Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 2. szám · / · Vass Tamás: Élvemaradottak útja

Vass Tamás: Élvemaradottak útja [+]
Az utolsó hadgyakorlat a Bácskában
VI.

Úgy tetszett neki, hogy még nem is aludt, csak éppen lehunyta a szemét, mikor ideges kopogtatás riasztotta fel álmából.

Összerezzent, nyomást érzett a fején, amikor felriadt. Nem éppen barátságosan kiáltotta:

- Hát nem megparancsoltam neked, te marha, hogy ne zavarj hétig? Mi bajod van, te szerencsétlen? Hány óra? Na, mondd már, mit akarsz? Aztán kotródj kifelé!

Tamás csak most nézett a kinyilt ajtóra. A beözönlő világosság szúrta a szemét.

Az ajtóban nem Péter állott, hanem egy öregedő zsidó férfi dugta be ijedt fejét.

- Főhadnagy úr, ne haragudjék rám, hogy zavarom. Én vagyok a Stern, a házigazda, zálogházi hivatalnok. Gondoltam, hogy ha fáradt is, fel kell költenem, - dadogva mondta és ijedten nézett türelmetlen tiszti vendégére.

- Szerajevóban meggyilkolták a trónörököst és a feleségét. Úgy-e, ebből háború lesz? Itt mindenki azt mondja. Nagy, véres háború, ahová talán nekem is el kell mennem? Én népfelkelő vagyok, nekem hat gyermekem van! Lehetetlen, hogy engem megölessenek! Én nem bántottam senkit és nekem is meg kell halnom?

Aztán zokogva reszketni kezdett.

- Úgy-e, főhadnagy úr, nem kell elmennem, a népfelkelőkre nem fog sor kerülni? Legfeljebb hátul használhatnak bennünket.

Tamás oda se figyelt, csak az foglalkoztatta, hogy a trónörökös párt meggyilkolták. De ez sem jutott még el az agyáig. Egyelőre csak fejfájást érzett. A mély álomból való felriasztás úgy hatott rá, mintha fejbevágták volna. Szinte beleszédült.

Csak akkor jutott tiszta öntudatra, mikor az öreg zsidó zokogását meghallotta és azonnal dühbe jött.

- Menjen a fenébe, ne zokogjon itt nekem! Gyáva fráter! Még azt sem tudja, mi lesz a dologból és máris óbégat! Menjen már ki és küldje be a legényemet!

Mikor a borzas ember után becsapódott az ajtó, komolyan kezdett foglalkozni a hírül adott eseménnyel.

Első pillanatban az volt ugyan a gondolata, hogy tovább alszik. Mit bánja ő Ferenc Ferdinándot, a magyargyülölő Habsburg trónörököst? Lesz, ami lesz, aludjunk tovább. És magára húzta a takarót.

Csak nem tudott aludni. Idegeit egyre nyugtalanították a kavargó, keringő gondolatok.

Ferenc Ferdinánd meggyilkolása mégsem olyan csekély esemény. Az ő gyülölt személye hagyján, de azt, hogy ő a trónörökös és állítólag Szerbia bérelte fel az orgyilkosokat, mégsem lehet könnyedén venni.

Ebből fegyveres konfliktus lehet.

Hátha ez szüli meg a háborút? Sőt bizonyosan ez fogja megszülni!

Na jó, hát háború lesz! És?... Hiszen azt előre lehetett tudni, hogy mi nem fogjuk kikerülni. Magam is tényleges katona vagyok, örülnöm kell annak, hogy végre itt a háború.

Péter lépett be.

- Nyiss spalettát! Hány óra? Hat? Akkor készítsd elő a ruhámat, a mosdóvizet, öltözni fogok.

Még egyet nyujtózkodott és kezébe vette a harisnyáját. A fejében egyre élénkebben mozogtak a gondolatok. Kavarogtak, kergették, űzték egymást. Egyiknek végére sem ért, máris újabbra kellett gondolnia. Idegei megfeszültek, agynyomást érzett. Egy másik nyomás a tarkójában, majd a halántékában lüktetett.

Végre is nem bírta magában tartani a néma gondolatokat. Beszélni, majd gesztikulálni kezdett. Péternek szólt, pedig önmagával beszélgetett. A feltett kérdésekre maga adott választ. Nem is várta, hogy legénye megszólaljon.

Addig beszélt, míg az jutott eszébe, hátha nem is lesz ebből semmi, hátha nem is igaz semmi a gyilkosságból?

Elvette a feléje nyujtott sapkát és kesztyűt. Készen volt az öltözködéssel.

Zsebrevágta a kapukulcsot és elsietett.

Péter csodálkozva bámult utána. Nem tudta, mi történt a főhadnagy úrral. Ilyen idegesnek, hangosan beszélőnek, gesztikulálónak még soha nem látta a gazdáját.

- Meg van bolondulva! - mondta hangosan - vagy ha még nincs, bizonyosan meg fog bolondulni! - Még egyszer megcsóválta a fejét s a nyitott ablakon át gazdája után nézett. Nagyot köpött a járdára, aztán becsukta az ablakot. Bent elvégezte a dolgát és elment a legközelebbi kocsmába, megtudni, mi is történt hát azzal a Ferdinánddal?

Tamás főhadnagy pedig szinte rohant végig az utcán, a legközelebbi villamos megállóig. Szeretett volna már Palicson lenni. Ott, a sógoránál több tiszt lesz, mindent meg fog hallani arról, ami történt. Aztán majd csak kialakulnak az ő gondolatai is!

 

[+] Örömmel közöljük ezt az írást. Szerzője tényleges tiszt, huszárszázados volt a háború kitörésekor. A gorodoki híres huszárroham alatt megsebesült, fogságba került s Oroszországból csak a forradalom után került haza. Férfias, őszinte és pompás írásában átéljük a háborút. Egy magyar hősi katona érzésein át új színt kap a magyar sorstragédia. M. Zs.