Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 8. szám
Kedves Barátom!
Nehogy megijedjél. Eszem ágában sincs politizálni. Jól tudom, hogy a «Nyugat» nem politikai lap. Hála Istennek, hogy nem az. A hazai életben amúgy is túlteng a politika. De a «Nyugat» légköre még mentes tőle. Azért menekülök nagy néha közétek. Hogy egy kevés fertőzésmentes levegőt szívhassak. S nyugodtan elmondhassam, ami a szívemen fekszik.
Mert úgy érzem, írnom kell a magyar rögnek egy újabb megmozdulása felől. Tudom, hogy érdekel Téged a magyar nép életének minden mozzanata. S kell, hogy érdekelje a «Nyugat» olvasóközönségét is. S
De ma még túlságos nagy ez a különbség, minden téren. Van egy fővárosunk, amely igazi világváros. Világhírű művészek, tudósok, politikusok és sportemberek teremnek belőle. Azután vagy 4-5 városias városunk, amely az átmenetet alkotja. A többi: nagyobb, kisebb falu, tanya és pusztaság.
S a világváros emberének ma még alig van arról fogalma, hogy mi az a falu, a puszta, a tanya? Hogyan gondolkozik, hogyan él? Elzárkózik előle s éli a maga külön életét. S ez nem jól van így. Mert a magyar jövőnek a vidék az erőtartalékja, amelyből megújhodhatik.
A fajok keverékjéből összevetődött magyar népben csodás, még kellően fel nem ismert képességek szunnyadnak. Csak akkor figyelnek fel, ha egy-egy őstehetség pattan ki a színre a köréből. De mi, akik a nép között élünk, jól látjuk ezt. Hányszor ütközünk bele pályánkon egy-egy falusi Deák Ferenc alakjába? Hányszor hallunk bámulatos formaérzékkel bíró szónokot beszélni a községi képviselőtestület zöld asztalánál? S olvasunk írásokat, melyeket mécses lángjánál, marokra fogott tollszárral írnak, gyönyörűséges magyar nyelven. De íróik még a helyesírás szabályait sem ismerik. Miképen tanulhatták volna meg? Az iskola sok kilométer távolságban van. Az odavezető út sártenger vagy hósivatag. S meleg gúnya, sárálló csizma nem minden háznál akad a gyereknek. Ma még kevésbé, mint valaha. Azután meg, kenyeret is kell keresnie már 8-10 éves korában. Ha kitavaszodik, mennie kell napszámba, vagy a kis földecskére acatolni, gyomlálni, kapálgatni. Takarásban kötelet terítgetni, markot szedni. Meg kell etetni hajnali háromkor, meg napszállta után a jószágot. Akkor azután szabad bebujni a sutba, nyáron 4-5 órai, télen jó hosszú álomra, mely kicsinynél-nagynál egyaránt esthajnaltól pirkadásig tart. Ha besötétedik, lenyugszik mindenki. Muszáj, mert nem telik világításra. De nem is szabad égetni a mécsest, hiába szeretne olvasni, tanulni valamit a több iskolát járt, katonaviselt legényfiú. Nem engedhetik a többiek. Hisz mind egy szobában alszanak. Apjuk, anyjuk, meg az apróságok egy ágyban. A suhanc gyerek meg a süldő lány szalmán, a fal mellett. A kisebb fiú a kemence padkáján. Aludni akar mind, erőt gyüjteni a holnapra. S oly édes dolog az álom, amikor oly keserves a valóság!
A míveltek krokodil-könnyeket hullajtanak, midőn Galsworthy az angliai slums-okat írja le oly szívet facsaró módon.
A felvidék s a Dunántúl egyes tájain valamivel jobbak a viszonyok. Ott, ahol olcsóbb az anyag. De a német Bauern-Hof szép masszív, évszázadok viharát álló épületei nálunk sehol sem találhatók.
