Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 13. szám · / · Lovass Gábor:
- Mennyibe is lesz hát a ráf? - kérdi az öreg Gereblyés a borostásképü kovácsmestert.
- Nígy pengő Mihály bátyám, hát nem csináhhattyuk ócsóbbír senkinek, - mondja Czégény mester egy kicsit bosszúsan, amiért az öreg szénakupec mindig akadékoskodik.
- Mír nem háromötven, ahogy montam?
- Mer nem lehet. Ha nem lehet, hát nem lehet. Kelmednek minden bagóír kéne.
- Én is jobban jöttem vón ki, hogyha csak egy pengőbe lett vón a lőcspánt, nem kettőbe, - szól bele Varga gazda, cseréppipáját kotorgatva.
Az öreg megneheztel.
- Iszen én is megadom az árát. Nem csúfoltam én meg. Azér még nem kutya az ember.
- Nem is mondgya senki, Mihály bátyám. De láttya, mennyit kell bajlódni amúgy is. Dógoznék én grajcárokír is, csak más se kerülne pengőbe. Kelmed se enged a szína árábú.
- Iszen a se kell most. Az is öt garasír kéne. Na itt a nígy pengő.
A mellénye alól egy madzagra akasztott vászonzacskót húz elő, abból olvassa le Czégény markába a pénzt.
- Osztán mán megyek is. Mer sok van még hátra.
- Azír tanyázhatik Mihály bátyám. Este lesz mán.
- Akinek. Még én máma megjárom a vidi fődet.
- Hátha eső tanál lenni; mer úgy níz ki. Megázik a szína.
- Iszen maj megláttyuk. Odakinn is lehet aludni.
- Oszt csak vigyázzík mán a ráfra.
- Maj csak bejár tán megin egy darabig. Na, istenágya.
Avval megmarkolja a patkoltatóhoz támasztott kereket s görgeti hazafelé.
- Nehéz ember űkelme egy kicsit, - jegyzi meg Czégény mester némi szünet után.
- Olyan e, - veszi át a szót Varga gazda, aki sehogysem szívelhette az öreg Gereblyést, - olyan, mint világnyövő Tót János bátyám. Az is ilyen sutyi ember vót világíletíbe. Mindig akkor járt a, mint a bagoly, mikor mán minden jótét lélek abbahagyta a dógot. Iccaka szerezte a vagyonát. Nahát, e se alábbvaló nála.
- Hászen ki tudgya, hun jár ű ilyenkor, - szól bele Kapusi gazda is. - Nem is hiszem én azt, hogy az ű kaszállója annyi sarnyút hozzík. A fene lát a setítbe. Oszt csak telik a másé a máséból. Azt mondom én.
- Na csak hát nem az én dógom. Nekem se ingem, se gallérom. De azír csak sejtek, amit sejtek...
Amíg így forgatják a beszédet a kovácsműhely előtt, az öreg Gereblyés azalatt otthon beilleszti a szekérkereket, megkeni a tengelyeket s kenyeres szütyőt akaszt a lőcsfűbe. Még széttekint egy kicsit, hiányzik-e valami, a szállingózó fellegekre is vet egy pillantást. De aztán nem tétovázik sokáig, befogja öreg pajkóját, kapút nyittat Sára nénivel s szekere lassan kigördül az udvarból.