Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 20. szám
- Talán már van is vevőd? - kérdezte Gálffy gróf és szemét becsípve állt az ügyvéd elé.
Arról volt szó, hogy Cukorpusztát el kell adni. A négyezer holdas birtok ára mentesítheti a megmaradó tízezer terheit. Nincs haladék, a bank felmondta a kölcsönt.
Nemes ügyvéd kora délutántól beszélt, mint a kisnövésűek általában, igen elevenen. Imént levágta egy szivar végét s most elbotlott a füstjén. Tünődve szólt:
- Manapság inkább eladnak, mint vesznek; már a zsidó se fizet. De esetleg a bank...
Gálffy fordult egyet és az ablakig lépett dünnyögve.
Ez az ősz korai zimankóval köszöntött be. Október első napjai voltak és reggeltől havas eső verte a falat. Imént elállt, de a szél tutult, mint nagy gyártelep kéménye. Pár napja vastag dér volt, az erdő hirtelen zörögni kezdett s most a szél vörös leveleket hajszolt a ködös iszapba.
Elég volt látni, hogy dideregjen az ember.
Nemes megint beszélt, érveit plasztikusan adta formába, fölugrott és hadonászó kezei röpködtek.
Gálffy az óráját nézve felnevetett:
- Ahogy te beszélsz, katedrát érdemelnél!
Ment volna, de akkor magas, telt nő nyitott be, oly nagy, sötét szemekkel, hogy rögtön tele lett velük a szoba.
- Hajnalban elutazom - szólt -, kérem majd a kocsit megrendelni.
A gróf beléje karolt s már a küszöbön álltak, mikor visszafordult:
- Igaz, velünk vacsoráztok! Addig nézzétek át a leltárt és készítsetek próbaszerződést.
A grófi irodában még egy úr ült: Csukás, a jószágkormányzó. Ez az ember áthallgatta a délutánt, csak a szemöldökei rándultak ide-oda nyugtalanul. A feje, hajjal benőtt homlokával olyan volt, mint egy örökre becsukott kalitka. Csak a szájával tudott mosolyogni. Élveteg, húsos száján úgy ült a mosoly most, mintha rendkívüli falatot harapna befelé.
- Hát itthagyja végre a donna!
Szájuk elé fogott kezekkel beszélgettek:
- Ki volt ez a tigris?
- Mondtam: a donna! Másfél éve, hogy ideköltözött; valami rokon... No iszen: volt eleinte cécó, dáridó, mulatott itt mindenki, csak a grófné utazott el a fiával! De jól csinálta: fél év mulva hozott egy papi nevelőt, azóta szent a béke: értik ezek!
Gálffy kilépve az oszlopcsarnokból, föllélekzett. Karon tartotta a lányt, de az kitépve magát, mint megvadult cigánynő, a dühtől szinte bandzsított.
- Mi a bajod, mi történt?
- Semmi!
- Hát akkor egyszerűen megbolondultál...
- Lehet, de utoljára!
A park mélyéből ázott mohaillat jött, üde, őszi és keserű. A felhők szakadoztak, messze a dombok alján kipiroslott az ég.
Gálffy eleven lett:
- Gyere, sétáljunk egyet.
- Nem, kedves, azt már igazán nem!
Gálffyt csak a kutyája kísérte.
Az erdőben köd ereszkedett s a latyak hüllőtapintása nyakig járta az embert. Gálffy jó szál ember volt, de ahogy most elengedte magát, fele se lett. Egyszer-kétszer megállt és prittyelt a szájával.
Sűrű erdőbe vágott. Jókora utat tett és mire kiért, a völgyre terítőt ejtett az est. Fönt tintasötétség borult, de a völgyben különös fehérség ingott, mintha leheletkönnyű szalagok hullámoznának. A nedves párázás émelyítő volt, egyszeriben agyonlakottá tömte az embert.
Gálffy dombgerincen állt. Cukorpuszta csendesen pihent alatta, mint egy korai tejiváson elaltatott gyermek. Valahol a messze zimankóban vadludak gágogtak, a közeli állásokban felbőgött egy-egy állat és a nádasban sírtak a szárcsák. Szinte testi képet kapott is minden hang.
Gálffy csak most fogta föl, amiről egész délután tárgyaltak és beleremegett. Megrémült, hogy bizony az utóbbi években egyre több pénzt szedtek föl semmire és egyetlen tervükkel se értek oda, ahova indultak: az új halastavak posványban, a montefóni tehenek apadóban, maholnap vágóhídra mennek, a bútorgyár pang és a mottó mindig egy: nem lehet bírni a zsidókkal...
