Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 7. szám · / · FIGYELŐ
Nemrég egy érdekes levélhez jutottam. Halványkék, víznyomásos levélpapír, borítékszerűen összehajtogatva, s hátán kettétört piros pecsét, A. J. betűkkel. Külső címzése
s belül finom kis betűkkel a levél:
tisztelője
Arany János.
Érdemesnek látszott kutatni, ki volt Flóra, kit puszta keresztnevén feltalált a posta, kihez Arany János levelet írt, szerkesztői ügyben! sajnálkozva, hogy nem küldhet kéziratot.
Majthényi Flóra, kit Flóra néven ismert és ünnepelt mint híres szépasszonyt a hatvanas évek «Pest»-je, Tóth Kálmánnak volt felesége, akinek most hódol Baja, születése százéves fordulója alkalmából.
Arany János levelének idején 24 éves volt Flóra, s bár könyvtárak számos régi folyóirata, szemléje és egykorú könyve sok adattal szolgál, arról semmit sem tudtam kikutatni, mit szerkesztett Flóra? hová kért kéziratot Aranytól e fiatal szép hölgy? a Pesti Divatlapba? Hölgyek Naptárába? Vagy a Hölgyfutárba, melybe sokáig dolgozott? Férje ezidőben alapítja a Bolond Miska című politikai folyóiratot, de Arany levelében nem küld üdvözletet a férjnek.
Nyomot nem találtam, de Arany levelének fonalán egy különös, érdekes, tehetséges és szerencsétlen költő-asszony életére bukkantam, egy magas ívben lezuhant, s poraiban elfeledt tragikus életre.
Majthényi Flóra 1837-ben született Novákon, igen előkelő nemesi familiából. Anyja, Kállay Johanna, egy felvidéki nábob leánya, jó nevelésben részesítette Flórát. Idegen nyelveket tanult, angol nevelőnő élt házukban, ahogy ez a kor egyébként műveletlen előkelő leányainál divatban volt. Zenéhez is értett, több zenedarabot írt maga is. Anyja bérbevette a Páva szigetet, s ide gyüjtötte tehetséges leánykája köré a neves írókat, s e poetikus szigeten szegény művészeknek hajlékot is adott.
Így találkozott Flóra tizenkét éves korában Szemere Pállal, aki buzdította a geniális gyermeket. E korban írja már első verseit, melyek rokonához, Madách Pálhoz szólnak, Madách Imre öccséhez. Madách Pál huszonegyéves korában már Nógrád megye másodalispánja, de egy év mulva váratlan meghal, mégis, emléke végigkíséri Flóra életét. 1877-ben megjelent kötete egész versciklust tartalmaz
...És felírom ott is fára kőre
Hadd olvassák késő nemzedékek -
Hogy te éltél, ifjan szálltál sírba,
S mindörökre szerettelek Téged!
Az ötvenes évek elején Flóra találkozik Tóth Kálmánnal és megszeretik egymást, de a szülői ellenkezés miatt sokáig kell küzdeni a szerelmeseknek, a pletyka még valami közös öngyilkossági kísérletről is tud. Később a «családi vagyon olvadásával olvad az anyai büszkeség is», s Flóra eljegyzi magát Tóth Kálmánnal, kinek ekkor jelennek meg Flórához írt versei, a
Hívem szerettem a hazát
Írtam többek közt kritikát
Sohasem ültem veszteg.
Egy bősz poéta jött reám,
Előbb versével, azután
meg a kezével ölt meg.
A párbaj során Tóth Kálmán lábába lőtt Gyulainak, aki a mende-monda szerint ezután így szorított kezet ellenfelével:
Sok harc után 1856-ban megesküsznek, s a házasságában csalódott Madách Imre rossz végét jósolja szerelmüknek. Egy év mulva Flóra anya lesz, s fiacskájához, Bélához bájos dalocskákat ír, melyek később
Könyvéről Gyulai ír kritikát, egy széles essay keretében:
«Írónőink napról-napra szaporodnak. Most egyik, majd másik divatlap vezet be kettőt-hármat nagy elragadtatás kíséretében, s már csaknem szokássá vált irányokban az udvariasságnál több, bizonyos udvarlói hang. Divatlapjaink nem annyira a nőket tisztelik, mint az írónőket magasztalják, s örülni látszanak, hogy a magyar nő is elég hőslelkű és szabadelmű szembeszállani azon százados előítélettel, mely kizárta a nőt a férfiú pályáiról, kiváncsian várják, hogy a női kedély, melynek csak a családi kör számára kellene megnyílni, hogyan profanizálja érzéseit az egész világ előtt!»
«A nőnek korlátolt helyzeténél fogva csak egy pár gyöngédebb húr áll rendelkezésére. Azonban helyzeténél és hajlamainál fogva igen alkalmas meséket, beszélykéket írni gyermekek, kivált fiatal leányok számára.»
