Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 9. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM
Az alföldi parasztság egyik legrégibb és legalaposabb ismerőjének ez a kitünő új könyve két szempontból is jelentős terméke az utóbbi évek szociográfiai és szociálpolitikai irodalmának. A könyv egyfelől a parasztság és a társadalom viszonyában és a parasztság társadalmi tudatában a háború által okozott változásról számol be, - a magyar állapotokat minden esetben összevetve a külföldi viszonyokkal, - másfelől kritikát mond az állapotok és az államkormányzat szociálpolitikája felett s maga is programmot ad, melynek theoretikus alapja egy olyan belátás, mely ugyan kezd egyre elterjedtebbé válni, de a gyakorlatban nem mindig érvényesül.
A parasztság iránti érdeklődésnek több forrása és több iránya van, ami egyáltalában nem válik előnyére éppen a parasztságnak - s természetesen a társadalomnak sem -, mert az érdeklődés elvek harcává válik, célképzetek és módszeres elgondolások összezavarodnak s a végén a tisztánlátás vallja kárát. Az érdeklődés egyik fajtája tisztára irodalmi, még ha tudományos és politikai kiágazásai is vannak. Ez az irány a rousseauizmus új formája, mely a romlottnak, átkosnak érzett civilizáció elől fut a paraszti egészséghez. Itt legtöbbször szó sincs a paraszt igazi ismeretéről, csak egy lélektanilag és történetileg nagyon is megérthető illuzionizmusról, mely teljes meddőségbe kell hogy fulladjon. A másik érdeklődés a politikusé, aki a parasztságban felhasználatlan latens erőket lát. Itt az egyik pártpolitikai célokra használja fel a paraszttömeget, a másik tiszta szociálpolitikai szándékokkal közeledik, a társadalommal valamelyik osztályt azonositja, - mint amely a társadalmi cél hordozója, szerinte - s a parasztságot amaz osztály érdekei szerint akarja betagolni a társadalom életébe. Van, aki komoly, önzetlen jószándékkal akarja a parasztság szociális viszonyait megjavítani, de eszközeit és célkitűzéseit nem a reális helyzetre alapítja. De van egy irány, mely a parasztságot mint parasztságot akarja konzerválni és céltudatosan beletagolni az egész társadalom életébe. Felismeri, hogy a paraszti osztály mennyire fontos tagja a társadalomnak éppen a maga sajátos funkcióinál fogva, s arra törekszik, hogy egyfelől ezen funkciók akadálytalan működésének mennél kedvezőbb körülményeket teremtsen, másfelől a sajátos paraszti osztálytudatot, - természetesen nem parasztgőgöt! - az általános társadalmi tudattal harmónikusan kifejlessze a parasztságban. A parasztság nem csupán egy termelési ágat, a mezőgazdálkodást jelenti, hanem a társadalmi élet kulturális, szellemi síkján, továbbá azokban a megnevezhetetlen, irracionális társadalmi funkciókban is, melyek az egyén lelkiéletében az érzéseknek felelnek meg, - s melyek a lelkiélet egyensúlyában kiiktathatatlan szerepet játszanak, - oly fontos tényező, hogy számításon kívül hagyni végzetes lehet. A külföldi szakirodalom visszhangzik a falumentés gondolatának a propagálásától. És programmjában egy különös, természetes és csupán látszólagos ellentét figyelhető meg. Egyfelől a paraszti élet külső feltételeit, a termelés módját igyekszik indusztrializálással célirányosabbá tenni s így könnyebb, emberségesebb életet biztosítani, másfelől belső életét, lelki világát megóvni az indusztrializálódástól, megőrizni a sajátosan paraszti lelki értékeket.
Ennek az álláspontnak az önálló képviselője Szeberényi is. Könyvéből világosan kitűnik, milyen természetesen jutott erre a belátásra, s hogy ez mennyire meggyőző. Műve már ebből a szempontból is felette becses olvasmány. De ő következetesen levonja belátásának a tanulságait a szociálpolitikára és kultúrpolitikára nézve is, egészen apróra felsorolja a tennivalókat. E problémával foglalkozó irodalomban Szeberényi művét előkelő hely illeti meg.