Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 12. szám

MÓRICZ ZSIGMOND: “BÉRELT SZAKASZ"

Ketten voltak a zsúfolt vonaton egy elsőosztályú kocsiban, amelyet az állomásfőnök előzékenysége juttatott nekik. Ott volt egy cédula is az ablakon, hogy «bérelt szakasz» s a folyosó tömve volt utasokkal, akik nem tudtak ülőhelyet sem kapni.

Ebben a kivételes fülkében, ahol úgy ültek egymással szemben, mintha az életben csak ők ketten volnának, akik bátran és szabadon lebegnek az élet felett, ő meg az alispán: uraknak, úriembereknek érezték magukat.

A szíve dagadt a büszkeségtől. Ez nagyon jó volt, ez a vasúti együttlét; így egymásra utalva. Az alispán úgylátszik ivott is egy kicsit, mert sose látta ilyen elevennek és közlékenynek.

- Hol beszéltél a miniszterrel? - kérdezte az alispán.

- Az nagyon furcsa volt, előbb a minisztériumban vártam rá, akkor átvittek a parlamentbe, - míg a miniszter bent volt, hallgattam is az ülést, - aztán megint vissza kellett menni a hivatalba, mert mire körülnéztünk, a miniszter sehol se volt.

- Bent voltál a Házban?

- Igen, méltóságos uram.

- Legalább voltak?

- A karzaton.

Az alispán nevetett.

- Nem merem megmondani méltóságos uram, a Házban megszámláltam az embereket, mikor a kegyelmes úr beszélt, összesen tizenheten voltak.

Összenéztek és nevettek.

- Nem is tudom pontosan hány képviselő van.

- 244, a 245-ik most van választás alatt, hogy meghalt Unghy.

- Tehát akkor hiányoztak 227-en. Bent volt tizenhét, kint 227.

Újra nevettek.

- A parlament az ma nem munkahely. Mi dolgozunk, nem a parlament. A közigazgatáson van ma minden súly, - mondta az alispán.

- De mikor a miniszter nem beszélt, még azok is kimentek. Volt úgy, hogy heten voltak bent a teremben.

- Most már minden képviselő inkább a kerülete után néz. Most már biztos, hogy a nyáron meglesznek a választások, hát az érdekeit védi.

- Tavaly voltam bent, akkor sem voltak bent huszonháromnál többen.

- A képviselőnek nem a Házban van ma dolga, hanem a kijárásoknál. El nem tudod képzelni, hogy mennyit kell lótnia futnia. A kerület minden ügyes bajos embere csak a képviselőre számít. Mindent tőle kér, tőle vár. Minden képviselőnek tele van a zsebe elintézendő dolgokkal. Hanem a fene egye meg, az igaz, hogy más nem tud elintézni semmit, csak a képviselő. Mindenüvé bemehet és mindenki fél tőle. Az a sok ügyvéd, az itt él máma. Meg a mérnökök, ennek a kettőnek valóságos aranybánya a képviselőség. Meg a pénzintézeti embereknek, meg a vállalatok vezetőinek. A földbirtokosoknak sem rossz, mert olyan dolgokat tudnak megszerezni, amihez közönséges ember nem jut hozzá.

- No de, méltóságos uram, nem az ország érdekében van a Ház?

- Az ország, az kínlódik, de a kormány dolgozik. Mindent készen kap a Ház, csak meg kell szavazni.

- Bizony az nagy munka lehet, - mondta ő kissé álnokul és kissé megalázkodva. Nem mert ellenzéki szót mondani, inkább hallgatott. Félt, hogy az alispánnak valami rossz véleménye ne támadjon felőle...

Az alispán ásított és unottan mondta:

- Na és hányan voltak az ellenzéken?

- Hárman, négyen.

- Na látod, ellenzék sincs.

Legyintett.

