Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 22. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészet

Farkas Zoltán: A Szépművészeti Múzeum grafikai kiállítása

A múzeum grafikai osztályának hatvanegyedik kiállítása az utolsó nyolc esztendő szerzeményeit mutatja be. Az elmult sovány évek bizony nyomot hagytak e szaporodáson is. Külföldi anyag aránylag kevés volt vásárolható és ha végigforgatjuk a tárgymutatót, a legtöbb lap ajándékképpen jutott a múzeum tulajdonába, de amit mégis vettek, hála vezetői hozzáértésének, elsőrangú gyarapodást jelent. Az ajándékok magas színvonala is nagyon örvendetes, úgyhogy a kiállított kétszázhuszonkilenc grafikai alkotás múzeumunknak valóban nagy gazdagodása.

A XIX. század franciáinak genialitását néhány szép lap hirdeti itt is, egy pompás Manet mellett Delacroix-, Puvis de Chavannes-, Pissarro-, Denis-rajzok láthatók.

De jóval és különösen a mi szempontunkból jelentősebbek a magyarországi grafika alkotásaiból szerzett darabok. Még pedig különösen azok, melyek a mult században támadt magyar festészet első kialakulásának korából valók és számos új adattal egészítik ki ismereteinket. Ám nemcsak adattal gazdagítanak, hanem elsőrangú művészeti élményekkel is. Így különösen feltünnek Canzi Ágostonnak a maguk korában nálunk szinte egyedülálló akvarell-karrikatúrái, amelyek a biedermeier-világnak ezt a szorgalmas arcképfestőjét új megvilágításban mutatják be. Canzi, mint majdnem minden arcképfestője a kornak s általában, mint a portréábrázolók legtöbbje, megrendelésre készült festményein meg-megszépítgette az ábrázoltakat, ami persze egyéni különlegességeik elnéző leretusálásával járt, tehát képeinek legtöbbje sablónos typizálássá vált. De ezeken a félig-meddig karrikatúrákon, melyek szintén a reá jellemző minuciózus pontossággal vannak festve, úgy állítja elénk az elébe kerülőt, ahogyan némi humorral túlozva valóban látta külső megjelenésüket és lelkük megnyilvánulásait. Ez az őszinteség és a véle párosult frappáns kifejezőerő elsőrangú emberábrázolásokhoz segítette a művészt, akinek különben is jókora érdemei voltak a táblabíróvilág művészeti kultúrájának megteremtése körül.

A grafikai gyüjtemény számos Munkácsy-rajzot is kapott. Túlnyomó részben a hatvanas évek közepéről valók és Munkácsy felesége egy nőrokonának nagylelkű ajándékából jutottak hozzánk. Majdnem egytől-egyig érdekes dokumentumai a művész megvillanó és hatalmasan rohanó ábrázolóerejének. Mellettük Zichy Mihály száraz, merev rajzai és vízfestményei erősen érzékeltetik a kettőjük közötti nagy temperamentum- és tehetségkülönbséget.

Ugyancsak bő a gyarapodás Rippl-Rónai József rajzaiban, vízfestményeiben. A század fordulójának ez a nagy művésze szorgalmasan dolgozott a sokszorosítóipar részére is. Menükártyákat, plakátterveket, báli meghívókat rajzolt, festett és közben kedvet kapott, hogy minden gyakorlati cél nélkül is valamelyik reprodukciós technikában kimulassa magát. De hogy a technikát milyen lehelletszerű finomságokkal telt művészettel tudta összekötni, arról ez a gyüjtemény pompásan tanuskodik.

A kiállítás aztán grafikai szemszögből végigvezet az elmult tíz-tizenöt év magyar festészetén. Szebbnél-szebb lapjai kiváló bizonyítékai a magyar művészet magas színvonalának és annak a ritka hozzáértésnek is, mellyel dr. Hoffmann Edit, a kiállítás rendezője, osztályát vezeti.