Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 7. szám · / · FIGYELŐ · / · Tudomány és kritika

Barta János: BÖHM KÁROLY NYOMÁBAN
Joó Tibor tanulmányai

Böhm Károlyt a magyar filozófusok pesti közvéleménye hamar elfelejtette. Hajdani egyeteme még ma is hisz benne s tudatosan fejleszti tovább eszméit. Legfőbb értékének éppen modernségét tartják. Azt mondják, hogy ez a kolozsvári professzor, akinek kifejlődése a mult század hetvenes-nyolcvanas éveire esik, valósággal huszadik századi jelenség s messze megelőzi a századunk elején kibontakozó német «szellemi» filozófiát. Így érhető Joó Tibor vállalkozása, aki Böhmhöz megy vissza, amikor a maga történetbölcseleti felfogását akarja kifejteni. Ezt a vállalkozást, amely nyilvánvalóan a mester modernségével, mondhatjuk: nagyságával áll vagy bukik, nem bírálhatjuk meg itt teljes egészében. Legfőbb akadálya ennek az az alapos munka, amelyet Joó Tibor végzett. Nem elégedett meg azzal, hogy elszórt nyilatkozatokat gyüjtsön mestere műveiből; legmélyebb belátásaihoz, gondolkozásának éltető lényegéhez fordult s ennek alapján próbálja a történelem tüneményét megfejteni. Négy ívre igazán sok anyagot zsúfolt össze s foglalkozik a történetbölcselet minden főkérdésével. Alapos bírálat aligha adhatná ugyanilyen terjedelmen alul.

Van azonban fejtegetéseiben két pont, amely fölött nehéz volna a vitát elmellőzni. Egyik mindennemű bölcselet eredetének kérdése. «A filozofálás, mint emberi tevékenység, egyenesen lírikus motívumokból fakad» - olvassuk az értekezésben. Azonban nem világos, milyen alapon mondja ezt a tevékenységet lírainak. A tétel igazsága nyilván attól függ: mit nevezek lírikus motívumnak.

Súlyosabb vitára ad okot a történet lényegének felfogása. Joó Tibor, Böhm nyomán, az ember mélyén egy központi lényeget lát, amelyet mestere szavával «öntét»-nek nevez. A kissé avultas szó mögött mindnyájunkban átélhető metafizikai valóság rejlik, amelyet nevezhetnénk esetleg szervező központnak, formának is. Az életben önmagunknak ez a végső, pontszerű, de tiszta energiát kisugárzó lényege valósul meg. Minden ízében modern felfogás, amelyet azonban mester is, tanítvány is tipikusan XIX. századi nézetekbe bogoz be. Először is mindazt, ami az egyéniség mélyéből kifelé tör, egységes néven ösztönnek nevezik. A név rossz voltán nem segít a szellemi ösztönök állandó emlegetése. Nem ösztönös mivoltát tagadom annak, ami a lélek mélyén van, de ha csak ösztönnek nevezem, elveszem a teremtő, építő, formába kibomló jellegét. És ugyancsak ezt a szabad, alkotó kibontakozást színtelenítem el, ha az «ösztön» legfőbb rugójának a «hiány»-t tekintem.

Az alapvetés hibája fokozódik a történet levezetésénél. Az «öntét» minden munkája, s a történet lényege is «projekció», emberi «ösztönök» kivetítése a külső világba. Igaz, de egyoldalú felfogás. Minden valamirevaló kivetítés egyúttal tárgyalkotás is (művészetben, bölcseletben, irodalomban stb.); a létrehozott tárgy már eleve más valami, mint puszta kivetítés; elválik az egyéntől s vele szemben föltétlenül qualitatív pluszt jelent. És ugyanilyen föltétlen új tárgyi rendszer minden köz, társadalom az egyénnel szemben. Ennek a tárgyi oldalnak elhanyagolásában van a Joó-Böhm-féle történetfelfogás legmélyebb fogyatkozása. Nagyjából pszichikusan fölfogható folyamatokra akarja alapozni a történelem és társadalom egész épületét. Az egyéni lelki «kivetítések» alapján pl. magyarázni próbálja a társadalom «keletkezését». (Hajmeresztően XIX. századi vállalkozás!) A történet és a társadalom tényei egészen más természetűek s fennállásuk módja is gyökeresen más. Rám, az egyénre nézve, valóság a hétköznapi élet, de a történelem már ennek a tetejébe húzott ideális épület, szellemi képlet, amely lehet, hogy kevesebbet fog be, mint napjaink pszichikai tartalma, de viszont olyan többletet hordoz vele szemben, amely soha teljesen ösztönné, eleven kisugárzássá, tudattartalommá nem válhatik.

De talán elég a vitából. Joó történetelmélete rászorul ugyan még a kiegészítésre, de tagadhatatlanul benneél a mesternek, Böhm Károlynak szellemi öröksége s helytelen volna kifogásokkal illetnünk, mert értekezésében elsősorban ezt az örökséget igyekezett átmenteni. Bizonnyal tudatában van annak is, amit örökségétől a XX. század követel.