Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 1. szám · / · Figyelő · / · Regény és széppróza
A keleti nyelvek hírneves tudósa Nipponföldi Mesekönyvvel lepte meg a magyar olvasóközönséget. Kelet már régebb idő óta látja el friss színekkel és új izekkel kiszáradt mesemotivumainkat, elcsépelt és hígra variált mondavilágunkat. De eddig inkább India volt a forrás s az Ezeregyéjszaka barbár pompájú arabjai; most mind gyakrabban fordulnak íróink Japán felé, ahol a miniatür anyagi világ fölött gigantikus önérzetű lelkek páthosza sötétíti a napot. Tagadhatatlanul jó ösztön vezeti ezt a mindig új és frappáns ízekre sóvár kiváncsiságot, amikor e különös nép felé fordítja figyelmét, gazdag asztal ez a vén Európa elfásult ínyének. Kesernyésillatú, misztikus csipkéiben bizarr világ, meghatóan gyengéd, érthetetlen és kegyetlen.
A hires orientalista könyvéből gazdag csobogással ömlenek elénk ennek az álomszerűen exotikus országnak meséi. Miliője, fordulatai, színei feltünően új és idegen varázzsal áradnak, s néha mégis meglepődve ismerjük fel az ismeretlen tarka japán köntösben az ismerős európai motivumokat, nem a magyar-japán rokonság, hanem minden idők népmeséinek örök rokonsága révén. Így ismerjük meg Hököm Törpében gyerekkorunk meghitt ismerősét, Babszem Jankót, Tél Istenke szamócájában Hófehérkét, s a
Van azonban e fátyolosan könnyed meséknek valami szembeötlő furcsaságuk: hogy magyarosan népies ritmusba vannak szedve. Tulajdonképpen imponáló teljesítmény 206 oldalnyi sűrű prózát így végigskandálni és a szerző legtöbbször szépen és költőien oldja meg a feladatot, de ez a kitartó verselés mégis sok merevséget és talán kényszerű betoldást involvál, másrészt a magyaros zamat kissé ellenségesen dolgozik a mimóza-gyöngéd japán illatok ellen. E sorok mögött nem Japán áll, hanem Petőfi:
«Még egy kortyot, csak azért is, ha mindjárt száz ősömért is, - szül a legény szilajkodva, forrás vizét teli-marok szipogatva.»
De idézhetnék sok oly példát is, ahol az ősi nyolcasba szorítva jellegzetes japán sorok csendülnek föl, mint finom kis vers:
«Nincs szabadban, szabad napban ágyacskája, nem a kék ég borul rája, Szél-Isten nem cibálgatja, Eső-úrfi nem áztatja. Üvegfalak, kerti rácsok körös-körül, csupa készség, mesterkéltség veszi körül.»
Kunos Ignác mesekönyvét eredeti japán rajzok díszítik, gazdagon illusztrálva e nép gyengéd és ötletes fantáziáját.