Dühödt fejjel fordult meg. A lányra gondolt és egyszeriben nagy szomjúsága volt, mulatós kedve. Kihúzta magát dacosan és hazaérve a soffőrért küldött:
- Kaposba kell menned! Kihozod a cigányt, de ha két óra alatt itt nem lesztek...
Pofozó tekintettel várta, míg a kocsi kidübörög.
Akkor az irodába tartott, arcukba vágni, hogy átlát a dolgon: gazemberség, ami készül!
De elmosolyodott.
Az urakon látszott, hogy éppen legénykedtek. Csukás, mint mezei dandy, zsebredugott kezekkel, Nemes izgett-mozgott, mint egy nagy áramba került szelettyű.
Gálffy ahogy rájuk nézett, oly lent érezte őket, mintha tisztára a mulattatására lennének.
- Éppen a tizennégy zabijával dicsekedett, gróf uram - nevetgélte Nemes.
Gálffy kamaszosan fölnevetett:
- A felét letagadta, öreg, mert vasárnap a misén magam megszámoltam huszonnyolc egyformát. Ezért kerül hát csupa szép lány a kapásokhoz!
Nyaltak a szájukon és úgy néztek egymásra, mintha láthatatlan szép lány mozogna közöttük, akit most kedvükre megölelgetnek.
A vacsorát a nagy szalónban várták.
Nemes rövid idő alatt többféle mozdulatot próbált, de eggyel se boldogult. Mindenkit sorra nézve hosszan elakadt a grófnén. Hamarosan rájött, hogy az egyszerűséget nem lehet utánozni, ez a függetlenek bátorsága. Kényszeredetten dőlt hát el a fotelban és ugrott a dereka, ha a grófné ránézett. Érezte, hogy rögtön mondani illik valamit.
- Bámulatos szép rokokó darab - mutatott a kályhára.
- Barok - mondta az asszony és mosolygott. Ez a mosoly a szája két sarkát elvékonyította és mindig ragyogott, de senkire se sütött meleget. A keze is ilyen volt: rendkívüli szép, de a szorítása nem adott semmit.
Gálffy ahogy leült, maga elé nézett komoran. Egyszerre fáradt, koraernyedt vonások gyürődtek rája. Imént a feleségére nézett, csak rövid pillantás volt, de érezte: ez nehéz este lesz. Volt valami légies jóság az asszonyon és ez mindig jelentett valamit.
Később a lánnyal az ablak mélyedésébe vonult. Halkan beszélgettek, csak a lány nyugtalan nevetései csengtek és csattogtak. Ilyenkor nyitva maradt a szája, teméntelennek látszó apró fogai villogtak, mint mindig harapni kész állaté.
- Az utolsó szóm: hajnalban! - mondta hangosan és az asszonyhoz szaladt, nagy szemeivel ellepte és szűzien, szinte kék fénnyel nézett rá:
- Elég soká voltam vendégetek úgyis!
A grófné tekintete nem fogott meg semmit, egy fodrot igazított helyre a lány ruháján.
- Maradhatnál. Emlékezz csak, milyen szép itt az ősz és mi szeretjük a rokonokat.
Nemes megint úgy érezte, hogy neki most mindenáron beszélni kell. Fürgén kezdett neki, de elsavanyodott, hogy mindenki másra figyelt.
Ez a vacsora előtti idő meggyötörte az idegeneket. Szerencsére új alak jött, a papi nevelő civilben s volt kin elnézelődni. Sudár ember volt, de majd oly idegen itt, mint a grófné, a mosolygásuk is hasonlított.
Csukás most úgy sunyított Nemesre, mintha a többi háta mögött tenné. De Nemes megvetéssel nézett el; már tudta, hogy az asszony szent, szereti az urát, igaz, hogy a szeretete kegyetlenebb minden bűnnél.
Mikor szétnyillott a szárnyas ajtó, megkönnyebbültek.
A grófné mellett a pap és az ügyvéd foglalt helyet. Gálffy a lánnyal szemben, Csukás az asztal végén.
Az inas sült krumplit hordott körül kaviárral, utána sültet, végén tésztát, de mindenből keveset. Nemes csak pillantást szalajtott s már tudta, hogy a vacsora megtiszteltetés, de nem jóllakás.
A szűk falatok között több mindenről beszélgettek, de csak próbálkozás maradt, látták egymáson, hogy egyik se azzal kezdi, amire gondol. A savanyú rizling nem oldta a szót.
Gálffy egy ásítás után dühösen szólt az inasnak:
- A palackozott badacsonyiból hozz!
Friss poharak kerültek az asztalra, csak a grófné fogta le az övét, de ebből is csak cseppenkint ivott.
