Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 9. szám · / · NAGY ENDRE: TALÁLKOZÁSOM JÓBBAL
Végre találkoztam véle.
Egy kis pattanás jelent meg a kezemen. Egy olyan lappangó semmiség, az ember szórakozottan felé vakar és azt hiszi, hogy ezzel a mozdulatával örökre el is riasztotta. De szórakozottságokon és alvásokon túl is a kis pattanás marad, él, fejlődik és egy napon piros sebbé nyílik, ami ugyanaz a művelet, mint amikor a bimbó virággá tárul ki, az embernek csak a megfelelő nézőpontja hiányzik, hogy gyönyörködni tudjon benne. Az ember egy darabig még bízik kipróbált csapatában: a fehér vérsejtekben, de aztán eljön a tragikus pillanat, amikor mindenen túlcsap a láthatatlan ellenség fölénye. Az ember elszalad a dermatológushoz, aki megállapítja a gombás excémát és megindul a lassú, lépésről-lépésre haladó hadjárat maró kenőcsökkel, folyadékokkal, röntgen-sugarakkal a mikroszkópikus penész-gomba ellen.
A próbatevő Isten nyilván ezzel sújtotta elődömet, Jóbot is. Csakhogy akkor még nem volt dermatológia, aminek megvolt az a roppant előnye, hogy a páciens beléhempereghetett a hamuba és egy cserépdarabot ragadván kezébe, kedvére vakarózhatott. Ilyenformán vitatkozni lehetne róla, hogy vajjon valóban isten-átok-é a viszketegség. Van viszketegség, amely Hannibalt az Alpeseken áthajtotta, amely lord Byront gyönyörű kastélyaiból a pestises Görögországba üldözte; de a legkedvezőbb viszketegség bizonyára Jóbnak jutott. Igazi bölcsnek való foglalkozás: vakarózni. Derék, ártalmatlan gyönyörűség amely a készleteket nem fogyasztja, másokat meg nem rövidít és mindkét kezet e kellemes foglalkozásra kötvén le, megóvja azokat fölösleges és veszedelmes handabandázásoktól. A sivatag fia, aki kiszáradt garattal az oázis forrása felé közeledik; turista, aki a menház felé törtet; téli vándor, aki felé a fűtött szoba lámpafénye int: ez mind egyszemélyben Jób, akin ezer tüzes, bizsergő fekély kínálkozik egy kis kéjes vakarózásra. A gyarló test többi öröme korlátolt, zsugori; alig hogy egy hörpintésre, egy harapásra, egy ölelésre telik belőle, aztán jön a teltség és a csömör. De a vakarózás örömét földöntúlivá magasztosítja az a tudat, hogy kifogyhatatlan, végtelen. Isten adta, de vissza nem veszi.
Találkoztam Jóbbal és megirígyeltem őt.