Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 8. szám · / · FIGYELŐ
A szlovenszkói írók irodalmi, kritikai és világnézeti lapot indítottak.
Ez a lap régi hiányt pótol. A szlovenszkói irodalom nehezebben indult úrnak, mint az erdélyi, mert nem voltak helyi hagyományai. Maguknak kellett megteremteni a történelmet s ezt az elmult tíz év szenvedéseivel el is érték. Ma már van valami bázis, amin állanak. Azon, hogy elmult tíz év: irodalmi folyóirat nélkül.
Ez a folyóirat nagyon bátor és szép indulás.
Már külsejével szakít a hagyományokkal. Lemond arról, hogy bekössék és könyv alakban a könyvtárban őrizzék firól-fira. Lepedő alakú ujság, hogy olcsó lehessen. Nem törődik azzal, hogy olvasás után eldobják. Ebben hasonlit az ujsághoz. S abban is, hogy a napi érdekek szószólója akar lenni. Azt irta a homlokára, hogy: Világnézet.
Valóban ez a lap legfőbb ujsága. Világnézeti írás valamennyi írása. Írói közt csak ketten vannak negyvenéves aggastyánok, a többség ebben a században született. S ezeknek a fiataloknak mindennél fontosabb, hogy az egész világot új világnézetre neveljék át.
Ezeknek a fiatal íróknak a felfogása szerint «csak annak az irodalomnak van létjogosultsága, amelyik cselekszik, amely bátran odaáll valamely világnézeti csoporthoz s vállalni tudja annak minden küzdelmét, törekvését.» Az ő felfogásuk szerint minden tiszta irodalom «csak menekülés a bátor és nyilt színtvallás elől».
«Színt vallani azonban csak akkor lehet, ha az emberben megvan a hit annak a világnézetnek az igazában, amelyet vall.»
«Célja csak annak van, ami a ma problémáinak tényleges kifejtésével és a velük szemben való nyilt állásfoglalással szerepet vállal, nem menekül, hanem szembenéz és tisztán megőrzi helyét az erők kavargó küzdelmében.»
Irodalmi téren minden szimpátiájuk azok mellett van, «akik felismerték a színtvallás kemény korparancsát s nem irodalmat, esztétikumot keresnek a könyvekben, hanem eszközt eszméik hirdetésére, a valóság megmutatására, uttörésre.»
Generáció. Még nincs készen a munka programja, de készen van a lelkesedés és a végzetes elhatározás, hogy ebben az irányban haladjanak s útközben akarják megszerezni az igazságokat, haladás, verekedés, vita és harc alatt.
Egy új világnézetért küzdenek, lelki életük halmazállapotát a szociális megujhodás jellemzi s meg vannak győződve, hogy sorsos emberek s csupán engedik magukat a mai idők viharától tovasodortatni. Arra törekszenek, hogy olyan ízig-vérig kész szellemi harcosokká fejlődjenek, akik katonái lehetnek a béke jövőjének.
Új magyar hang, új magyar szellem jelenik meg ezeken a hasábokon. Hasonlít Európa mai fiatalságának szellemi áramlatához, de magyar. Magyar a nyelvük, magyar az álmuk, magyar a vérmérsékletük, magyar a jövőjük. És semmiben sem hasonlítanak a tegnap magyarjához. Hiányzik belőlük az álomkór, a békés emésztés, a keretek őrzése, a tekintélytisztelet, a rangok és méltóságok, a cimek és rendjelek után való törekvés; a hivatalok nyájéletében való bizalom; a panamák üdvössége után való szende vágy; a világrend acéltraverzeiben való megnyugovás; a szabad szótól való gyáva visszatorpadás; a két vélemény: egyik a magánhasználatra, másik a nyilt szavazás csarnokában való használatra... Hiányzik belőlük minden, mi jó, nyugalmas, boldog hazákban az ifjuságot jellemzi.
Új Munka!...
Ez az új munka azonban valóban nem irodalmi munka, vagy legalább is nem elsősorban irodalmi munka. Ez a fiatal lelkek forrongó, szinte forradalmi harca az élet megújhodásért. A költők program-verseket írnak, a novellisták objektivált felhördülést. A kritikusok csak az eszmék harca iránt érdeklődnek; idegen írások ismertetői, csak a harcos jelenségeket keresik.
A lélek csendje, művészi termékei hiányoznak.
Életük rettenetesen nincs nyugalomban. Harcos fölkészültséggel néznek a csata elé; úgy vélik, most folyik a viadal az új életért. A magyar jövőért.
Szeretettel figyeljük munkájokat, ahogy csatlakoznak az erdélyi ifjú irodalomhoz és a magyar jövendő minden munkásához.