Gálffy mohón kapta el a poharát, szinte lenyelte és olyan lett, mint a parázs. Párás homlokkal, felgyulladtan nézte a lányt. Aztán, mintha hirtelen belső fáradtság gyűrné, elhagyta magát a széken. Ivott még egy pohárral és most már úgy tapadt a nézése, hogy a lány leengedett pilláin reszketés ébredt, sörényes szemhéjjai rezegtek, mint szellőben a nagyon vattás őszi levelek.
Gálffy régi napokra gondolt s úgy nézett zavarosan, mint aki nem érti a mait.
- Hát igazán? - kérdezte.
- Hajnalban - mondta a lány és tekintete most felijesztett repülő madarakhoz hasonlított. Lassú közönnyel csipegetett egy muskotály fürtöt, mintha rendkívüli gyöngyökkel érintené a száját. Többször fölnevetett lehúnyt pillákkal, mintha a tulajdon ajkát figyelné, érezni lehetett, amint játszik és gyönyörködik mély puhahangjában. Látszott, az a fajta, aki a szót és hangot legalább egy perccel előbb eljátssza és eltetszelgi magának.
Gálffy ingerülten nézte és rekedt-halkan szólt:
- Gonosz...
- Mire gondolsz?
- Korbácsra...
Csúnyán nevetett. A lány szemei alá sötét karikák szaladtak, lopva nézett körül.
Csak a grófné figyelt oda. Kiitta a poharát és behúzott szemekkel követte a mozdulatok pipes játékait. Szemhéjjait egyre lejjebb engedte, látni kellett, hogy duzzad meg alattuk a szemgolyó és merevedik a könyörtelenül látók ítéletébe. Elkeskenyedett szájára úgy ült egy szó, hogy azt mindnyájan kitalálhatták.
A lány elvesztve nyugalmát, ledobta a fürtöt, ruzst tett a szájára és kokottos daccal nézett szembe.
Az asszony emelt a nyakán, halvány arca színt kapott és mégis lehűtött. Közel hajolt a paphoz.
Néhány nap előtt az életről vitatkozva az asszony kifakadt: - rossz az élet, mert gonoszak az emberek! A pap rázta a fejét: - nem, csak nehéz az élet, mert szerencsétlenek az emberek! Ahogy most hosszú pillantással találkoztak, mindegyikük ezt mondta: - úgye, nekem volt igazam!
Halkan beszélgettek, de Nemes azért csipegetett belőle. A pap mondta: - itélkezni kis látókör; a grófné mosolygott: - csakhogy a kimondott szó felszabadulás.
Nemes hajlott orra, mint egy rezgő horog szimatolt és hamarkodó merészen bekapcsolódott:
- Méltóságos asszonyom, a főtisztelendő úr szavait szabadjon tovább definiálnom: a látókör képzeletvilágunk mértéke.
Vitára készen, eszébe bízva nézett fel. Egyik kezét felemelte és úgy hagyta. Ügyvédmozdulat volt, mint kié az utolsó szó.
- Minden emberi gondolatnak megvan a maga igazsága, de igazságtalansága is - mondta a pap és úgy fordult az asszonyhoz, hogy ezzel az ügyvédet elcsapta.
- Érdekes - mondta a grófné és elakadt Nemes mozdulatain. Mintha most jutna hirtelen eszébe valami, úgy szemrefogta, szinte a nézésébe szorította az egész kis embert:
- Hát aláírták?
Nemes már elhelyezte apró öklét az abroszon, most fölkapta, de el is ejtette rögtön.
- Mit írtunk volna alá, méltóságos asszonyom?
- Ért maga engem - mondta az asszony diákos fölnevetéssel. Most már úgy nézte a kisembert, mint a biztoskezű kuglizó kiszemelt bábuját.
- Helyeslem. Cukorpuszta a mostani formájában csak teher; a szöllő nem üzlet, a mezőség kihasznált, a halastavak megbuktak, az erdő... haha...
Nemes eleven szemei hirtelen elferdültek. Azon gondolkodott, honnan tudhatott meg mindent az asszony, amikor tárgyalásuk alatt az inast sem engedték a szobába?
- És melyik bankról van szó? - kérdezte az asszony, de látszott, ismeri a dolgot.
Nemes szájszélei között, mintha enyv nedvezne: fölnyillott és rögtön ragadt. Végre megemberelve magát úgy szólt, mintha kész aktakönyvet csapna össze:
- Még nem tudjuk, méltóságos asszonyom, a bankok manapság nem kapnak az ilyen üzleten.
