Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 12. szám · / · FIGYELŐ · / · Tudomány és kritika

Kardos László: AZ ÉLET AZ ÉN MŰVEM
Gergő Endre könyve

Ez a könyv a «praktikus életbölcselet» vázlatának készült. Gyakorlati tanácsokat ad arra nézve, hogyan szabályozzuk bizonyos testi és lelki funkcióinkat. Alapgondolata az, hogy az ember igyekezzék életének formáló öntudatos urává lenni. Hogy ezt elérhesse, életét öntudatosan kell «megszerveznie», semmit sem szabad a véletlenre és az egyéniség szeszélyes játékára bíznia. Az «életrendezés» három főelvét szerző a megedzett, nagy teherbírású figyelemben, egész létünk ritmikus beosztásában és a célszerű lélekzésben látja. Óv az alsóbbrendű, céltalan, alacsonyan-játékos élettől s a «higitástól», amin a magasabbrendű, nehezebb fajsúlyú lelkeknek az alacsonyabb rendűek közt való feloldódását, akklimatizálódását érti. Fejtegeti az ülés, állás, heverés és járás előnyeit és hátrányait a kedélyre, hangsúlyozza az emlékek megőrzésének életgazdagító, aggság-szépítő szerepét, és szól a halálról.

Szerző bizonyos módszerességgel építi fel könyvét. A célkitűzés után fogalmi alapvetés következik, majd sorjában a célravivő pozitív és negatív eszközök, végül az összefoglaló, útmutató befejezés. Ez a tudományos építkezés azonban kissé külsőleges. Igazában nem kapunk szilárd rendszert, csak lazán összefűzött ötlet-láncot, hézagos gondolat-sort. Ez azonban nem nagy baj. Az ilyen könyvek értékét elsősorban praktikus okosságuk és szuggesztivitásuk adhatja meg. A publikum szempontjából a könyv eredetisége is csaknem mellékes. Mi azonban konstatálhatjuk, hogy e munka önállósága elsősorban a koncepcióban nyilatkozik, abban, hogy tudományos rendszerbe igyekszik rakosgatni ily szempontból még össze nem foglalt adatokat, megfigyeléseket, gondolatokat. A törekvés tiszteletreméltó. Azt sem rójuk fel, hogy egyes részletek csak közhelyek tudós-tudákos parafrázisaiként hatnak. Amit a figyelem tréningjéről mond, azt már ismerjük Payot akarat-nevelő könyvéből, a különbség csak annyi, hogy Payot «akaratát» itt a «figyelem» pótolja. A ritmus-elmélet gyökerei Bücher híres Arbeit und Rhytmus-ába fogódznak, amit pedig a nyugalomról mond a szerző, az igazában a horatiusi bölcseség (Aequam memento rebus in arduis servare mentem...) tudóskodó kifejtése. A «higitás» elméletét meg lapidárisan összefoglalja ez a jó magyar közmondás: Aki a korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Mindez, ismétlem, nem föltétlenül gyöngéje a könyvnek, amely egyébként - ha jól ítélem meg - két eredeti, amellett szellemes és igaz fejezettel is ékes. Az egyik a már érintett «Az élet megőrzése», a másik: «Büntessük szeretteinket!» (Ez utóbbi arra a veszélyre figyelmeztet, amely megtorló indulataink elfojtásából és belső, beteg felgyülemléséből hárul rokoni, baráti viszonyainkra.)

Az eredetiségnél sokkal döntőbb egy ilyfajta könyv sikerére nézve a prakticitás és a szuggesztivitás szempontja. Azaz: 1. ad-e hasznavehető, okos tanácsokat, 2. rá tud-e bírni, hogy ezeket kövessük? A könyv e két szempontból - nagyjából - kielégít. Tanácsai jórészt alkalmasak arra, hogy céltalan és meddő rendetlenségeinket hellyel-közzel kiküszöböljük és életünkbe valamely külsőleges, de befelé is termékeny rendet vigyünk. Ez nagy szó. Eltörpül emellett a könyvnek az a hibája is, hogy a realitások korlátai közül elkalandozik a képzelgések ingoványába. Ezeket a dilettantisztikus, holt részeket inkább azért látjuk sajnálattal, mert kissé csökkentik a könyv szuggesztivitását, amely pedig a félig tudományos, félig patétikus előadásmóddal szerencsésen hathat a nemesebb átlag-intelligenciánál, tehát a művelt nagyközönségnél.