Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 7. szám · / · FIGYELŐ · / · Regény és széppróza

Schöpflin Aladár: KÁDÁR ANNA LELKE
Földi Mihály regénye - Franklin

Aki kérdez, az kételkedik. És rájön, hogy sokkal több és fontosabb a kérdés, mint a felelet. Az élet, egy ember élete, az emberiség élete csupa olyan kérdéseken fordul meg, amelyekre nincs felelet. A világ irracionális, csak egy töredékét tudjuk racionálissá tenni, azaz megérteni. Van-e ember, akit megértettünk? Értjük-e önmagunkat? És ami keveset megértettünk, azt valóban megértettük-e, mikor más emberek majdnem mindig máskép értik meg? És ha mégis megértettünk valamit és próbáljuk megértésünket gondolkodási formákkal, szavakkal, mondatokkal kifejezni, akkor is nem hamisítják-e meg a dolgokat ezek a kifejező eszközök, melyek csak hasonlataikat tudják magukba fogni, nem magukat a dolgokat? A világ hasonlat, a világ az én képzetem, - mondják nagy elmék. Vagyis a nagy elmékben is van egy kételkedés a világ valóság voltában. Hol kezdődik a valóság és hol ér véget a hasonlat? Egy alak, egy sors, egy élet, melyet egy író elképzelt és papírra vetett, valósággá válik bennem és mint valóság él bennem tovább. Egy valóság elsuhan előttem és egyszer majd azt hiszem, csak képzelődés volt. Hogy lehet ez? Mért van ez? Mért nem lehet megérteni azt, ami volt, vagy van, vagy lesz?

Utána megyek Földi Mihálynak, csupa kérdésekben beszélek. A Kádár Anna lelke a kérdések regénye, az élet kérdéses voltának a regénye. Magához akarja ölelni az élet irracionális voltát, tehát nem tud és nem akar felelni semmire, csak a feleletre váró kérdéseket teszi fel, amelyek nyugtalanítják az írót, nyugtalanítják az alakjait, aztán az olvasót is. Az író lát és tud bizonyos dolgokat, gondolatokat fűz hozzájuk, képzelődéseket fűz hozzájuk, ki akarja őket fejezni s rájön kifejezhetetlenségükre. Mit tegyen mást, mint hogy kérdez? Ime, itt ez a Kádár Anna. Egyszerű, okos, fiatal lány, egri ügyvéd lánya, nem sokat tapasztalt az életből, van egy udvarlója, akit a szülei örömmel fogadnak, de ő nem kíván hozzámenni. Ha kérdik, miért, nem tud felelni. És gondolkodik, önmagáról, a világról és nem ért semmit önmagáról és a világról, ahogy mi sem tudunk róla semmit. Az időben és a térben él, de egy és ugyanaz a dolog-e időben és térben élni, nincs-e külön élet az időben és a térben? Teste van és lelke van, de egy és ugyanazon dolog-e a test és lélek és nincs-e külön élete testnek és léleknek? A test meghal, a lélek nem él-e még tovább, nem ahogy a vallás tanítja, egy más szférában, hanem valahol az időben, az emlékekben, amelyeket hátrahagyott, az izgalmakban, amelyeket az emberekben keltett, a gondolatokban, amelyeket beléjük oltott? És amíg élt, mi volt benne a tudatos és tudattalan, hogy és milyen mértékben alakította az életét az egyik, hogy és milyen mértékben a másik? Tér és idő, test és lélek, tudatos és tudattalan - az élet, az emberi én kettős sugártörése - itt vagyunk annál a témánál, amely Földi Mihályt minden más témánál jobban nyugtalanítja. Nekifogott már sokféle oldalról, megpróbált hozzáférkőzni sokféle eszközökkel - most, amint egyre jobban eltávolodik a realizmustól, az élet konkrét képekben való ábrázolásától, minden eddiginél közelebb jutott hozzá. A realista látása, a psychológus kutató eszközei mellé a fantázia bátorságát és a metafizikai spekuláció elmélyülését is odaveszi. Eddig a feleletek megoldási kísérleteivel nyitogatta a nagy zárakat. Most a kérdezéssel próbál kulcsokat találni hozzájuk. Kikérdez egy emberi lelket, egy életet. Hátha ezen keresztül megtalálja azt a részt, amelyen bepillanthat a titokba?

Izgalmas és nyugtalanító ez a küzdelem Kádár Anna lelkével. Nem, mert izgalmas dolgok történnek a regényben, hanem mert ez a lélek s Kádár Annának hozzá fűződő sorsa végeredményben nem más, mint az író elképzelése az emberi lélekről és életről. Hasonlít a valósághoz, de éppen hasonlat voltánál fogva nem maga a valóság, sőt az emberben a valóság bizonytalanságát, a valóságban való kételkedést jelenti. Kádár Anna lelke kétfelé van hasadva, az egyik én ellenőrzi, ki akarja fejezni, vezetni akarja a másikat, de ez mindig kisiklik a kezéből és másfelé röpköd. Az egyik kerülni akarná a veszedelmeket, a másik beléjük rohan. Az egyik értelmes akar lenni, a másik lényegében értelem híján való. Vannak pillanatok, amikor ez a két én egyesül, de aztán megint vannak, mikor újra széthasad és ez így megy mindvégig. Az egyik, az egri kis lány, aki már kezdett beleegyezni, hogy hozzáadják a derék, rokonszenves vőlegényhez, a másik, aki homályos ösztöntől vezetve elmegy a híres íróhoz, a féltékenységen keresztül rájön arra, hogy szerelmes bele, női mivoltában megalázva elrohan fantasztikus életformák közé s miután felzavarta az író mesterségesen körülbástyázott nyugalmát, ad egy rendkívüli szerelmi élményt az író feleségének, a híres színésznőnek, visszakergeti az őrületbe a különös táncost, akinek táncos párjává szegődött, titokban, ismeretlenül meghal egy cannesi zúgszállodában. Meghal és tovább él az őrült táncosban, aki agyrémében Kádár Annának tudja magát és mindazoknak a gondolatában, akiknek életébe beleelegyedett. De nemcsak az én hasadtságával kettős lény Kádár Anna, hanem abban is, hogy fantom és élőlény, valóság és képzelet egyszerre, szimbolikus kifejezője annak, hogy «képzelődés a valóság» s nem tudni, hol az egyik, hol a másik, az egyik a másiknak talán csak a kétféle megjelenési formája.

Földi Mihály írói fejlődésének úgy látszik új fordulatához ért. A Kádár Anna lelké-vel elindult a filozófiai regény felé, olyan utakra, ahol a legmesszebb, talán elérhetetlen távlatok nyílnak. Új regénye bizonyos értelemben szublimálódása mindannak, amit eddig írt s egyuttal indulás olyan új területek felé, melyek messziről integettek feléje eddig is, de rájuk még nem jutott. Eddigi útjain megszerezte az írói kifejezés mindenféle eszközeit s most úgy áll előttünk új regényében, mint aki a legmagasabb és legmesszebb célok felé igyekszik, amik író számára adva vannak. Nyilván ez vezette a Pen-Club juryjét abban, hogy a Kádár Anna lelké-t küldte ki a mi magyar színeinkért harcolni az első nagy irodalmi világversenyre.