- Magát tévesen informálták - mondta hideg elnézéssel az asszony.
Kint megint vihar kerekedett, fákat rázott és ágakat vert az ablakokhoz. Döngött az éjszaka, mintha dudások rohamoznák és rettenetes óriások vernék a dobot.
Sziréna búgott és nagy loccsanással beszaladt a kocsi. Megjöttek a cigányok.
Az első hegedűhangolás úgy esett itt, mint fülledt napon a vihar kezdő villanása.
Gálffy felkönyökölt és tenyerével fedte homlokát. Nagy szomorúsága volt, Cukorpusztára gondolt és önkéntelenül nyögött. Tétován nézett a feleségére, mint ijedt gyerek, ha bűneit a nagyok előtt mossa. Az asszony mosolygott, látszott, nem az urát, csak a színjátékot nézi. És Gálffy még jobban elengedte magát, a nyaka mélyebbre esett, italért se nyúlt, széles szája kileffent, mintha undorral telt szavakra készülne. Aztán ellottyadt arccal komor lett. Megint érezte, hogy vannak nők, akiken nem szabadna testi vággyal elakadni, legyenek bármily szépek, csak baj és holtig tartó nyugtalanságban gyötörnek.
Nagy szomjúságában a bor nem hűtötte most, pezsgőt bontottak, de az első lehajtott pohár után elég volt látni Csukást és Nemest, hogy elmenjen a kedve. Sunyin és egyre haragosabban pislogott feléjük. Az ő apja kezet se fogott ilyenekkel, nem hogy asztalhoz ült volna velük, az vasember volt, állva tárgyalt, aztán mehettek, akár egy béres vagy kocsis. De akkor rendben is állt a birtok!
Ivott még egy pohárral és szólt a cigánynak, hogy frissbe kezdjen, bolondítóba.
A grófné asztalt bontott, mozdulata egyszerű volt s jól állt ez neki, mint fiatal lányoknak a világos selyemszalag. Nemes egész este figyelte s most elbámult, hogy e póztalanságban mily tökéletes a forma.
A lány úgy lépegetett, mint aki tudja, hogy ritkafajta mérges virághoz hasonlít. Úgy játszotta a mozdulatot, mint a szót és a nevetést.
- Tudod, hogy tégedet csak gyűlöletből lehet szeretni, minden mozdulatod bűn, jó is, ha mész - suttogta mögötte Gálffy és különös fintora volt, mintha valami meggyötrő illattól bódulna.
A lány nevetett s e pillanatban kivillantott fogaiban volt egész lénye. Magas, támlás fotelben ült és Gálffy mögéje könyökölt:
- De azért mégsem fogsz elmenni!
- Talán szerződést kötöttünk?
- Mitől bolondultál meg?
- Unatkozom.
Úgy mondta ezt, hogy megforgatta nyelvét alsó ajkán, mintha csúfolna valakit, szemeiben villózott a fény, mint valami mély fekete ezüst.
Gálffy tűzzel nézte:
- Mondd, ki rontott így el?
- Ne adjon fejtörést.
Sokkal jobbkedvűn nevetett, semhogy hinni lehetett volna benne. Később dúdolt, ekkor már a nevetés a nyakán, a vállain, a kezein táncolt. Úgy nézett szét, mintha csupa semmit látna.
Gálffyt a hő homlokig csapta, oly közel hajolt, mintha harapna egyet a lány vállából:
- Tégedet gyűlöletből kíván az ember, a gonoszságodért; ez a legrettenetesebb!
A lány elnézett, közönyösen és hidegen, szinte megöregedett bele. A kezeit fáradtan engedte el s nyugodtan tekintett Nemesre. Nem volt kacérság, csak unalom.
Gálffy a díványra zöttyent. Elfogyott türelemmel duzmotin húzta be magát. Kis körülnézés után keserű gúny ült a szájára. De hirtelen legénykedéssel kinyujtotta jobb karját és leste a kezét, hogy reszket-e?
Ahogy reszketni kezdett, az asszonyok összenéztek és nevettek cinkosan. Még utána is többször biztosították egymásnak a megértést. Látszott rajtuk: ilyen jóban nem voltak még.
Gálffy értelmetlen tétovasággal nézett rájuk. Kicsit elmosolyodott maga is, de csak annál dölyfösebben ugrott föl, Nemes előtt termett és úgy nevetett, mint aki visszaád valamit az ellene tört gonoszból:
- Hát pedig az eladásból nem lesz semmi; a szerződésteket eltéphetitek!
Nyekkent súlya alatt a dívány. Dühösen pillantott a lányra, mint aki végsőt ölelne, hogy utána megkönnyebbülve elkergethetné mindenki szemeláttára.