Ő azonban a parlamentben ujságírók közt ült, akik alaposan belegázoltak a jóvéleményébe. Ha valaki felszólalt, mindjárt kommentálták. «Ez kilépett az Egységes Pártból, mert már tudja, hogy el van ejtve, hát így akar magának kifelé népszerűséget csinálni. Most megy ellenzékbe...» «Ez az ellenzéki Padokról tart kormánydícsérő beszédet, hogy megmentse a kerületét. Hátha nem állítanak ellenjelöltet.» «Ez azért van úgy felháborodva, mert valami üzletet az ő körében nála nélkül intéztek el s ő nem keresett rajta.» «Ez azért támadja a főherceget, mert az ő kerületében már bejelentette, hogy fellép.»

Az alispánnak nem volt kedve ezekről a dolgokról beszélni, ő pedig hallgatott, pedig viszketett a nyelve, hogy kimondja, amiket mondani szeretett volna.

De nem szólt s megvetően mosolygott önmagán emiatt. De hát, hogy szóljon? Az állásával játszik.

Kezdte megérteni, hogy lehet az, hogy az egész ország meg van véve.

Mindenki függ valami szálon s valami módon a kormánytól. Ő, mint városi főügyész annyira szolgája a kormánynak, hogy egy szabad gondolata nem lehet. De csak erősödjön meg... De hogy lehet megerősödni?... Csak két módon: anyagi függetlenség és társadalmi függetlenség. Ha meg lesz a háza s lesz elég pénze...

Az alispán a zsebkendőjét ráterítette a plüs támlára s a fejét ráhajtotta és szunyókálni kezdett.

Ő is megpróbált aludni, de nem tudott. A gondolatok, mint a méhkas zúgtak benne.

Még azt is kár volt szóba hozni, hogy a Házban volt és hogy kritikája van arról, amit látott. Olyan könnyen kerül az ember gyanúba. Semmi köze hozzá. Ha sem a kormánypárt, sem az ellenzék nem törődik vele, mért búsuljon ő?...

Nagy az ország s neki csak a maga városa a világa. Mintha nem is az országba tartozna ez a város, ez annyira saját életet él és annyira szűk körű. Olvasni kezdte az ujságot, halkan, hogy ne zörögjön és egy vidéki polgármester nevét találta meg, akit az alispán azonnali hatállyal felfüggesztett. Végigolvasta a vádpontokat. Valamennyi anyagi természetű dolog a város kertgazdaság-vételénél a polgármester szabálytalanul járt el... Az óvoda építkezésénél szintén szabálytalanul járt el... A polgármesteri lakás számára való telekvásárlásnál szabálytalanul járt el... A hatodik vádpont szerint a városi alkalmazottakat a saját háztartásában foglalkoztatta... Idegeneknek engedte át használatra a város tulajdonát képező autót... Egyes szerződéses városi vállalkozók járandóságainak kifizetésénél kevesebb illetéket vontak le s így az államot károsodás érte... A város részére felhatalmazás nélkül vásárolt egy sokszorosító gépet... Szabálytalanságokat követett el a külföldi kölcsönök terhére történt építkezéseknél... És végre a legsúlyosabb vádpont, hogy a parcellázásoknál meg nem engedett módon anyagi előnyökhöz jutott...

Megdöbbenve olvasta újra s újra a vádpontokat. Egy sincs köztük olyan, ami náluk is elő ne fordult volna és egy sincs, aminek bűnügyi következménye lehetne... Fel fogják menteni, gondolta magában. Hajsza.

Így fel lehetne függeszteni akármelyik polgármestert, mert ez mind bizonyíthatatlan vád... Pletyka...

Úgy érezte e pillanatban magát, mint a vad, aki még szabadon cserkel a mezőségben, de már valahol készítik a fegyvert reá.

Olyan ez az élet, mint valami dzsungel. Vadak élnek benne és marcangolják egymást és felfalják, akit lehet.

