Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 22. szám · / · Figyelő

Schöpflin Aladár: Kerek Ferkó
Móricz Zsigmond színműve a Nemzeti Szinházban

Móricz Zsigmond sokszor elkalandozott a felvidéki kisvárosokba, a történelmi Erdélybe, néha a magyarság más tájaira is, de igazi hazája mégis az Alföld. Ennek a tájait érzi legmélyebben, nemcsak mint képeket, hanem mint atmoszférát is, emberi életek, társadalmi összeszövődések, sőt lelki konfliktusok alakítóját. Az alakjai mintha a véréből formálódtak volna ki s állandó transzfúziós folyamat lenne köztük és az író közt. Tudja minden titkukat, ismeri a szavaikat, hogy mit mondanak bizonyos pillanatokban és helyzetekben, a temperamentumukat, hogy miként és milyen intenzitással reagálnak a benyomásokra, az indulataikat, az érdeklődésük tárgyait, beszédjük tempóját, a mozdulataikat, az egymáshoz való viszonyukat, családi életük formáit, - egész lényüket gyökerestől, magvastul. A legszorosabb intimitásban él velük, a csak egyfajtájú emberek között lehetséges kongenialitás intimitásában, de ez az azonosság nem elfogult vagy egyoldalú. A fajtájából kiemelkedett, messzebbre látó és kritikai szellemű testvér szolidaritása dolgozik benne, aki tud mélyen és boldogan gyönyörködni fajtájában, tudja mosollyal nézni, meglátja benne a szépet, de meglátja azt is, ami nem szép, aminek nem volna szabad lenni. Csak testvér tud úgy felháborodni testvére miatt, mint ő az alföldi élet bizonyos jelenségei miatt. Csak egy hangja nincs alföldi alakjaival szemben: a gúny. Egész munkájának tömérdek alföldi alakja között nem tudok visszaemlékezni egyre sem, aki szatirikusan van beállítva. Ha akad az Alföldön ilyen, azon rögtön felismerhetni, hogy nem a fajtájából való, csak ideszármazott vagy véletlenül itt tekergő, idegen a típusa és rendszerint idegen típusa kapcsán válik nevetségessé.

Régebben a parasztok érdekelték elsősorban és legkiadósabban, ujabban, a Kivilágos kivirradtig óta a falu és az alföldi város polgársága ad neki legtöbb témát. Ezt a réteget ő fedezte fel az irodalom számára a maga valóságában, mint az egyetlen olyan polgári réteget a magyar életben, amelynek gyökere a népben és földben van, s ez a gyökér ma is érezhető. A Sárarany-ban, régen, megmutatta, hogy rothad szét a legszebb paraszttehetség, országépítésre hivatott erő, ha nincs számára tér, ahol kifejlődhessen és érvényesíthesse magát. Újabb regényeiben azt mutatja meg, hogy hová és milyenné fejlődött ez a paraszt-vér ott, ahol volt módja fejlődni, feljebb emelkedni az osztályok lépcsőjén és belépni a tanult emberek rétegébe. Legtipikusabban és legrészletesebben az Úri muri regényben van ez meg, ahol egy alföldi város polgári rendjének teljes képét látjuk meg, mindenféle árnyalataival, tősgyökereseket, beszármazottakat, gazdálkodókat, szellemi munkásokat, kereskedőket egyformán.

A Kerek Ferkó színdarab egy régi, vagy tizenöt év előtti regény motívumaiból épült, de az alakok atmoszférája, ábrázolási módja és fejlesztése a mai Móricz Zsigmondé, azé, akiben már teljes tudatra jutott az alföldi város világképe. A város mögött egy sokezer holdas nagybirtok, amelynek a puszta létezése is folyton izgatja a város népét, meg nem szűnő kritikára ad neki alkalmat, a földesúri család dolgai a legérdekesebb beszédtárgy. Maga ez a család is alighanem a város talajából emelkedett ki, valamikor a századok mélyében s ha a családfő már egészen a vérébe vette a mágnások minden életformáját és hatalmi igényét, ennek fiában visszatükrözik még az ősi szilajság. Kerekegyházy Ferenc végigmulatta a külföldet, de odahaza a városában mégis csak Kerek Ferkó, boros-cigányos vidéki gavallér, akinek mulatozásaitól hangos az egész messze vidék. A temperamentuma azonos azzal a fajtával, amelyből kinőtt, - bizonyos, hogy nem fogja elvenni azt a német grófkisasszonyt, akit az apja szánt neki.

