Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 12. szám · / · FIGYELŐ · / · Vers

Török Sophie: ADRIENNE
Julien Green - Athenaeum

A normális lélek érdektelen, a normalitásban van valami egyhangú szimplaság. Vizsgálni a normálisat, szinte annyi, mint negatívumot keresni. De talán teljesen normális lélek alig is van a valóságban: a normális lélek rajza felületes rajz, kibányászatlan lélek. Mindig mélyebbre és mélyebbre kell ásni, elhagyva a biztos és sima fölszint, ki kell kutatni a zavaros mélyeket, s az önismeret, jómodor és fegyelem páncéljai alatt ott találjuk az ősindulatokat, rejtett és tagadott vágyakat, a lélek oktalan, öntépő szenvedélyeit, képtelen és logikátlan reagálásait, amit bevallani és kimondani nem lehet, mert gonosz és esztelen és értelmetlen a józanító fényben. De legbelül minden ott él, lehetséges és lehetetlen, jól-rosszul legyőzve, s látni kell, hogy mind olyanok vagyunk, én is, te is, - egyik nem is tud róla, a másik vasmarokkal szorítja vissza fegyelmező páncéljai alá, s van olyan lélek, melyből fölhasad a rémség s mint jégzajlás repednek föl a lélek őrző burkai s ki tudja, hol a normalitás határa? A lélek komplikált, csak a tudattalan ember egyszerű s mégis komplikáltnak lenni majdnem annyit jelent az ember nyelvén, mint betegnek lenni.

A jelenkor írói előtt, elunva kutatni a test kitapintható titkait, mint fényes kapu, tárult ki a lélek kutatásának ambiciója, s nincs ennél izgatóbb, meglepőbb, félelmesebb és gazdagabb feladat. S egy lépéssel tovább: életet adni lelkestül, realitásostul; életet valóságost, megfoghatót és zürzavarost, logikust és képtelent, úgy, amilyennek az ismeretlent eddig megismernünk sikerült. Julien Green Adrienne-jéből kiolvashatjuk a tételt, hogy mindenki beteg, aki él és őrült, ha le meri vetni álarcát az emberek előtt. Aki a kaméleon-tudományt nem képes elég boszorkányos gyorsasággal keresztülvinni és a lelke feltörő zavaros rémeit, impulzustól a reagálásig nem képes sima és logikus egyszerűségre kényszeríteni, az ilyen lélek végzetesen közel sodródik a sors tragikus kerekeihez.

De kétségtelenül igaz az is, hogy az előre megfontoltság a legnemesebb szándék fölött is szépséghiba. És Adrien Mesusat olvasásánál arra kell gondolnunk, hogy ez a lélek itt előttünk kiterítve rettenetesen valóságos; önkínzó éjszakáit mi is átéltük, ismerjük a lélek különös, iszonyatos, oktalan tévelygéseit, - de a történet, amin hősnőjét az író keresztülkorbácsolja: konstrukció.

S mikor a történet végén megtudjuk, hogy Adrienne megőrül, nem hisszük, hogy tragikus sorsa tette őrültté; nyilvánvalónak látszik, hogy terhelt lélekkel született és élete tragikumai és ballépései őrültsége miatt következtek be, - nem megfordítva.

Julien Green nagy művészettel tudja elálcázni azt a titkos mesemagot, melyből e történet kihajt. Frázistalan egyszerűségével szuggerálja, hogy a mindennapi élet dolgait lássuk e fénytelen és reménytelen életekben, e szörnyű kisváros fullasztó unalmában. Rézkarcszerű apró és sűrű vonalakkal rajzolja elénk hősnője belső világát, s az ő szemén át látott családot és kisvárost. Ez a család s a többi négy-öt szereplő mind kínzóan, lidércnyomásosan eleven lények, oly betegek, zsarnokok és elvetemültek, ahogyan a hősnő látja őket: fojtogatóan elviselhetetlenül betegnek, zsarnoknak és szennyesnek. Kegyetlenül kemény, önző, szívtelen emberek valamennyien, az apa is, leányai is, család, barátnő, mindenki, s előre látnivaló, hogy ezek az elfojtott s szennyesen felfakadó gyűlöletek el fogják egymást könyörtelenül pusztítani.

