér hozzá a menekülésbe:
- Hogy nem szégyelli magát az ilyen...
- Az ilyen doktor...
- Ilyen tolakodó...
Az ellenőr bezárja a kaput. Kifizeti a bérét.
- Holnap tessék a negyedik kerületben jelentkezni.
Ő ránéz, de a mosoly most már szégyenlősen elbújt a ránc árkában.
- Nehogy azok ott, meglássák a doktor urat!...
- Igenis! - És hálásan fordul a negyedik kerület elképzelt irányába.
Kijön a hátsó kapun, nem is mer visszanézni.
Közben becsúsztatja a pénzt, s mert körme alá lopódzik a fagy, begyömöszöli a szakadt kesztyű és fázó tenyere közé. De legnagyobb ámulatára látja, hogy a pénz se melegíti!...
Felnéz az égre, de nem lát semmit, felhőfüggönyök állják el a kilátást. Mégis mindent onnan vár, az égtől, ettől a roppant rezervoártól.
- Aztán csak legyen holnap is hó, - sóhajtoz s miközben bágyadt, irígy mosollyal elnéz a házak fölött, akaratlanul is élvezi a kéményerdő gondtalanul pöfékelő füstjét.