Zavart csend volt. Csak a grófné mosolygott nyiltan és békétteremtően, aztán Nemesnek szólt, de oly halkan, hogy csak a szája mozgásán látszott:
- De igenis, el lesz adva, és tudok is vevőt!
Diákos huncutsággal nevetett és rámutatott saját magára:
- Igen, igen! Megérdemlem, elég régóta készülök reá...
Nemes tekintetében az iménti sértettség és döbbenet most egyetlen konstatálássá tisztult. Úgy nézte az asszonyt, mintha mondaná: ezért volt hát vékony a vacsora!
Gálffy kellemetlen kezdett lenni. Sokat ivott, de nem mulatott kedvére. Fölállt párszor és torzítva, fülsiketítőn dalolt.
Az idegenek tetszéssel hajoltak feléje, de a lány elfakult, szája köré ráncok gyűltek és szemeiben a fehérség megsötétedett. Hogy hasztalan zizegtette sárga csipkéit, felemelkedett, nyújtózkodott egyet és idegeket csípő kevélyen elhagyta a szobát.
Sárga ruháját levetette már, egy szál selyem kombinéban állt nyitott bőröndjei között, amikor kopogás nélkül benyitott az asszony. Csak félpillantást vetett rá és közönyösen rakódott tovább.
A grófné a csukott ajtónak dőlt, a keze ügyetlenül ingott, látszott reszketésén, hogy minden gondolata izgalomba fullad.
- Akarsz valamit? - kérdezte a lány s ahogy eléje állt, telt szépsége kihívó meztelenséggel pompázott.
Az asszony többször szájához emelte kezét, mintha ásítást nyomna el és sokáig nézte a gyűrűs ujjait. Arra gondolt, hogy légfűrdőzés közben, ha madarak röppennek feléje, mily ijedten kapja magára a lepedőt. És most egyszerre rettenetes megvetéssel gyűlölte az urát.
- Miért sietsz úgy épen most? - dadogta ügyetlenül.
A lány cigányos durvát nevetett.
- Úgy gondolod, most, mikor úgyis fején a baj?
Erős arccsontjai még jobban kiütköztek, volt benne valami brutális és kegyetlen. Addig nevetett, míg jóízű kacagássá vált:
- Sokért nem adom, hogy láttam azt a kézreszketést! Hogy beijedt, hogy fölpuffadt! Ide nézz!
Utánozta Gálffyt s várta, hogy az asszony vele nevet cinkosan.
A grófné komoly maradt, a homlokán támadt friss gyűrődés szigorúvá tette.
- Sokszor irígyeltelek - mondta -, mert nagyon eredetinek találtalak. Tévedtem: amit csinálsz, egész mindennapi dolog.
Mintha kiléptek volna rejtekükből, fakón, elcsúnyulva álltak szemben.
- A te jóságod is eredetinek látszott - mondta a lány -, pedig tisztára kegyetlenség! A papod igéje: meg kell bocsájtani mindent, mert ezzel nézzük le a világot legjobban. Haha... De ez az ember megérdemli! Ez az ember egy...
Valami szörnyű szót keresett, de megkegyelmezve legyintett s csak mintha buborékot fújna, úgy mondta:
- Trotli.
Későre járt az idő, de a köd elnyomta a hajnalhasadást.
A nappaliban hárman dőzsöltek csak, ezek is fakón, rossz ízekkel.
Ekkor sziréna hasított a csendbe kurtán.
Megértették.
Gálffy felkönyökölt és ráhajtotta fejét kis ideig. Aztán fölállt s ahogy talpon volt, mint megvadult bika, ha tépi a láncát, kerdült párat. Nagy erő gőze jött, érezték, teli bolond kedvvel és részegséggel a szoba.
- No, maga, híres, szérűskerti mefisztó! - kiáltotta Csukásnak és nevetett, hogy minden foga vicsorított. Aztán behúzta a nyakát és hunyorgott: - Kőne nektek Cukorpuszta? Hát akkor azt mondom: Nemes, Csukás, mars!
Gálffy torkából egyetlen nyögés tolult aztán.
Halkan, csak mintha kis remegés érné a szívét, húzták a nótáját. Állva hallgatta, földre esett nézéssel.
Rettentő sápadtságában a haja feketébb lett, a homloka zöld. Forgott, mint a szél, vágott a lábával, mint a dühös ló, ha csípi a patkó.
Odakünn szennyesen virradt, mintha fekete víz párái csapódnának az ablakhoz. Gálffy nézte, egész este szorongatta egy kiáltás és most végre kidadogta: öregség.