A téma pszichológiai tétele nem új: az unalom, mint a tragédia eredete. De ilyen őrjítő, enyhülésnélküli feneketlen unalom alig képzelhető a valóságban; itt van az a momentum, amikor nem hiszünk az írónak. Ez az önző, kemény, egészséges fiatal leány fuldokló életéből nem ily szörnyű explóziók árán képes csak megszabadulni, lehetetlen, hogy gyötrő élnivágyásához ne kapna a sorstól egy kis ösztönös ravaszságot, mely iszonyú rabságából kivezesse. És annyira társtalan embert, oly tökéletesen magányosra hagyottat sem képzelhetünk a valóságban, mint ahogy teljesen elszigetelt atóm sem képzelhető a világegyetemben: aki raszkolnyikovi lelkiállapot gyötrelmeiben egyetlen baráti kezet, egyetlen eligazító jó szót ne találna, csak viperát, csalót és cselszövő intrikust. Az egyetlen jó ember (az orvos), akinek bölcs jóságában e hánykolódó történet megkapaszkodhatna, mint biztos, erős horgonyban, nem a termékeny jók fajából való. Kiderül, hogy az egyensúly egy álmodozó, gyenge és akarattalan ember vállára nehezedett, aki ezt a váratlan terhet ideges gyorsasággal veti el magától, tűrve, hogy a felfordult kis világ még néhányat forduljon saját, beteg levében s bukfencezve vessen ki magából életet, rendet s minden reményt.

Nem a naiv olvasó happy end vágyának kielégítését nélkülözöm, hanem minden igazi írásműben nélkülözhetetlen magasabb igazság érvényesülését. Valami enyhületet az őrülten vergődő keserű csöppben, - de ez a tragédia nem hasonlít semmi görög tragédiához, az olvasó nem érezhet szomorú megnyugvást a hős sorsán, amit érzünk: egy oktalanul halálig hajszolt lény fölösleges és kényelmetlen jelenlét megalázásánál. Oly írásmű, mely egy lélek komplikált szálait vállalkozott kibogozni, típusul nem állíthat elénk ily speciális lélektragédiát, melyben a hősnő, rabsága dühében apját lelöki az emeletről. Adrienne, a kisváros bomlasztó unalmában szerelemért s változásért esdő ifjú leány sorsa érdekel, mert sok ilyen sorsot sejtünk, de hogy ezen az úton apagyilkosságig jut: ez a konkluzió sajátságos egyéni esetnek hat. E lélek pszichológiáját el kell fogadni helyesnek, mégsem teljesen meggyőző: a valóság ily konfliktusban kompromisszumot köt, s aki ily helyzetben vétkezik, az terhelt.

Tagadhatatlan, hogy e regény kvalitásai mellett a józan valószínűségi szempontok nem tulságosan fontosak. Lehet felőlük vitatkozni, de a lényeget ez alig érinti. E történet a képzelt szerelem monomániája, szánalmasan naiv szerelemé, mely fullasztottságában odáig ferdül, hogy vágyai akadályozóit képes megölni. Könyörtelen gyilkos düh: csakhogy háborítatlanul nézegethesse képzelt kedvese ablakát! E vágy passzivitásában és igénytelenségében mosolyognivalóan oktalan, de a zavaros serdülő lélekben, mely érzés és cselekedet különbségének megítélésére képtelen, mégis oly bűntudatot idéz elő, mely fonákul előzi meg a bűnt.

Adrienne igaz író műve, becsületes és fáradhatatlan bányászé. E különös lelkek rajza bátor és raffinált, pár szóval minden szöglet, felbukkanó arc, lelkiállapot gyötrelmes valóságízzel villan elénk, személyes élmény illuzióját keltve.

A fordítás Sárközi György munkája: fínom és precíz stílus, mely pontosan visszaadja e káoszos lelkek rajzának tudatalatti értelmeit s megsejteti a sorok redői közé font rejtett jelentéseket is.