Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 2. szám · / · Regény és széppróza
A legnyugtalanabb kisérletező irodalmunkban Kisbán Miklós. Nem is szólva más munkatereken való s mindig érdekes szerepléséről, az irodalomban, amint egy mesgyét kipróbált, siet egy másikra térni s ott kisérletezni tovább. Olyan, mint a türelmetlen rádiózó, aki, ha fogni tudta Bécset, nem marad veszteg meghallgatni a műsort, hanem azonnal tovább forgat és mindig új meg új állomást keres. Nem a műsor fontos neki, hanem az, hogy fogni tudja. Így játszik a formákkal és műfajokkal Kisbán Miklós. Élvezetből ír és az élvezet neki a folytonos hangváltoztatás. Láttuk őt mint irodalomszervezőt és propagátort, emlékszünk egy ősvilági fantasztikus színpadi játékára, történelmi drámáira, rosszmájú szatírájára, mindenféle hangú és tárgyú novelláira, kísértük vissza a közelmúltba memoárjaiban és mindig volt benne valami nyugtalanító, problematikus és egyenetlenségében is érdekes. Volt úgy, hogy el voltunk ragadtatva tőle, volt úgy, hogy ingerülten vitatkoztunk vele, de közömbösek nem tudtunk maradni vele szemben.
Szellemének megkülönböztető vonását, a formákkal való játék passzióját, azt hiszem, még egy munkájában sem leplezte le olyan teljesen, mint most megjelent új könyvében. Az apokrif Fortéjos Deák Boldizsár Ferenc memoriáléja kizárólag egy elmés formai ötlet szüleménye. Rövid történetkék vannak benne, de ezeknek nem fontos sem a meséje, sem a mondanivalója, - az írónak csak egy volt fontos: az a forma, amelyen a novella ősei, a reneszánsz-kor novellái vannak írva, szerkezetének együgyű lazaságával, hangjának gyermetegségével, frivol dolgokat erkölcsi tanulságok átlátszó kendőjével leplező szemforgatásával, vallási szigor mögé búvó életörömével, amely éppen úgy meg tud nyilatkozni csintalan asszonyok férjet kijátszó ravaszkodásaiban, mint Assisi Szent Ferenc állatszelidítő jóságában. Modern írót érdekelhet és mulattathat ez a visszatérés a régi, túlhaladott, de azért mindig bájos formához és hanghoz, amely különösen alkalmas az erotikum humorának diszkrét megszólaltatására s az egész játék felelősségének javarészét áthárítja az originálisra, amit tréfálkozva utánoz. Maga a mód, ahogy ez a játék csinálódik, természeténél fogva humoros és ezt a humort teljessé teszi a nyelvvel való játék. Ez a nyelv éppen olyan apokrif módon régies, mint maga Fortéjos Deák Boldizsár alakja s mint a történetkék maguk: régies, de nem régi, filológiai hűséget affektál és minduntalan elárulja magát modern szavakkal és szólásokkal, az avatag szavak mai raffinált stílusfűzéssel vannak összerakva, mindig érezni, hogy valaki tréfából beszél Apafi Mihály korának nyelvén. Ez a különös, de nagyon kedves nyelvjáték - a történetkék legjobb ízesítője, - külön e célra megteremtett stílus. Feltétlen biztonsággal van keresztülvive, egyetlen zökkenő nélkül. A stílusbiztonság, amely legyőzendő akadályokat állít önmaga elé, feltünő jelenség ma, amikor jó írók is sokszor ijesztő pongyolaságait követik el a magyar stílusnak.
Irodalmi csemege Kisbán Miklós könyve, azok közül a luxuscikkek közül való, amelyekre egy sokszínűségre törekvő irodalomnak szüksége van.