Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 9. szám · / · FIGYELŐ · / · KÉPZŐMŰVÉSZET

Farkas Zoltán: FÉNYKÉPÉSZETI KIÁLLÍTÁSOK

A Tamás-galériában négy hivatásos, kedvelt budapesti fényképész mutatta be különben is jólismert munkásságát. Mind a négyen szakfényképészeinknek úgynevezett művészi gárdájához tartoznak. Törekvéseik nagyjában megegyezők. A technikai virtuózitást pózoló beállítással kötik össze és képeikbe mentől több nagyvilági regényességet iparkodnak belévinni. A természetből előkelőséget rendeznek és lehetőleg alkalmazkodnak valamely, a festészetben már jól bevált komponálási mód sablonjaihoz. Így persze őszinte ábrázolásokat nem igen kapunk tőlük, inkább csak rutinos ügyeskedéseket. Akaratlanul is a mult század derekának régi, becsületes fotografiái jutnak eszünkbe, ezek az albumin-papírra másolt, egyszerű, minden cicoma és hókuszpókusz nélkül készült, de nagyon emberi fényképek, amelyek készítői nem művészkedtek, hanem egyszerű, őszinte és alázatos szolgái voltak mesterségüknek és nem motoszkált fejükben az, hogy a művészettel külsőséges versenyre keljenek.

A Kovács-szalonban érdekesebb kísérleteket láthattunk. Három munkásember, akikről a Kassák Lajos írta kis magyarázó cédula büszkén hangoztatja, hogy jó szocialisták, a mai annyit körülvitázott új tárgyilagosság törekvéseivel állott elő. Minden egyéni érvényesülés vágyától mentesen még csak meg sem nevezik az egyes képeken magukat, ezzel is hangsúlyozva, hogy kollektív érzület kifejezői akarnak lenni. Majdnem mindenben szembe kívánnak fordulni a polgári osztály édeskés ízlését kielégítő fényképészeti modorossággal, megtisztítani a fényképezést a művészkedés pózaitól is.

Elvetik az eddigi fényképezgetés számos babonáját, például nagyon észrevehetően ott, ahol nem törődnek a ferdén tartott fényképezőgéptől egymásba futtatott párhuzamos vonalakkal. Nem játszanak rembrandti félhomályokkal, vagy barokkvonalrendezéssel, nem erőszakolnak az élesen rajzoló lencsére impresszionista körvonalatlanságot, egyszóval nem régi festői példák utánozgatásával mulatozgatnak. Mesterségbeli ügyeskedésben távol állanak a másik kiállító csoporttól, mely bizonyára fölényesen nézi le gyakori ügyetlenségüket. De bizonyos, hogy jóval őszintébbek amazoknál, bár a szkeptikus szemlélőnek észre kellett vennie, hogy mint minden szembefordulás alkalmával történni szokott, programjuk tudatossága őket is nem ritkán csinált képszemléletre csábítja. Nyersen és gyakran durván jönnek, de mindig frissen és a látásnak új lehetőségeit mutatják be, mert hiszen ők sem olyan engedelmes rabszolgái annak az abszolút és nem lehetséges tárgyilagosságnak, mint ahogyan azt elképzelik. Mintáiktól, a mai legújabb festői törekvések ízlésemlékeitől nem tudnak teljesen szabadulni, bár lerí róluk, hogy mindenképpen megvetik és kerülni szeretnék a komponálást, akárcsak a fotografikus képszerűség eddigi sablónjait. De olyan képeik mellett, amelyek semmiben sem különböznek a rendes reportszerű képek unalmától, vannak bőven olyanok is, amelyek ezt az abszolút tárgyilagosságot nagyon is válogatva és beállítva tálalják fel.

Ha a külföldi hasonló törekvésekhez viszonyítjuk ezt a munkás-fényképkiállítást, meg lehetünk vele elégedve. A mi nyomoruságosan korlátozott viszonyaink között néhol eléri a nyugati színvonalat, mert néhány valóban őszinte emberi dokumentumot szolgáltat.