Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 10. szám
Napok, napok ti, napjaim, napjaim,
Volt szeretőim, kiket friss hajnalokon
Virággal vártam
S únt alkonyokon ugy váltam tőletek el
Betelve, s vágyva az éj
Boldog nyugodalmát -
Napok, napok ti, napjaim, napjaim,
Uj szeretőim, kiket ha mostanában
Virággal várlak friss hajnalokon,
Úgy jöttök el már a találkozóra
Sejtetve, hogy ha leszáll az alkony,
Ti váltok el majd dölyfös közönnyel,
S én fogvicsorítva töltöm az éjt -
Napok, napok ti, napjaim, napjaim,
Most megsugom nektek, hogy jön még egy hajnal,
Mikor az ég hasadása olyan lesz
Mint nagybeteg fiatal lány vérhabos ajka,
Ki kedvese karja közt
Tüdejét köpi s felhőpárnákon elalél -
És alkonyatkor, amikor fölocsúdik,
A kedvest lesi ujra
S a kedves öt ujjának szoritását
Esengi, eléje feszitve nyakát
Mig elfeketül s a vak éjbe hanyatlik -
Majd akkor, akkor, angyali testét
Istenhez emelve kiáltom vissza felétek:
Napok, napok ti, napjaim, napjaim,
Ti elhagyottak, ti hűtelenek,
Lássátok, ez az egy,
Ez az egy az enyém,
Ez az egy az én halottam -
Szememben az ő kövült tekintete dermed,
Hajamban az ő szétmázolt vére alvad,
S markomban a fojtogató kéj
Halálos görcse bizsereg örökké.