Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 12. szám · / · FIGYELŐ · / ·
Vallom, hogy ez a munka a legérettebb azok között, amelynek megírására a háború adott külső alkalmat. Az irodalomban is vannak hadicsalók. Ezek papírbakancsba öltöztetik hőseiket s ócska jelszavakat adnak szájukba. Ujabban azoknak a kuruzsló regényeknek következett el a divatjuk, melyek a háború ellen gyors és biztos gyógyszert ajánlanak. Jól esik a bűnösöknek fölfedezni másokban a «bűnösök»-et és a véres lakoma után kissé fölháborodni, szörnyűlködni. Némely hájfejű ember a viccet nem érti meg azonnal, csak az elmondása után úgy tíz másodperccel s akkor kezd nevetni. Az emberiség zöme ezekhez hasonlít. Tíz évre volt szüksége, míg megértette, hogy milyen istentelenség és gyávaság volt a háború s csak akkor kezdett el sírni. Kuncz Aladár nem ezekhez szól. Azokhoz szól, akik már az első pillanatban sírtak. Kétségbeesésünk, töredelmünk, gyalázatunk könyve ez. Vissza is kell térni hozzá annak, aki látni akarja a huszadik század világképét. Maradandóan tükrözteti a kort, mely létrehozta s híven, biztosan őrzi annak a nevét, aki írta.