De hiába, a nő sehogysem akar a szentély maszatos őre maradni, s lázongásában egyre renitensebb. Egyebekben alig változott a világ hetven év óta. Vannak ma is írónők számosan, akik divatlapok vagy hasonló orgánumok fényében tünnek fel, s misem jellemzi őket pontosabban Gyulai régi szavainál:
«Írónőink csak dilettansok, kik ha egyéb dolguk nincs, írnak egy-egy verset, novellát, vagy épen regénykét, igény nélkül, szórakozásból, s egész pályájuk sem komolyabb, sem veszélyesebb, mint egy kis zongorázás, vagy rajzolási kisérlet. Nálunk nem annyira nők írnak, mint fiatal leányok. Istenem! Miért görnyedtek íróasztalaitoknál, miért rontjátok szép szemeiteket, midőn szebbnél szebb versre lelkesíthetnétek a férfiakat, szebbekre, mint aminőt ti tudtok írni! Miért teszitek még nehezebbé a magyar kritikát? Szegény magyar kritika már el van keresztelve hazafiatlannak, aristocratának, óh, iszonyú, még csak az a hijja, hogy nőgyűlölő is legyen, s ti azzá teszitek!»
E kevéssé biztató bevezetés után Gyulai mégis megdicséri Flóra verseit, elvei fönntartásával! A huszonegy éves Flóra finom, érzelmes kis költeményei nem jobbak, mint legtöbb ilykorú nőé, de Gyulai helyesli ez igénytelenségig gyöngéd és szemérmes hangot, «mert az irodalom oly ágát műveli, mely neméhez legillőbb.»
«Az írónő pályáján - mondja még Gyulai - átok fekszik, a természet és társadalom nemezise. Sorsok mindig tragikum vagy komikum, s szerencse, ha csak a boldogság romjain tévelyegnek, s nem egyszersmind a bűn ösvényén.»
Különösen hat ez a baljóslat, ha a kor neves írónőire, Szendrey Júliára s Majthényi Flórára gondolunk. Szendrey Júlia szomorú életét ismerjük, de Flórának, ki legalább oly tehetséges, még hírét is ritkán hallottuk. Pedig szerencsétlenségében sem marad mögötte Petőfinének. Házasélete rövid boldogság után tűrhetetlenné válik, s a nagy szerelem helyébe engesztelhetetlen gyűlölet lép. 1868-ban törvényesen is elválnak, de gyűlöletük okáról sem ők, sem fiuk, Tóth Béla, soha semmit sem árulnak el. Tóth Béla «egész életén át érezte születi gyűlölködő viszonyát, s már mint kisgyermek kénytelen volt magát anyátlannak érezni». Pedig anyja rajongva becézte, s versekkel ringatta őt; mi törhetett össze e szenvedélyes tiszta lélekben, hogy csalódása után mindent eldobott magától, gyermeket, rokont, barátot, s egész hátralevő életét messzi országokban való bolyongással töltötte?
Válásának évében megjelenik egy kötete:
«Átmehettek más érzések
Olykor szívemen talán,
De csak őt, csak őt szerettem
Változatlan, igazán!»
Élete, melyet alig tud elviselni, visszamenekül az arany gyermekkor igézetes álmaihoz, s a «vérig sértett, szívig vérzett» asszony egy gyermekkori ábrándban éli ki ártatlanul szenvedélyes szerelmét, mellyel a való élet adósa maradt.
Mikor Tóth Kálmán 1879-ben agyszélhüdés következtében hirtelen ágynak dőlt, «a haldoklónál megjelent az eddig engesztelhetetlennek mutatkozó Flóra és fiával együtt szeretetteljesen ápolta férjét». Tóth Kálmán halála után újra szétszakadt a család: az apa örök nyugalomba ment, Tóth Béla effendi! Törökországba utazott, Flóra pedig folytatta vándorlását Nyugat felé. 1886-ban, hosszas bolyongás után megtelepedett Andaluziában, később Sevillában és Barcelonában élt. Most már spanyolul és németül irogatott cikkeket, tárcákat, Adorationes címmel spanyol nyelven jelent meg könyve, s utolsó írása:
A valamikor híres és körülrajongott szép hölgy úgy él most, mint űzött vad. Spanyolországban sincs maradása, s elzarándokol a Szentföldre, hol Jeruzsálemből, hol Bethlehemből jönnek ritkás levelei fiához, aki pénzzel is támogatja szűkölködő anyját. Hír szerint a szegény Flóra ezidőben már idegenvezetőnek áll be, hogy életét eltengesse.
«Boldog ember
Nagy részvét van, jól tudom.
De a
Elhagyatva, mint a rom!»
Fia közben hírneves emberré válik, de mikor meghal (1907), koporsóját nem kiséri az édesanyja. Flóra csak később, idegenektől tudta meg fia halálát. Három év mulva tér haza, hogy «virágot vigyen fia sírjára», vagy inkább mert török forradalmi mozgalmak menekülésre kényszerítették, azután ismét útra készülődik: vissza akar menni a Szentföldre, mert «ott közelebb érzi magát Istenhez». De 73 éves törődött öreg teste, s pénztelensége nem engedi már, hogy bujdosását folytassa. Amilyen váratlanul eltávozott harminc év előtt, szépségének és hírnevének teljében, ép oly váratlanul jelent meg ismét császárfürdőbeli örökölt lakásában, amit a Marczibányi rokonság kegyes végrendelete juttatott neki. Már senki sem ismerte őt, senki sem emlékezett reá! Rozsdás kulcsával kizárta a nyikorgó ajtót, s különös különc hírében élt még itt öt évet. Lakásába senkit sem bocsátott, takarítani sem engedett, így akart élni a kriptai porban, mozdulatlan dohos butorainak multatidéző légkörében. Vallási téboly kezdte ki egykor ragyogó elméjét; egy nagy találmányon is töprengett, valami főzőmasinán, amellyel évekig elfőzhet majd minden háziasszony
A magyar Költészet Kincsesházának új kiadásában