Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 9. szám · / · FIGYELŐ · / ·
Thornton Wildert élettelen s száraz írónak tarthatják esetleg majd sokan. Általában talán minden könyvét. De különösen az Androsi lány-t. Ebben az ítéletben azonban nincsen semmi igazság. S ennek az ítéletnek az élete csak a közhelyek koravénen ráncos sorsa lehet.
Az Androsi lány története egy Terentius-vígjáték ötletéből indul el. De igen hamar sokkal magasabbra jut: egyéni sorsokon túl a túlérett görög kultúra tiszta arányú, megejtően hű és szép rajzáig.
Egy öregedő s filozofálgató hetéra ürügyén a felbomló s haldokló görög világ? - a gyorsan s felületesen ítélkező lélek könnyen és szívesen akad fenn már itt. S gyanakvásához csak könnyen lobot vető friss anyag lehet az újabb megfigyelések gyors egymásutánja:
De valóban súlyos hiba-e?
A tömegízlés igen valószínű s igen szigorú ítélete szerint: Thornton Wilder lehet tudós s lehet dilettáns, - író a legkevésbé azonban. Munkája pedig: lehet jó tanulmány, de még gyenge regénynek sem válik be.
Mit tehet az író ilyen ítélettel szemben? Wildernek az írására kell hivatkoznia.
Aki szerető s csak valamivel is értőbb kézzel nyúl hozzá: annak azonnal másként kell látnia ezt a regényt. S másnak az írót is.
Az Androsi lány-ban valóban nincs «élet». Nincs benne az a vérző, hangoskiáltású, testet érintő közelségbe kerülő, berekedt, s a jelenvaló történés aktualitásával ható és hullámzó valami, amit egy regényben «életnek» nevezünk. Az élet nem az éjszakai sötétségben kigyulladó fényreklámok hirtelenségével, élességével, vadságával s türelmetlenségével sérti fel a figyelő szemet Wilder könyvének lapjain. Nem. Ilyen élet nincs benne.
Az Androsi lány «élettelenségét» azonban úgy kell elképzelni, mintha első formájában még egy lege artis irt, az élet pirosságával «élő», részletmegfigyelések tömegével plasztikus figurájú, meséjében izgalmas menetű írás lett volna. De a regénynek ezt az első formáját a megírásra következő átdolgozások alatt
A háromdimenziójú plasztika helyett a dimenziótlan lényeg.
Az Androsi lány-ból nem úgy hiányzik az élet, mint a sárból formált homunkulusz testéből a lélek. Ez a regény valahogy olyan viszonylatban van a valósággal, mint az esti vizekben tükröződő és fénylő csillagok az égbolt messzi életeket jelző és csillogó jelképeivel. Az Androsi lány «élettelensége»: a tükörkép anyagtalansága s megfoghatatlansága.
Különös, nem mindennapi játék így: Wilder módján írni. S nem is veszélytelen. Amikor ez az amerikai író az egymásra következő át és átpárlás közben sorra elhagyja anyagából az élet dús vegetációjának nyersebb s érzékelhetőbb valóságait: könnyen egy csomó nedv, íz és szín nélküli rost-tömeg maradhatna a kezében felmutatnivaló eredményként végül. Rost-tömeg. Vagy száraz váz. Értekező tanulmány. De Wilder munkája távol áll minden ilyen professzoros eredménytől. Regénye éppen: íz, szín s fény. Anyagától megszabadult íz. Forrását nem mutató fény. Meg nem kötött szín.
S hogy mindez nem az élet anyagszerű feldolgozásáról való áldozatos és nagylelkű lemondás, hanem éppen ellenkezőleg a rendelkezésre álló erők legelőnyösebb helyzeti kihasználása, sőt ha úgy tetszik, negatív előjelű írói gyengék és hiányosságok pozitív erényekké történő átváltoztatása, - ez kétségtelen.