Itt senki sem ért alapjában semmihez. Itt az a baj, hogy mindenki olyan helyen áll, ahova nem készült. S aki ért valamihez, az sehol sincs. Egy volt osztálytársa volt az az ujságíró, aki a parlamentben felvilágosításokkal látta el. Az mindent tud és ma is csak politikai riporter a deresedő fejével. Ez magyarázta meg többek közt, hogy külföldön ahhoz, hogy valaki képviselő legyen, valóságos életiskolát kell kijárni. Kezdődik az arravalók kiválogatódása az agitációs iskolákban, ahol megtanulnak beszélni s megtanulják a politikához szükséges tudományokat. Mert ma az állam-kormányzás valóságos tudomány. Ezek a fiatal emberek lesznek a szövetkezeti és párttitkárok, gyüléseket szerveznek, vezetnek és hosszú idő kell, míg beletanulnak az emberekkel való bánásba. Ebben a munkában közben az állam egész élete megnyílik előttük. Megismerik az embereket, akik vezető szerepet töltenek be a parlamenti munkában s biztos ítéletük van arról, kire mit lehet bízni, kinek mi a véleménye, ki milyen szerepre jogosult az államban... Ott a képviselőség a legmagasabb diploma egyúttal, amit hosszú, szívós munka árán lehet csak megszerezni. Ezzel szemben Magyarországon még nem volt választás. Itt minden képviselő társadalmi érdemei, kormány-szolgálatai jutalmául kapja a képviselőséget. A megbízhatóság, nem a hozzáértés a fontos. A rokoni kapcsolat a legbiztosabb ismérve a megbízhatóságnak. S minél kevésbé ért valaki magához a politikai tudományhoz, annál megbízhatóbb. Itt szavazógépek kellenek. Itt az állampolgároknak sohasem volt joga. Itt valamikor láncon kisérték szavazni a polgárokat. Nemcsak ma üres a képviselőház tanácskozása, üres volt az akkor is, mikor még teátrális parlamenti ülések voltak és zsúfolt Ház hallgatta a nagy vezérszónokokat. Akkor sem volt ellenzék. Kormányképes ellenzék csak pillanatonként állott elő s ha megtörtént, hogy egy koalició, vagy egy teljes ellenzék kormányra jutott, az nem jelentett semmi fordulatot, mert újra csak a hozzá nem értők kerültek felszínre, akik nem hoztak nemzeti és állami új levegőt, hanem folytatták ugyanazon az úton a dolgokat, ahol a régi kormánypárt abbahagyta...

Hol lesz fordulat hát ennek a nemzetnek az életében?

Az ujságíró arról beszélt, hogy ma már kezd az ifjúság foglalkozni a dolgokkal s ha ez az ifjúság kormányképes lesz, ez már fog tudni valamit csinálni... De hol van az még?

Ma, azt mondja, olyan világpolitikai áramlatok uralkodnak, hogy egy nemzetközi döntés úgy elsöpri a gazdasági erőket, vagy olyan vonalba állítja, hogy egy kis országnak a belső kormányzata valóban annyi sincs, mint a városok belkormányzatának a fontossága az ország politikájában. Mindegy, hogy a képviselőház mit határoz és mit dönt, a nemzetközi szerződések szabják meg az élet ütemét... A parlamentárizmus elvesztette a cselekvőképességét, helyi tünet. Akkor pedig valóban nem lehet egyebet tenni, csak annak a néhány embernek engedni át a teret, aki ott áll a kormány élén és ide vagy oda köti a nemzet sajkáját. A nagy vontató hajók majd elviszik valamerre az országot.

Félig lehunyt pillái alól nézte az alispán arcát. Csodálkozva látta, hogy ez egy tipikus gazdaarc. A sok vadászat, a sok szabad levegőn gyaloglás érdessé és apró vérerekkel átfutottá tette a bőrét... Olvasott ez az ember valaha valami könyvet?... Van véleménye az irodalomról? a tudományról? Mit tud ez a szellem újabb fejlődéséről? Semmit.

