Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 12. szám · / · FIGYELŐ · / ·
De szerénysége mely egész mivoltát betölti, nemcsak írását varázsolja művészivé, arányossá, egyensúlyozottá: őt magát is emberi magasságokba emeli. Van benne valami erkölcsi szerénység, mely olyan, mint a lélek illata. Sohase tör pálcát senki fölött, sem népek, sem egyének fölött. Még rabtartóit se gyűlöli. Téved, aki ezt a könyvet a franciák elleni vádiratnak tekinti. Mindenkit és mindent meg akar érteni. Mennyi jót, szépet, megindítót fedez föl lépten-nyomon a melléje beosztott francia közvitézekben, hogy hódol a francia nőknek és a francia műveltségnek, milyen megható szavakkal búcsúztatja el Guillaume káplárt, akit azért küldtek az arcvonalba, aki azért esett el mingyárt az első napon, mert a szegény páriákkal lefényképeztette magát. Megrajzolja egy fióktársadalom kialakulását, mely öt év alatt jött létre, mint az a másik talán ötezer év alatt, az ősállapotokból a polgárosultság, a szépség felé törekedve, kitermelve magából tudósokat, akik nyelveket oktattak, előadásokat tartottak, művészeket, akik szobrokat faragtak állatcsontokból és díszleteket festettek. Senkiről se mond ítéletet. Egyszerűen tudomásul veszi, hogy egyesek kapzsik, árulkodók, hibbantak, hogy a bástyafokon éjszakánként férfiak párzanak férfiakkal s a furcsa német fiú lassanként a tábor démonává válik s különös női mozdulataival ő játssza a színdarabok primadonnáit. Az író azonban nem tetszeleg magának sem a megbocsátó vértanú, sem a tűrő hős szerepében. Nem is bocsát meg mindent. Hősnek sem hős, hiszen gyakran sír és elcsügged, de közönyösnek sem közönyös, hiszen mindig reménykedik és hánykolódik. Hogy miben nyugszik meg, azt nem közli. Nincs semmi mákonya. Ezt a sok rémséget természetesnek hiszi, de természetellenesnek is. Lehet, hogy az emberek majdan bölcsebbek, irgalmasabbak lesznek, egyelőre azonban úgy nyüzsögnek a föld hátán, mint a férgek s az élet zürzavaros színjáték. Óriási látvány: leverő is, de fölemelő is. Aki végignézte, eltátja száját s a szive kitágul. Körülbelül ez a végső következtetése, ez a bölcselete, melyet szintén a szerénység sugalmaz, az a bölcseleti szerénység, mely a szellem előkelőségéből származik.