Hogy e lakásviszonyoknak milyen következményei vannak az erkölcsök terén, azt vázolni sem szükséges. Elképzelheti azokat bárki, aki álszenteskedés nélkül mer a tények szemébe nézni. A süldő lány úgy veszti el az ártatlanságát, hogy azt sem tudja, miként. A vérfertőzés mindennapos dolog.
T. b. c.! Külön fejezete a magyar nép drámájának. A vázolt lakásviszonyok mellett nem lehet csodálkoznunk Gáli dr.-nak, a gyulai tüdővész-szanatórium tudós igazgatójának azon megállapításán, hogy hazánk a művelt világnak a t. b. c.-vel legsúlyosabban fertőzött országa. (Dr. Gáli és dr. Horváth: Adatok a tanyai lakosság tuberculosis-ának kérdéséhez.)
Olyan nehéz munkát végez gyakran a földmíves, napi 14-16 munkaórán keresztül, amelyet bármelyik világbajnok-atléta sem bírna ki. Atyám mesélte, hogy egy német barátja, a leipzigi Brockhaus-család egy tagja, aki híres atléta volt a maga korában, midőn meglátogatta őt gabonahordás idején, fogadott vele, hogy egy álló napig versenyt hányja a kévét az állásból a gazdaság munkásaival. Fel is ment az állásba s eleinte csak úgy repültek a kezéből kalásszal terhes gabonakévék. Néhány órai munka után azonban megszégyenülten, kimerülten támolygott befelé. Kiállott, nem bírta.
A magyar földmíves pedig bírja, rogyásig. Egy sem marad el a sorból. S mily elégtelen táplálkozás mellett!
Ilyen élet- és munkaviszonyok mellett rohamosan csenevészedik a hajdan oly daliás magyar nép. Bármely sorozóbizottság tanúskodhatik amellett, hogy akár a Franzstadtban sokkal különbül fejlett, szebb testű, szálasabb anyag áll a sorozó mérce alá, mint bárhol, a faluhelyen. A falusi magyar legénység átlagos magassága 6-8 cm.-rel, súlya 8-10 kg.-mal csekélyebb, mint a városiaké.
Azt mondhatják erre, hogy, hja, ez a magyar faj jellege. Kistermetű, szikár, mint a pusztai arabs paripa. Az ellenvetés azonban nem helytálló. A magyar faj valóban alacsonyabb termetű valamivel, mint a tiszta vérű szláv és a germán. De jólétben élve, nagyon nagyra, erőteljesre fejlődik. Faluhelyt gyakran láthatsz valóságos toronyembereket, öles, mázsás Toldi Miklósokat, a jobbmódú, jól élő, vagyonosabb kisgazdák között. A sanyarú sorson tengődő, rosszul táplálkozó és túlerőltetett nép azután olyan helyt, ahol sok a bor s nem lehet azt eladni, könnyen lesz az ital rabja. Napi két liter vinkót is megiszik s vele tart az asszonya s a gyerek is.
Mívelődés? Szórakozás? A hosszú téli estéken talán ráérne. De miként jut hozzá? Faluhelyt még csak el-eljárhat a gazdakörbe, szombatonkint a moziba. Akad nagynéha lakodalom is, vagy bálat rendeznek a legények. Az első deci pálinka után bebúvik az ördög a kulcslyukon s előkerül a bicska a csizma szárából.
De a pusztai, tanyai embernek még ebben a szórakozásban sincs része. Be sem tud jutni a faluba, mert járhatatlan az útja. S nem is lesz az sohasem kikövezve, mert e költség a siófoki autóútra fordíttatott.
Vajjon mennyi lehet a keresete, a jövedelme a kisgazdának, földmívesnek? E kérdésre elég alaposan meg tudnék felelni, mert számos adat áll rendelkezésemre. De nem akarlak számokkal traktálni. Csupán egy-két adatot kívánok közleni.
