Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 11. szám
egy ökör, úgy hogy meghal: kővel kö-
veztessék meg az ökör és húsát meg
ne egyék, de az ökörnek ura ártatlan.
és annak urát megintették és mégsem
őrizte azt és férfit vagy asszonyt ölt
meg: az ökör köveztessék meg és ura
is halállal lakoljon.
A csődör lábát mosta a lovász.
Rugott a csődör s meghalt a lovász.
Koncra, lóhoz lovász: akad.
Eltemették s fogadtak másikat.
Elfeledték a rosszuljárt lovászt,
nem emlegették, csak azt a rugást
s a gyilkos csődör neve nagyra nőtt,
kivált előttünk, kis fiuk előtt.
Félelmesebb lett mint az uraság,
aki tudtunkkal még egy inasát, -
egy lábmosóját sem rugta agyon...
Megnőtt a csődör előttünk nagyon.
Eltünt a kastély, el a nyárfasor
és semmi lett az ember mint a por,
nagy ám az állat, magas mint az ég,
sörénye felhő, szél zilálta szét.
Ördöngős táltos, szilaj és hamis,
betört az álmok országába is,
gyermek előle meg nem menekült, -
felrepültünk és utánunk repült...
Jászolhoz kötve, szűk rekeszben állt,
rettegtük mégis, akár a halált,
hős volt aki csak közelmenni mert,
hát még az aki rá kezet emelt. -
Az új lovász... mikor jártatni ment,
halála hátán mint valami szent:
az égbe ért fel vakmerő feje
s a szörnyű csődör nem vetette le!...