Ez csak egy élő ember, aki a maga szűk ügyei iránt érdeklődik. Aki nem lát tovább a megye határán és még ott sem tud semmit megfontolni és jól elintézni. Van valami bürokratikus séma, amely szerint kell végezni a dolgokat, de hogy jusson neki eszébe pl. olyan magasabb szempont, hogy azt a harmincezer munkást, aki a megyében munka nélkül van, munkához juttassa... Harmincezer ember, földmunkás, a legremekebb munkás anyag... Fel lehetne harmincezer emberrel építeni az országot. Útakat, házakat, iskolákat, múzeumokat. Mit lehet azt rögtönözve elmondani, hogy mi mindent... S ott töltik az egész nagy telet, ülnek a subájukban a fűtetlen lakásban és szíják a rossz csempészett dohányt, vagy a falevelet... Se földjük, se állatuk, se háziiparuk. Ahol van, ott is hiába dolgoznak. Hol van ennek az alispánnak olyan ötlete, hogy ügynöke legyen annak a háziiparnak, amit a megyéje szegénysége mégis elvégez. Nem is tud róla. Nem akar tudni. Csak mikor itt a nagy nehéz tavasz, mikor már elfogyott a vetőmag és minden falat kenyér s mikor már semmi se ment meg a tömeglázadástól, olyankor gondolnak valami inségakcióra s hozatnak ötszáz vagon burgonyát, hogy azt hat-hét fillérjével kiosszák a nép közt, mert ha még ez sincs, akkor a vereskakas következik...

Nyugtalanul forgott s szerette volna, ha neki sem jutnának eszébe ilyen dolgok. Mért nem tud ő szintén olyan hízó és kövér lenni, aki nyugodtan alszik, mikor a ház túlsó vége ég s azt mondja: talán nem terjed idáig a tűzvész...

Talán neki is az a baja, hogy egy kis bort ivott.

Vagy attól a méregtől bomlott meg a feje, amit a régi barát csepegtetett belé?...

- Ha egy parlamenti tudósító nálunk fellép képviselőjelöltnek - mondta az ujságíró, - biztos, hogy azonnal egy ismeretlen földbirtokost állítanak szembe vele.

Ebben minden benne van. A keserűség, az irígység és az igazság. Egy ismeretlen földbirtokos ismeretlen az ujságíró előtt, de nem ismeretlen a kerületben. Ott jól tudják, ki az az ismeretlen földbirtokos. Mondjuk, van neki kétezer holdja. Kétezer holdon annyi ember van lekötve. Elkezdve a megye uraitól, akik vadásznak egy balekra, aki közülök vállalja a választás vesszőfutását. Vállalja a rengeteg költséget, amivel úgy megterheli a birtokát, hogy aztán az életben alig tudja valaha letörleszteni... És vállalja, hogy el fogja hanyagolni a gazdálkodását... Elidegenedik a családjától, mert kiszakítva a megszokott életéből, nagyobb lukszussal és szabadabb erkölcsökkel él... Többet kell nyilvános helyeken vacsoráznia és a könnyű szerelmi lehetőségek megfertőzik a gondolkodását... S mire a ciklus lejár, ott áll megkoppasztva...

Mit ér ezzel szemben az a lehetőség, hogy ezt-azt kijárhat. Először is nem ért hozzá. Nem is tudja, mit kellene saját magának kitaposnia. Hiszen soha se volt jó gazda, mindig csak magyar úr volt, aki arra volt büszke, hogy senkinek sem szolgája... Mire megtanulná a maga kárán, akkorára többet vesztett, mint amennyit nyerhetett... El van adva a birtoka... Ma már 500 pengő a teher holdankint mindenkinél. És 500 pengő kétszerannyi, mint amennyiért el lehet adni a földet. Ma már névleges birtokos a telekkönyvi tulajdonos...

De a hitelező, a takarék, a bank se tehet semmit. Próbáljon árverezni. Ki veszi meg?... Ha harminc birtokos összeáll, hogy nem fizet tovább kamatot, - a vidéki városok minden bankja felfordul.