Egy gazdasági cseléd keresetének pénzértéke, lakbérét s az ingyen kapott fűtésnek és orvoslásnak az átalány-összegét beleszámítva, legfeljebb 800 pengő. E bér mellett még a legigénytelenebb ember sem tudna megélni. Ám mellékkeresetre is tehet szert, marha-, sertés- és baromfitartás révén. Családja napszámba jár. Summa-summarum, ha jó helye van, nem döglött el a disznó, nem voltak betegek a gyerekek, tehát dologba járhattak, keres vagy 1200 pengőt évente, családjával együtt.
Egy részes aratómunkás, aki aratást, cséplést, harmados tengeri- és cukorrépa-mívelést vállal, ha van munkája, kereshet évente kedvező viszonyok között 10 q. búzát, 10 q. tengerit, továbbá 100 q. cukorrépának kapja az ellenértékét, terem egy kevés babja, burgonyája, napszámba is járogat s falveréstől a kubikolásig elvállal minden munkát, ami csak kínálkozik, családostól jó, ha 1000 pengő értéket keres évente.
Egy húszholdas csanádi kisgazdának évi jövedelme, a saját és családja megfeszített munkájának ellenértékét s minden mellék haszonvételt tekintetbevéve, - olyan földön, melynek minden talpalata még nemrég aranyat ért, legfeljebb 1200-1400 pengő. De csak akkor, ha nincs egy fillérnyi adóssága. De hol találsz ilyen kisgazdát? Minden 1000 pengő teher 150-200 pengővel csökkenti évi jövedelmét.
A 100 holdas gazda a világ legirigyeltebb embere. Ha maga és családja munkaképes, ha tehermentes a földje s valami elemi csapás nem éri, megkereshet évente 4-5000 pengőt is. Ha csak egy fiát nevelteti a városban, ez összegből reákölt 1500-2000 pengőt. A többiek neveltetésére alig marad valami. S az ilyen ember már paraszti arisztokratának számít, reprezentálnia kell, a maga módja szerint.
Most már számítsd ki magad, hogy ilyen jövedelmezőségi viszonyok mellett lehet-e szó mívelődésről, a test s lélek ápolásáról, a teljesítőképesség fokozásáról, emberi értékeknek a felszínre vetődéséről?
Izgató dolgok ezek. A világért nem írnám ki napilapba. Még azt gondolhatnák, hogy demagóg hajlamaim vannak, hogy talán mandátumra vágyom? De a köznép előtt is hallgatnunk kell addig, amíg segíteni nem tudunk rajta. Mert e sorsot csak addig lehet elviselni, amíg nem ébrednek tudatára sanyarú voltának.
Elég izgató dolgot tapasztalhat amúgy is. Azt hiszed, hogy nem tudja az a gazdakörbe járó, ujságot böngésző kisgazda, hogy hová költik adófillérjeit? Hogy minden pénz a városok fejlesztésére fordíttatik? A városiak, az intelligencia, a tisztviselők, a középosztály, egyszóval az urak jólétének, kényelmének fokozására, szórakoztatására? Azt hiszed, hogy nem beszélik meg a Collegium Hungaricumok ügyét, a fényűző egyetemi építkezéseket, melyek minduntalan szemet szúrnak nekik, amikor a városba mennek a bankba, pénzt, vagy haladékot kérni vagy adót fizetni. Ugyanakkor a gyerekeiket még az elemi iskolába sem tudják járatni, mert az elérhetetlen távolban van. Ép oly jól tudják, mint én, hogy mostanában milliókat áldoztak egy fedett versenyuszoda építésére, amelynek egyetlen célja az, hogy egynéhány bajnok télen is gyakorolhassa magát. Ugyanakkor a falusi legényeket sorra birságolják, mert nem járnak a leventébe. Hogyan is járhatnának, mikor nincs semmi felszerelésük. Csizmában képtelenek, mezitláb pedig szégyellenek szerepelni. A versenyuszoda költségén - ezt minden egyszerű kisgazda ki tudja számítani - az ország összes leventeegyesületeinek 1-2000 pengőnyi felszerelési segélyt lehetett volna juttatni.
