Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 21. szám · / · Figyelő
A háború előtti években alig volt hangoztatottabb jelszava a magyar irodalmi életnek, mint ez a kissé politikai mellékízű kifejezés:
De nem valami őszintén, nem nagyon jó lelkiismerettel hangoztattuk. Biztos hogy megijedünk ha szavunkon fognak. Még vidéken is pesti írók voltunk; s csöpp kedve sem volt vidékre menni, akinek nem
A politika egy csapásra megcsinálta azt amiről a kultúra elméletileg ábrándozott: kényszerhelyzetet teremtett és karddal decentralizálta az irodalmat, olyan alaposan hogy a kis-Dunák és mellékágak amiket létrehozott, pár évig alig tudhattak a fősodorról, egészen önálló életre utalta őket a kardos
Ezt a történetet mondja el Tabéry Géza, memoár formában, s nagyrészt anekdota-szerűen, a kortárs riporter közvetlenségével, egy élénken megírt könyvecskében melyet most adott ki az Erdélyi Szépmíves Céh. Érdekes olvasmány mindenkinek aki az erdélyi irodalmi alakulások fejlődésére és kulisszatitkaira kíváncsi, egy oly literáris mozgalom történetére, mely szinte egyedül áll a históriában; mintha a kultúrtörténet istenének egy nagyszabású experimentumát tanulmányoznád. De Tabéry könyve többet ad mint e külső történetet: alig van írás mely magát az erdélyi irodalom centrális eszméjét, a sokat-emlegetett
Ez a
Ennek az egyetlen biztos jövőnek amelyre Erdély támaszkodhatik, szimbóluma Tabérynál a
«Macaulay mondja hogy a kormánypálca kieshetik kezeink közül. Előre nem látott események a legmegalapozottabb politikai terveket halomra dönthetik. A siker elfordulhat zászlóinktól. Mégis van győzelem amire vereség nem következik. Mégis van valahol egy ország mely fölötte áll az elmúlás törvényeinek. Ez a győzelem a szellem győzelme a nyerserőn, és ez az ország a szabad lelkiismeret, az irodalom és művészet örök birodalma.»
«Több mint tíz évvel ezelőtt történelmi kényszerűségből, akarata ellen került az erdélyi magyarság ebbe a Macaulay-féle birodalomba» - folytatja Tabéry. - «Mind élesebben világlott ki a kezdet éveinek világnézeti küzdelmeiből az a felfogás hogy a kultúra nem az államhatalom eszközeinek segítségével, hanem azoknak ellenére lett naggyá és ha kifejlődött, mindig csak az anyanyelven fejlődhetett ki. A mi magyarságunk sem veszett el tehát azzal, hogy elszakíttattunk a magyar hatalomtól. Sőt ha ez az elszakított magyarság valóban kultúrát akar jelenteni az emberiség számára, úgy házakon és határokon felülemelkedve kell harcolnia a szellem uralmáért.»
Ezt a büszke felülemelkedést a politikai esetlegességeken, a kultúrának ezt az önfüggetlenítését minden nyer erővel és hivatalos hatalommal szemben talán csak az a néptöredék termelhette ki lelkéből melynek fiatal nemzedéke már alig kapott meg valamit őseinek kultúrájából az iskolában, «tanítók, politikusok vagy társadalmi tényezők» jóvoltából: hanem még a Bethlen Gábor nevét is a Benedek Elek gyermekujságjából kellett megtanulnia. A szerencsétlenség értékké vált mert magával hozta hogy a kultúra megvesse a politikát, s konzervatív és haladó szellemek találkozhassanak oly magas és emberi világnézet egységében mely tul van a nemzeti ellentétek átok-szféráján és a politika antikulturális ideológiáin.
Ez a jelentősége annak az irodalmi «plein-air parlamentnek», a marosvécsi tölgyek alatt!
Az erdélyi irodalom román történetírói állapították meg hogy az erdélyi magyar irodalomban «több az irodalmi etika mint a magyarországiban». Igaz ez? Ha igaz, nemcsak annak kell tulajdonítani, amire Tabéry céloz: hogy az erdélyi írók közül egysem él tollából, s ezért nem süllyed hivatásuk soha mesterséggé. Az erdélyi irodalmi etika mögött maga a
És a
Miben találjuk mi az új erdélyi irodalom külön értékét, igazi ajándékát, mit hozott voltakép? Reményiknek szép versei, Tamásinak ízes novellái vannak; s a
Ez a
Ez az Idea Erdélyben tudott így kivirulni: de mégsem erdélyi hanem emberi! S tendenciája, ha logikus és magához hű marad, nem lehet az hogy az erdélyi irodalmat a magyarországitól elkülönítse. Ellenkezőleg: az erdélyi irodalomnak, épen saját eszméjénél fogva, mely megveti a «hatalmak és határok» esetlegeit, intenzíven vissza kell kapcsolódni az egységes magyar irodalom vérkeringésébe. Táplálni azt nemes eszméjével, szabadabb légkörével - s táplálkozni annak szélesebb gyökerű erejéből.