Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 1. szám · / · Figyelő · / · Vers
Csend...
halljátok?
álmom:
kenyér meg tej kopog az ablakomon.
Ez a könyv mottója és nem afféle felelőtlenül odabökött hangzatosság, hanem csakugyan mintegy sűrített jelzése annak, ami a kötetből uralkodóélményként bontakozik elénk. Dobd fel bármelyik verset, mint a találóskérdés tojását, mire földet ér, koppanva így szólal meg: Éhes vagyok. Egy kötet vers az éhségről. És miért ne? Ám költő legyen a talpán, aki erről írván, el nem bukik a közkeletű igazságok úton-útfelén keresztbefektetett homokzsákjain.
A legnagyobb dícséret, amit Szabó Béláról elmondhatunk, hogy verseinek az éhség nem fölvett témája, hanem legbensőbb élménymagva.
Ha Szabó azt írja:
felelősségre vonom a gazdagokat
vagy:
hozzátok csatlakozom, szegény emberek!
ezek a más-más versből való naív szókimondások a maguk helyén elhihetőbbek, mert élményszerűséget szíttak magukra a versnek mint egésznek eleven vérkeringéséből.
Vagy itt van a «Goldstein Simi és az apám», a kötet kiemelkedő verse, amelyben valóságos fejlődéstörténetét kapjuk: mint búcsúzott el a költő «szakállas apja istenétől» s mint ment neki fejjel a «sziklás szegénységnek». Ebben a versben egy rutinírozott proletár-költő azt írta volna meg, hogy hiába egyfajta: a gazdag és a szegény zsidó között áthidalhatatlan az osztályellentét. Szabó ezzel szemben emlékeiből fűz fel egy gyöngysorra valót s mint gyöngy a fényt, oly önkéntelenül fejtik ki ezek az emlékek a költő szocialista szemléletét. Mert ezen múlik: elsősorban élmény s csak másodsorban szociális igazság, társadalomkritika.
Egy másik, félig eltagadott élmény is jelet vet e verseken: a vidéki költő nagyváros-élménye. A nagyvárosnak is megvan a maga bukolikája és Szabó afféle aszfalthoz-nyügözött Bartalis, akire különben szabados vers-komponálása is emlékeztet, az a mód, ahogy mesélőkedve őt is sokszor túlragadja a versnek azon a meghiggadó vagy csúcsraért pontján, mely a befejezést kívánná.
Nyelve is kissé egyenetlenül hat. Alapja bizonyos tárgyiasság, amelyet lélek itat át lírává, ahol e lélek körül működési-zavarok lépnek fel, ott ez a tárgyias alap prózává csikordul - sajnos, elég gyakran.
Mindez nem érinti az egészet, mint őszinte emberi és költői megnyilatkozást. Bevallom, meghatódva olvastam a sorokat:
Ha meghalok, síromat
kenyérmorzsákkal hintsétek tele,
ez volt az eledelem,
mint a madaraknak.
Előljáróba odaírhatnók: Költő, 1931 és még ki tudja meddig, az egész világon.
Szabó Bélának ez a második könyve. A harmadikra nemesebb élményt kívánok, mint az éhezést.