Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 12. szám · / · FIGYELŐ · / · Regény és novella

Harsányi Gréte: NICZKY NÖVENDÉK
Balla Borisz regénye Egyetemes kiadó rt.

A fiúlélek pubertáskori problémáihoz nehéz hozzányulni anélkül, hogy maga az író is el ne tévedjen ott, ahol a «világot» és «életet» még csak sejtelmeken keresztül szimatoló, tapogatózó hőse tévelyeg, amíg, egyszerűen és röviden: felnőtt lesz belőle, amikor nem kell már haszontalannak igazolódott és kárvallott felbuzdulásokkal küzködnie, nem kell a kamaszhevülések visszaeséseitől megzavarodottan az ezerfajtájú életmegismerést kínálgató utak között keresgélnie azt, amelyen végre elindulhat igazinak képzelt élete felé.

Balla Borisz, amíg Niczky Kornél katonaiskolai növendéket átvezeti ezen az útvesztőn, nem téved el; s ennek kétségtelenül oka az is, hogy a kisfiúból előttünk kamasszá érlelődő fiúnak feltétlenül erős támaszt ad abban a szelíd és tisztaszívű vallásosságban, amelyet a korán elhalt édesanyja szent emléke mélyít el benne mégjobban a katonaiskola reálisan és egészségesen durva atmoszférájában, a kegyetlen erőszakossággal verekedő társak között, a feljebbvalók gyerek-nemértő, fegyelemtartás közben lélekkel-nemtörődő, felnőtt, érthetetlen, ismeretlen világában. De ez a támasz, amely mindvégig erősebb marad Niczky növendékben, mint akár barátai, akár kapitánya iránti igaz szeretete, csak addig támasza mégis, amíg csak kisfiú. Amíg nem lép be életének serdülő korszakába, ahol a nő már nemcsak anyaként jelenül meg előtte.

Itt már hiába keres és kap is segítséget; hiába hallja meg szenvedtető kétségei közben, hogy édesanyja is szól hozzá, Onnan, Odaátról, ahol együtt van már az Isten és vallás fogalmával, - a fiú árván tévelyeg. Egyedül van. A segítség nem elég segítség így, elhagyatottan kóborolva a jó és rossz között, mert a «rossz» is szép, vonzó, él, és szeretetreméltó. A fegyelem és társadalmi berendezettség mást mondanak, mint amit érez. Az asszonyt, - akit jónak ismer és tud s akit szeret is, miközben tizenötesztendős vérének maga előtt még érthetetlen és éppen ezért parancsolóan fellobbanó vágyával áhít, - az asszonyt mások bestiának látják, s a fiúban a «világ», amiről még nem kaphatott tiszta képet ebben a korban, kétfelé válik: egyik oldalon marad az anya, a lélek, Krisztussal és a Szűzanyával, vallással, tisztasággal, égi szerelemmel, - mindez szép és jó; a másik oldalon összekeveredik a vér, a férfiak, a nők, a földi és testi szerelem, - mindezt bűnösnek és rútnak tanítják.

Ahogyan az író a táncoló asszony térdének szépségét megírja, mint a fiú ébredező testi szerelmének «tudatlanul áramgyújtóvá» vált szimbólumát, - ahogyan a fiú a térdén sebesül meg, amikor növendéktársaival az asszonyért verekszik, - és az asszony első csókját térdére kapja, - ahogyan a nagypénteki Szentsír előtt, ahol a Szűzmária szobra anyjára emlékezteti, térdreesik és küzd magával, hogy a birtokában lévő adatokkal visszatartsa-e a válófélben lévő asszonyt, aki a férje után akar utazni, - ez mind vallással, «lelki térdrehullás» vágyával kapcsolatos küzdelem. S a regény mégsem katolikus irányregény. Nem azért nem az, mert a fiút egészséges, fiatal vérének szava hajtja az asszony felé a tilalmak és fogadalmak dacára is oly erővel, hogy az éjszakára lezárt intézeti ajtó sem tarthatja vissza, hanem emeletmagasságból próbál a zuhogó esőtől csúszós csatornán leereszkedni és az asszonyhoz szökni, hogy a maga számára is visszatarthassa a másnap reggeli elutazástól, - hanem azért nem csak katolikus, mert minden emberhez szól. Egész felépítése és biztos vonalvezetésű tendenciája a nemesen vett szépet és jót, a tisztalelkűséget és emberségességet hirdeti a durvaság, komiszság, önzés és lelketlenség sivár világával szemben.

A fiú lezuhan a csatornáról és meghal. De nem az ő révült és riadt, igazságot, utat kereső, megzavarodott kis lelkén szárad, hogy «bűnei» is voltak, testi és lelki bűnei. Nem azért kell meghalnia, hogy az elbukott hős elnyerje, amire méltó. A bűn a világé. Azoké, akik nem segítették a rászorulót. Azoknak büntetés a fiú halála. S az áldozat jutalma - vallás nélkül is, - felmagasztalás. Ez a halál szép és nem szörnyű, nem félelmes. Aki meghalt, az a földi életben, a katonaiskola józanul életre-fegyelmezett levegőjében is oly erős lelki és spirituális életet élt, hogy testi halálával nem lehet befejezettnek, elmultnak tekinteni életét. A könyv vallás-vallomása inkább ez: az örökélet bizonyos formában való elhitetésének szándéka, - nem azok a részletek, amelyek első pillantásra annak látszanak.

A regény alakjai élnek, levegője tiszta. Nyelvezete, - a helyenként előforduló pongyolaságtól eltekintve, - modern és egyéni.