Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 17. szám · / · Kosztolányi Dezső: Balassa Bálint
Arra, hogy Balassa Bálintot megítéljük, vagy elítéljük, - úgy érzem, - nincs jogunk.
Az adatok tétovák s a körülmények összeszövődései egy ember éltével mindig titkosabbak, semhogy könnyűszerrel fölbogozhatnók. Ez a viszony sokszor akkor is rejtély előttünk, ha egy kortársunkat közelről ismerjük és szemtől-szembe látjuk. Mennyivel inkább óvatosnak kell lennünk, ha olyasvalakiről van szó, aki négy évszázaddal ezelőtt mozgott a föld határán, sohasem állt előttünk, csak vallomások, többé-kevésbé megbízható adatok, levelek és iratok révén értesülünk felőle. Élnünk kell a gyanúpörrel, hogy az ő életében is van oly rugó, mely sok mindent elfogadtat.
Igyekezzünk megérteni őt. Ez tisztes szándék és ez a mi föladatunk. Ebben a korban az irgalom és a részvét, a belátás és megbocsátás gondolata sokkal gyöngébb lábon állott, mint bármikor. A vágytól a tettig rövidebb volt az út. Megölni ezeknek az embereknek egy felebarátjukat annyi lehetett, mint nekünk halálát kívánni valakinek, aki egy pillanatban földühít, vagy elkeserít bennünket. Hányszor megtesszük ezt. Ők véghez is vitték, amit gondoltak, nyomban. Gátlást alig ismertek. Az állandó életveszedelem megedzette, eldurvította idegrendszerüket. Képzeletük e tekintetben kihagyóan működött.
Ez a kor általában kegyetlen volt. Kisgyermekeket raboltak, hogy zsarolják velük a szülőket. Mi magunk orvost csak akkor küldtünk sebesült foglyainkhoz, ha azok csauszok voltak, janicsárok, agák s azt remélhettük, hogy pénzt kapunk majd érettük, arany, ezüst sarcot, kösöntyűket és násfákat, szőnyegeket, esetleg virágmagokat, a török virágok becses hagymáit, melyeket ekkoriban plántáltak el kertjeinkben.
[+]