Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 13. szám · / · Figyelő · / · Tudomány és kritika
Ha jól tudom, a magyar kritikában én tettem az első kísérleteket - minden külföldi tudományos hatástól függetlenül - az írói alkotás kérdéseinek az író személyiségének lélektani elemzéséből való megfejtésére. Kísérleteimet annakidején részben helyesléssel, részben kétkedéssel, részben ellentmondással fogadták. Ma már, főleg a német tudományos irodalomban ez a módszer, nyilván annak a lendületnek a hatása alatt, melyet a pszichológiának Freud adott, - külön tudományággá kezd válni. Nevet is adtak neki: characterológia. Célja egyelőre inkább a lélektannak, mint az irodalomnak szállítani új megismeréseket, de én azt hiszem, hogy további fejlődése folyamán el kell jutnia, ha nem akar szellemes játékká csökkenni, az irodalmi célokhoz s tulajdonképpeni feladatát a művészi alkotás lélektani feltételeinek és természetének felfejtésében kell keresnie.
Barta János gondolkodásra ingerlő és bátor tanulmánya tudtommal az első módszeres characterológiai kísérlet irodalmunkban s már azért is figyelmet érdemel. Tárgyát kitűnően választotta meg. Madách lelki élete a legérdekesebbek és legbonyolultabbak egyike irodalmunkban, elég bő anyag is van megismerésére a költő műveiben, levelezésében, kortársak feljegyzéseiben s van egy irodalom-lélektani szempontból rendkívül érdekes enigmája: hogy telhetett attól az írótól, aki minden más azelőtti és azutáni művében alig bizonyul többnek jóindulatú dilettánsnál, egyszerre, minden előzmény, a fejlődés minden jele nélkül, a Tragédia?
Barta János mindjárt azzal a megállapítással kezdi, hogy Madách - köztudatban szállongó véleményekkel ellentétben - nem volt filozófiai szellem. Voltak filozófiai gondolatai, de nem volt benne sem az a filozófus ösztön, amely ezeket a gondolatokat egy végig átgondolt filozófiai rendszerbe egységesítette volna és szilárd szerkezetű világnézetet épített volna fel belőlük. Épp így megtagadja tőle a művészi formalátás ösztönét; a művészi forma problémája sohasem érdekelte. Mégis kora gyermeksége óta költő akart lenni, mindig sokat írt. Ezt Barta abból magyarázza, hogy az írás nála vitalisztikus funkció volt, az írásban nem az élménynek formába foglalása és ezzel kiélése érdekelte, hanem az írás mint élmény maga. Így jut el a fejtegetése az élmény-vágyhoz, mint Madách lényének alap-tulajdonságához. Az élet részint körülményeinél, részint saját természeténél fogva nem elégítette ki erős élmény-vágyát, tehát az írás lett számára az élmény-pótló. Ez tagadhatatlanul szellemes okfejtés. Egy új, «ismeretlen» Madách-ot mutat meg, - hogy fenntartás nélkül elfogadjuk, ahhoz jobban kellene tisztázni a művésznek az élményhez való viszonyát. Amíg a tanulmány szerzője idáig jut, felismerjük módszerének két jellemző tulajdonságát. Ahogy a szobrásznak nagyon sokat kell lefaragnia a kőből, melyben a leendő szobor rejlik, neki is sokat kell azzal foglalkozni, hogy mi
Kitűnőek azok a fejtegetések, melyek arra vonatkoznak, hogy mi szerepe volt a nevelkedés módjának, főleg az anya személyiségének abban, hogy Madách olyanná lett, amilyen volt. A nevelésből magából azonban nem lehet mindent levezetni. Benne magában is kellett lenni valami eredendő diszpozíciónak, amelyet a nevelés kifejlesztett, mert különben ellenállást tanusított volna a neveléssel szemben. Úgy érzem, itt állunk szemben a legnagyobb rejtelemmel, amelyet bizonyító anyag hiányában talán meg se lehet maradéktalanul fejteni.
Meglepő, de rám nézve meggyőző az a kapcsolat, melyet Barta Madách házassági katasztrófája és a Tragédia keletkezése között megállapít. Ennek bővebb és részletesebb kifejtése sokkal közelebb hozna a Madách-enigma megfejtéséhez. Az a kérdés, mikép lehet olyan roppant érték-különbség a Tragédia s a költő többi művei között, még így is nyitva marad.
Barta rövid előszavában jelenti, hogy ez a munka csak egy része egy nagyobb és bizonyára kimerítőbb tanulmánynak, melyet a viszonyok mostohasága miatt nem tudott egészen kiadni. Ezt sajnáljuk őszintén. További vizsgálatai bizonyára sok új kérdés felvetésével tudnák a Madách-kutatást felfrissíteni.