Thornton Wilder anyagszerűtlenül ír. Mert anyagszerűen valószínűleg nem is tudna írni. De a lényeg mégis az: amit megírt: végeredményében kitünő, nem közönséges s nem olcsó munka.
Közönségízlést, könnyű problémákat, olcsóságot, közhelyeket kevés író kerül el oly megalkuvástalanul messze, mint éppen Wilder. Dialógusaiban a szavaknak s az embereknek nincs az a jellemző, egymástól elkülönülő fénytörése, amely elkülönítené, egyénivé tenné s elvéthetetlenül különválasztaná az embereket s életeket, egyiket a másiktól. S végső fokon mégis, azzal amit mondanak és azzal amit Wilder mond róluk: oly egyéni és egymástól elkülönülő tartalommal, élettel, aszúízzel telnek meg, ahogyan a külsőségekkel dolgozó legnemesebb realista megfigyelés és írói varázslat sem tudná különállóbb egységekként és egyénekként megjeleníteni őket. A szomorú hetéra s fiatal szerelmes huga, a görög ifjú, a másvilágban nőtt apa, a mellékalakok: valamikép mintha a közhely csillaga alatt születtek volna mind. Mindegyik csak félresiklásokra ad alkalmat. S mindegyik megformálása, szellemi megjelenítése mégis: szinte valami külön kis diadal a közhely és a giccs felett. Amint Wilder hozzájuk nyúl: egyben már ki is bontja őket, teljesen kihántja, kiemeli, kihámozza az unalomig ismertség, a százszor megírtság, az olcsó ízlés s fantázia burkaiból és lepleiből. Emberi embert formál a patrónból, kliséből és sablónból. A görög hetéra nem «tér» s nem «tisztul» meg, amint ezt a Thaisok sorsa előírná. Csak él ahogyan ezt sorsa engedi. Társadalmi kivetettsége a társadalomtúli szépségekre nyitja fel a szemét. S meghal, ahogyan hetérák szoktak meghalni. Elhagyatva, fáradtan és vígasztalanul. Fiatal huga nem a győztes s szerelmes ellenség: szerelmében, győzelmében, halálában sem. Élete egy fiatal, ijedt, szerelembeesett lány végtelenül egyszerű, emberi és szomorú története. A görög ifjú, aki felé két nő szerelme is nyílik: fiatal s töprengő lélek. De nem a szerelmi probléma megoldhatósága vagy megoldhatatlansága életének a kulcsa. Azzal az egyedülvalóságon s írtózatos magányon csodálkozik el egy fiatalságra való időn át, amit az ismert sors jelent: emberként élni a földön.
S ez a magányosság és távolság választja el az apjától is. Csak ez. S nem az «apák és fiúk» generációjának problémája. S a többiek... Ugyanebből a nemes anyagból valók. Ennek a szinte-szinte elefántcsonttoronyba zárkozó írónak, ennek az átlagon messze felülemelkedő tudásnak, ízlésnek, szellemnek alkotásai.
Egyetlen évszám nélkül érződik meg: hogy Görögországot elhagyta már a győzelem, Egyiptomot a bölcsesség s a nemsokára Szentföldnek nevezett ország az éj sötétjében növeli már a csodálatos magzatot.
Az antik tragédiákkal tart rokonságot Az Androsi lány. Antik tragédia maga is. De a regény összetevőiből éppen ez a tragédia látszik egyedül fölöslegesnek. Minden tragédia valami történésből fakad. S ez a kötelező történés itt úgy tapad az alakokhoz, mint egy viharban tépett zászló megmaradt rongyai röpködnek a rúd körül. Egy-egy történetfoszlányt erősít Wilder is mindegyik alakjához. S ezeket a szétkívánkozó, de kényszerűen összefogott történetfoszlányokat röpködteti azután figurái körül.
Szép s különös könyv.
Keveseknek íródott munka.
(Artisztikus magyar fordítása Benedek Marcell munkája.)
Szépségeit meg nem látni, keveseknek szóló különössége mellett még a sznobság váda árán is vallomást nem tenni: vakság volna.