Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 7. szám · / · FIGYELŐ · / · DÁN IRODALOM

Hajdu Henrik: MANDS HIMMERIG
Pontoppidan regénye Gyldendal, Nordisk Forlag, Köbenhavn

Most jelent meg Pontoppidan utolsó regényének új és átírt kiadása. A regény: egy féktelenül lázas harc története, a legmértebb prózában. A Stockmann-probléma új variánsa, de sokkal gazdagabb motivumú Ibsen drámájánál. Nem vitairat, hanem belső élmények művészi kikristályosítása. S micsoda emberlátó fantáziában!

Pontoppidan tökéletesen ismeri a lélek teremtő erőit, de szinte szívesebben vállalkozik a ziláltságok rajzára. Gyakran ridegnek látszik, pedig csupán a végokokig hatol le. Kemény, férfias író. Ugyanoly «magányos franktirőr az előőrsön», mint északibb társa. Ez magyarázza meg a «Mands Himmerig» és az «En folkefiende» témarokonságát.

Majd mindig kettős fény ragyog elbeszélésén. Személyei rendszerint hősök és balgák. Csak a szemponttól függ, hogyan nézik egymást. Az író sose nyilatkozik róluk, legföljebb rokonszenve egy-egy csillámából következtethetünk véleményére.

A «Mands Himmerig» több-kevesebb szállal hozzáfűződik Pontoppidan korábbi munkáihoz, főkép a «Nattevagt»-hoz és a «De Dödes Rige»-hez. Akárhány közös figura szerepel bennük; de a «Mands Himmerig» önmagában is zárt egész. Az északi regényírás legnagyobb művészének alkotása. Pontoppidan előtt érthetetlenül idegen Hamsun szétfolyó, ideges lirizmusa. Világéletében gyűlölte a hangulat esetlegességeit; történetei szükségszerű összeütközések - azért is oly drámai hatásúak. «Amennyire szeretem a gondolat masculin tisztaságát, annyira irtózom az érzés kólikájától» - írta a «Höjsang» előszavában.

Korán ráeszmélt, hogy a dán lélek mélyén a kételkedés kétséggé, a képzelet képzelgéssé s a szemlélődés hamletizmussá zápul. Az ősi «hamle» ige annyi, mint hátraevezni. Elrévedt hazájára rázúditotta komor látomásait. Dánia eleinte megrettent e képektől; a dánok fölsandítottak vakondtúrásaikból. Honnan zúg ez a furcsa hang? Végül észrevettek egy páratlan ormot. Ekkor hozzászoktak a látáshoz s ekkor rácsodáltak Pontoppidanra. Tisztelete gyorsan terjedt; 1917-ben megkapta a Nobel-dijat.

A nagyságban mindig van valami aktuális, csak meg ne fordítsuk e tételt! Shakespeare bizonyára nem véletlenül jelölte meg főcéljául a jelen lerögzítését. Pontoppidan is mindig a legmodernebb kor problémái közé süríti élményeit. Így főműveiben egyforma élességgel tükröződnek vissza az új Dánia politikai, társadalmi és kulturális küzdelmei.

A «Mands Himmerig» cselekménye a világháború kitörésétől a marnei csatáig tart s túlnyomórészt Kopenhága politikai köreiben zajlik le. Főalakjai az akkori liberális vezérek, de eszmei távlatokba állítottságuk eleve kizárja a kulcsregény vádját. A kulcsregény célja a hasonlóság s feladata sekélyességénél fogva csak a legrikítóbb vonások ábrázolására szorítkozik. Szegényít. Viszont Pontoppidan újjáteremtő látása kiteljesíti az összes szereplőket.

Itt egyik alak se végig azonos mintájával vagy az íróval. Thorsen, a «Mands Himmerig» első hőse is saját szakállára küzd a dán közvélemény ellen, amikor bele akarja kényszeríteni hazáját a háborúba. Pontoppidan legföljebb Thorsen temperamentumán gyúl ki, érvelésén nem. Emberi és művészi egyénisége az egész munka gondolati és érzésbeli eredőiből tevődik össze.

Thorsen megállapodik a «Friheden» tulajdonosával, hogy átveszi a lap szerkesztését. A félt és bámult ujságíró keményen készülődik missziójára: Dánia legnagyobb orgánumán át végezni fog minden hamissággal és hitványsággal. Fölbuzdulásában meglátogatja különváltan élő feleségét s beszámol neki a remek fordulatról. De közben összekap az édes nővel. Ha előbb még úgy lesett be Asta ablakán, akár «egy fölgerjedt kandur», most bejelenti válási szándékát. Másnap, a megbeszélés ellenére, nem jelenik meg Thorsen kinevezése a «Friheden»-ben. A munkatársak, az ügyes senkik meghiusítják a laptulajdonos tervét. Asta részvétből és szolidaritásból fölmegy férjéhez. Ez csak lassan enged dühéből és gyanakvásából, majd legyőzi az asszonyt s ott tartja magánál.

Thorsen eleinte Asta karjaiban keres feledést. Aztán sorra járja leglelkesebb embereit. Mind elpártol tőle. Csupán egy híve marad, egy riporterlány. Ez úgy néz a magas, vörös alakra, mint egy bálványra. Hiába. Thorsen alig látja meg.

Amikor barátai elszélednek, a túloldal megkörnyékezi fanatizmusát. «Miért ne verekedjünk közös fronton a közös ellenséggel?» Thorsen kötélnek áll. Bármi áron is, de kipusztítja a dán közélet dúvadjait. Közelednek a választások, nem hátrálhat meg. Éjjel-nappal dolgozik. Cikkei gépfegyverekként lövöldöznek szerteszét. Asta elzuhan ebben az iramban. Egy újabb jelenet után megmérgezi magát. Teherben lévén, már csak végleg szakíthat férjével.

Ekkorra mindenki elfordul Thorsentól. A liberálisok is, a konzervatívok is. A munkások lerántják a szószékről s kilökik az utcára. Csak Ragna Nordby, a riporterlány birkózik érte. Aki méltó párja lehetett volna.

A választások elsöprik pártját. S ő mégse nyugszik. Kiáll a városháza lépcsőjére s onnan izgat a háború mellett. «Még a vereség is jobb e tunya tespedésnél!» Fogházba kerül. Kiszabadulása után már csak hirhedt energiája tartja talpon. De rövidesen összecsuklik. A világégés teljes elharapódzásakor meghal.

«Mands Vilje, Mands Himmerig», hirdeti a dán közmondás. A férfi akarata a férfi mennyországa. A könyv címe egy vasember címerének jelmondata.