Akkor mit tehetnek itt az emberek?

A parlamentben látta egy barátját. Odahaza mintagazda volt, az állatai mind törzskönyvezve vannak. A földjei rendben. Azt lehetett rá mondani, hogy ha nem száz százalékig is, de nyolcvan százalékig jó gazda. Mikor a szomszéd birtokosok negyven, vagy harminc, ha nem tíz százalékra becsülhetők. A népet véve az egy százalékosnak, mert a nép nem tud gazdálkodni. Mitől tudjon. Nem tanulta és ki van szolgáltatva a kapzsi üzletnek. A nyáron iskola-látogatási körúton volt, aratás után. Mindenfelé látott learatatlan földeket, amit ott hagytak, mert nem hozta meg egy hold a negyven kiló aratórészt. Ennek a birtoka akkor is magasabb termést hozott az országos átlagnál... S most egy hirtelen haláleset után behozták a Házba.

És most mi lesz vele? Itt ül. Még fiatal képviselő, hát kötelességének tartja, hogy bent üljön a Házban és hallgassa a szalmacsépelést. Otthon ő volt az, aki a legkorábban kelt, ő volt az, aki minden malacra vigyázott és minden adagolásnál ott volt a teheneknél. Most csinálják az emberei, amit akarnak. Ha soká lesz képviselő, úgy fog járni, mint a többi. Lehetetlen, hogy a gazdaságának kárára ne legyen az ő képviselőházi hallgatása. Hiszen nem tud beszélni. Gyakorlati ember, aki a szívósságának és gazda-szorgalmának köszönheti, hogy ebben az elmúlt évben nem merült bele, mint a többi, az új adósságok mocsarába. Neki még hozott a föld húsz pengőt holdanként, míg a többi nagybirtokos mind ráfizetett. Minél nagyobb volt a birtoka, annál többet. Most ő is elindult ezen az úton, mert senki se merte vállalni már a képviselőséget. Hiszen a legszerényebb választás belekerül húszezer pengőbe. Ki dob ki ennyi pénzt egy csonka időszakra? Még akkor pedig nem is tudták, hogy három-négy hónap múlva új választás lesz. Most újra fellép? Újabb húszezer pengő?

De még ha azt remélhetné, hogy az országnak hasznára tud lenni.

Erről szó sincs.

Valaha azt mondták, aki jó gazda magának, az bizonyára jó gazda lesz az országnak is.

De hisz ez egészen más dolog. Honnan tudja azt egy gazda, hogy mi kell az országnak? Honnan legyen csak egy ideája is az ország gazdaságára vonatkozólag. De még ha volna, akkor sem tehet semmit. Ott fog szavazni a nagy tömegben. A kormánynak egy szavazattal többje lesz, ez az egész. Hiszen mihelyt ellentmond, azonnal ellenzékbe kell mennie s ellenzékbe hogy menjen a nagybirtokos? S még ha menne is, akkor sem tehet semmit, mert az ellenzék olyan törpe, hogy soha semmi kormányjavaslatot meg nem buktathat. Kétszáznegyven képviselőből negyven sincs az ellenzék...

Nincs tehát más, mint beletörődni a megváltoztathatatlanba.

Az ország szekere megy, megy. Nem is szekér ez ma, hanem autó. Teherautó. Valaki ott ül a volánnál s az autó arra megy, ahova ő viszi...

Megy, ha megy. De minek menjen? Áll a garázsban. A soffőr pedig ül a bárban? Vagy elmegy vadászni? Mindegy.

Nagyon hosszú egy ilyen út, míg az alispán olyan jóízűen alszik, hogy a szája megnyílik és lassan horkolni is kezd.

Hát ő nem tehet semmit, az bizonyos.

Neki csak egy kötelessége van, anyagilag minél hamarabb biztosítani a sorsát. Rajta nagy teher van, feleség, három gyerek.