Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 12. szám · / · FIGYELŐ · / · KÉPZŐMŰVÉSZET
A
Több mint félszázados európai mult után újból felfedezni Japán és vele együtt Kelet művészetét felesleges volna. De viszont felvetődik egy szempont: mivel fizette vissza Európa a japán művészet ama mélyen termékenyítő hatását, mellyel ez a XIX. század második felében a francia képzőművészet közvetítésével a művészet egész világát megajándékozta? Vajjon gazdagabbá tette-e az európai kultúra, különösen a festészet befolyása a mai japán művészetet?
Ez a kérdés nemcsak minket foglalkoztat, hanem, mint a tárgymutató előszavából látható, magukat a japánokat is nagyon érdekli. Jashiro Yukyio a következőket írja itt:
«A Meiji-korszak ellenállhatatlanul tolódik a japáni festészet a korszerű realizmus felé. Fejlődésének történetében a legnagyobb esemény az olajfestés bevezetése volt, mely Japánban fél évszázad leforgása alatt csodálatosan terjedt. Erős kapoccsá lett ez az újabb japáni művésznemzedék és az újkor szelleme közt. A korszerű gondolkozást és érzékelést közvetíti a távol Keletnek. Japán köteles ma már ezt a gondolkozást és érzékelést létalapjává tenni.
A Nyugattal való érintkezés másik nagy eredménye a valószerű látás kifejlődése, mely ugyancsak végleges határt von a Meiji-korszak és az előző idők festőművészete közt.
A valószerű természettanulmányi két irányban folytatják a mai japáni művészek. Egy részük európai minta szerint, más részük a régi életkép- és tájfestők, kiknél az anatómia és a távlati látszat törvényeinek elsajátítása ma már nélkülözhetetlenné vált. E tanulmányok nagy gyarapodást jelentenek, de el kell ismernünk, hogy másrészről ártalmára voltak a régi keletázsiai szépségideálnak, mely a japániak alaptermészetének felel meg.»
A japán professzor élesen lát, de tartózkodik a végső ítéletmondástól: Japán ma egy minden ízében mohón civilizációs korszakban él, mely kultúrateremtés szempontjából lehet talán termékeny kezdet, de a mult magas színvonalához viszonyítva visszaesés. Az egész európai civilizáció, az európai olajfestészet technikája és elmúlt, zsírosan érzéki naturalizmusának hatása pusztító volt a japán művészetre. Összeházasodásuk fattyuhajtásokat eredményezett. Ezt a japánok egy része is megérezte, mert amint professzorunk mondja:
«Nippon festőinek másik része a régi ázsiai művészet útjain igyekszik megközelíteni a valóság lényegét. Törekvése különös támogatásra talál a manapság virágzó történelmi, régészeti és művészettörténeti tanulmányokban. A japáni festők nemzetibb irányu csoportja szorgalmasan tanulmányozza éppen ezért a régi India, a kínai «hat dinasztia», a régi Korea, a régi yamato-e művészetét.»
Istenem, milyen egyforma is ez az egész világ. Japánban is, mihelyt a kultúra talaja megbomlik és zürzavar áll be a lelkekben, mert a szervesen átalakuló tradició vonala megtört, a művészet önálló formateremtés pótlásául archeológiai sétákat rendez a múltban, akárcsak Európa az empire felbomlása óta a naturalista impresszionizmus diadalra jutásáig.
Legyünk őszinték tehát: amit ma Japán produkál, nem elsőrangú művészet, nagy múltjával szemben hanyatlás. Nem közvetlen, frissen pezsgő alkotó erővel teli, eleven kultúraépítés, inkább csak a civilizáció ügyes terméke. Ami benne, reánk európaiakra mégis meghökkentően hat, a múltnak foszlányos emlékeiből áll, a keleti embernek erősen másoldalú, de úgy látszik bomlani kezdő látás-módja, amely a természetből egészen más képeket alakít ki, mint az európai lélek.