Jól tudom, hogy ez többé-kevésbé mindenütt így van. A falusi élet színvonala mindenütt alacsonyabb. De ilyen aránytalanság Európában csupán a Balkánon van még.
Ez nem maradhat így. Gondolja meg a fej, hogy a törzsnek is vannak szükségletei. Figyelje meg, fokozatosan csenevészedik az s idestova odajut, hogy már-már a fejnek sem tud elég életerőt juttatni.
A föld népének mindenekelőtt anyagi helyzetét kell emelni; azután utakat, vasutakat kell építeni a nagy pusztaságokon keresztül. Csatornázásokat, öntözőműveket kell létesíteni, hogy a magyar föld kincsei mind feltárhatók legyenek. Foglalkozni a föld népével, nevelni, tanítani. Iskola kell, doktor, patika, bába. Kórház és klinika, de olyan ám, amely számára hozzáférhető.
Nem kívánok honmentő programmal előhozakodni. Csak példaként soroltam fel, hogy mi mindent lehetne és kellene tennünk a föld mellőzött népe jólétének emelése, lelki és testi épülése céljából. S azonnal hozzá kell fognunk a cselekvéshez. A következő évtized alatt ki kell emelnünk a falut abból a por- és sártengerből, amelyben elmerülőben van. Mert különben késő lesz.
Jogosult és helyes a gazdák és földmívesek politikai szervezkedése. Nem politizálok. Nem vitatom, hogy melyik a jobb taktika. Az-e, hogy a kormány táborában küzdenek érdekeikért, vagy ha a tulsó partról kisérlik meg azt, hogy elérjék a kormányképesség ígéret-földjét s ezúton kívánságaik részbeni teljesülését. Hogy belső ellenzéket, vagy külső támogató csoportot alkossanak-e?
Sokan azt vitatják, hogy helytelen a gazdasági érdekek alapján történő politikai szervezkedés. Hová vezetne az, ha minden foglalkozási ágazat külön-külön alkotna politikai pártot? Szervezkedjenek államjogi, közjogi, vagy világnézeti alapon. Ez ellenvetésre az a válaszom, hogy éppen a legújszerűbben szervezett társadalmak törvényhozó testületei azok, ahol intézményesen foglalnak helyet az egyes foglalkozási ágazatok érdekképviseletei. A szovjetben a szakszervezetek, a fascista parlamentben a testületek megbizottai. Helyet nyertek a magyar felsőházban, a városok és vármegyék törvényhatósági bizottságaiban. Ott, ahol még intézményesen nem nyertek képviseletet, mint például az angol parlamentben, ott is a munkáspárt, tehát egy gazdasági érdeket képviselő párt az, amelyik a legfontosabb szerepet játssza. Mert minden elfogulatlanul gondolkodó fő felismeri ma már azoknak a jelentőségét.
De országos érdek az is, hogy, mint fentebb említettem, a magyar nép millióinak lelke, teste kiemeltessék az azt lenyügöző nyomorúságból. Országos érdek, hogy a magyar néplélek képességeinek korlátai leomoljanak. Hogy a leszegényedés folyamata megállíttassék. Fokozni kell a nép fogyasztóképességét s egyben teherbírását is. Ez egyaránt érdeke minden társadalmi osztálynak. Milyen más volna például az íróemberek helyzete, ha nem úgy, mint mainapság, egy csekélyszámú intelligencia, hanem egy milliós tábor lenne az olvasóközönségük! Útját kell állni a magyar nép testi leromlásának, mert csak ép testben van ép lélek. Jómódúvá, elégedetté, míveltté kell tennünk a magyar népet. Mai helyzetével nem lehet megelégedett. Jobb, méltóbb sorsot követel magának. Fogadjuk szíves örömmel és megnyugvással, ha e cél elérésére táborba tömörül, melynek vezéri sátra előtt a magyar trikolór lobog. Ha az érvényesülésnek ezt az útját elzárjuk előle, akkor más zászlót fog kitűzni. Vagy pedig: vándorbotot vesz a kezébe.