Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 12. szám · / · FIGYELŐ · / ·
Hosszú évek óta nem volt könyv, mely ily megrázó benyomást gyakorolt rám. Rossz, ideges olvasó vagyok. Már nem birom elolvasni a könyveket. Azt várom, hogy a könyvek olvassanak el engem. Ha nem ragadnak meg ennyire, ha nem nyügöznek le, nem kólintanak főbe, abbahagyom őket a negyedik, vagy negyvenedik oldalon, többé sohase nézek feléjük. Eddig alig sikerült egyetlen háborús könyvnek is a végére jutnom. Többnyire fárasztottak a rémület mesterséges csigázásával. Egyik-másik író úgy kéjeleg a hullák bűzében, az árnyékszékek szagában, mint a szalon-költőcske a rózsaillatban. Észrevettem szándékukat s hamar elkedvetlenedtem. Fölöttébb bosszantott irányzatosságuk is, mely mindig valami átlátszó, sekélyes elfogultságon alapul, merőben közönyös, vajjon az elfogultság jobboldali-e, vagy baloldali. Ha ez meg volt győződve, hogy e titáni pusztítás oka csak a fegyelem hiánya volt, vagy a helytelen utánpótlás és élelmezés s agybafőbe dícsérte övéi vitézségét, nemességét, de annál inkább ócsárolta az ellenség pipogyaságát, aljasságát, amaz szentül hitte, hogy minden gyász és vérontás elmarad, ha véletlenül az ő elveit fogadják el, az ő unokaöccsét nevezik ki miniszterelnöknek, az ő jelszavait írják a zászlókra s nem is az ellenséget gyűlölte, hanem a saját népét, mely nem «hallgatott rá». Szóval, mind a kettő a saját rögeszméjén lovagol. Nehéz is eldönteni, hogy kettejük közül melyik a nagyobb tökfilkó. Mindenesetre egyek az önáltatásban, világnézetük bárgyú ürességében és szerénytelenségükben.