Vele szemben Mariska áll, egy erős fajtának megfínomult virága. A nagyapja még paraszt volt, ott van a nagyított fényképe a család szalonjában. Az apja már polgármester, a maga mivoltára büszke magyar ember, aki önérzettel áll meg a nagyurak előtt is. Ő maga egyetemre jár, medika, modern gondolkodású és érzésű lány, tele lányvoltának és kultúrájának önérzetével. Körülötte a család: az anya, aki érzi a sérelmet, hogy a lányát Kerek Ferkó csak úgy, lázadó ötletből, a kocsmában, az egész város fülehallatára kérte meg, de mégis csak szeretné megtartani a gazdag kérőt, a testvérek, akik szintén kellően fel vannak háborodva, de szintén méltányolni tudják azokat a jó dolgokat, amelyek egy ilyen házasságból őrájuk származnának. Ez a családi kép a sok gyerekkel kitünően hat a színpadon, zsivajgó mozgását, a férfiak vitatkozását a humor napfénye sugározza be. Míg az első felvonás vendéglői jelenete a kapu előtt tereferélő parsztlányokkal, az igazi jóízű vidéki jövésmenéssel, a sarokban csöndesen sörözgető úri asztallal, a Kerek Ferkó és apja közötti összetűzéssel, lány és legény pillanatnyi találkozásával, szemeik összevillanásával, a vakmerő leánykérés felé halad, a második felvonás a lány arcát mutatja meg, ahogy fölényben van családjával, egyszerre fölénybe kerül az öreg Kerekegyházyval s ez a fölény nagy magasságba juttatja a szánó-bánó Kerek Ferkó fölé. Ez a leány tudja, hogy kell bánni a legénnyel: keményen bánik vele, elutasítja, de tudja, hogy ezzel kapcsolja legjobban magához. Kerek Ferkónak meg kell juhászodni, meg is fog juhászodni, mert a lány akarja. A harmadik felvonásban meg is juhászodik, nem is annyira a lány okoskodó szavaitól, mint inkább lényének ellenállhatatlan kisugárzásától. Mindegy neki, miket mond a lány, az a fő, aki mondja. Csak a lányra kell figyelnünk és már biztosak lehetünk benne, hogy az első összeborulás után már egy új Kerek Ferkó lesz előttünk.

Nyilvánvaló, hogy a darab legfőbb értéke nem a szerkezetben vagy a megformálás drámai voltában van, hanem az alakok gyökeres életízében. Érezni alattuk az alföldi talajt, körülöttük a napfényes-poros alföldi levegőt, fölöttük a mély kék alföldi eget. Érezzük szavaiknak, hangsúlyaiknak föld-ízét, indulataiknak és indulataik kifejezésének őseredetiségét, a kultúra formái alatt áramló ősi talajvizet, amely fontos pillanatokban átrepeszti a felső rétegeket és előtör a felszínre. Ez az, amit Móricz Zsigmond a legjobban tud csinálni s ez az, amit Móricz Zsigmond tud a legjobban csinálni. Mondhatjuk úgy is, hogy egymaga a mai irodalomban.

Bajor Gizi az előadás lelke. Első belépésekor, az első felvonásban, leányos bájával, öntudatlanul forró temperamentumot sugárzó mozgásával és nézésével ragad meg, de ahogy az alak lénye a második felvonásban kibomlik, a játékba is egyre több apró fínomság elegyül, egyre polifonabbá válik. Újabb szerepei a játék szentimentális elemeinek kihangsúlyozására kényszerítették; a Mariska szerepében most alkalma nyílt kihozni magából azokat az erős, tiszta emberi hangokat, amelyek művészi lényének legmélyéről valók. Az öreg Kerekegyházyval való jelenetében jut játéka tetőpontra, itt olyan bájjal adja a fölényt, hogy nemcsak az öreg urat vesztegeti meg, hanem mindenkit, aki a jelenetnek tanuja. Petheő Attila nehéz feladatának csak az egyik oldalát tudja hiánytalanul, Kerek Ferkóban az urat nem érezzük olyan teljesen, mint a szilaj alföldi fiút, de amit csinál, azt jól csinálja. Különös érdeklődést kelt Csortos Gyula Kerekegyházyja. Szerepfelfogása körül, nem is alaptalanul, vita keletkezett s az egyik vitázó párt szemére vetette a művésznek, hogy önkénnyel dolgozik, nem azt az alakot játssza, amit az író előírt, hanem egy, a szerep eredeti karakterétől független elképzelést. Ősi vita ez és nem is fog soha eldőlni, a színész szabadságának határairól van itt szó. Csortos kétségkívül átlépte ezt a határt, de cserébe olyan kerek, érdekes alakot teremt, amely magában is színpadi érték; a közönség is hálásan fogadta ezt a pompás karrikatúrát. Kürthy György, aki az előadások nagy részében, Csortossal felváltva játssza ezt a szerepet, diszkrétebb, az író elképzeléséhez hívebb s így is kihozza az alak humorát. Az előadás általában minden kívánalmat kielégít, jó színészek kedvükre való szerepeket játszanak jó kedvvel. Vizváry Mariska maga az élethűség a polgármesterné szerepében, igazi kotlós-anya, a józan okosságot bájossá teszi. Vaszary Piroska egy vidám karrikatúrával mulattat; igen jó magyar íze van Mihályfy Béla polgármesterének, Rózsahegyi Kálmán a csikós-gazdát játssza meg azzal a szeretetreméltó humorral, amellyel az ilyen népi alakokat ízesíteni tudja, s a többi alakok is mind nagyon jól végzik a dolgukat: Tapolczay, Forgács, Cserépi, Bartos, Hosszú, Matány, a nők közül Füzes Anna, Pethes Margit, Eőry Kató, Iványi Irén, Rózsahegyi Marica - mind hozzájárulnak az előadás sikeréhez. A sok szereplőt Csathó Kálmán rendezői ízlése hangolja össze, az első felvonás vendéglői jelenetei és különösen a második felvonás családi képe a zajos gyermeksereggel elsőrendű rendezői munka.