Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 7. szám
Sajátos, ismeretlen, új erőkre
építem életem s a tényezők
valami újszerű kapcsolatát
figyelem, kutatom, keresem.
Mint a vegyész az anyagot lombik falán át nézi,
fölemelve szeme elé az üveget,
úgy nézem én is önmagam, e bús matériát
a köznapok keserű választóvizében
és míg így elmélkedem, hogy énbelőlem
mi lehet és folytatom a keserű kisérletet,
minden anyagból annyit véve épen,
amennyi szükséges s elég,
hogy egy hasznos vegyület létesüljön,
- addig én vagyok, én magam a górcső
s a lombik s én vagyok minden anyag
és a kohó is, mely tüzet szít
s én vagyok minden vegyület
s keveredés, minden elem, mely vonz
s taszít, minden hasonlatosság s összefüggés
és minden gyűlölet - s a szem is én vagyok,
mivel a lélek önmagában ítél és figyel!
Kisérlet ez az élet s önfegyelmezés,
valami bátor és ördöngös kémia,
melynek minden szabálya ismeretlen
és a legkisebb tévedés is
romlásba visz s habár két összetétel
még csak hasonló sem lehet soha,
mégis kell hogy biztos legyen a kéz,
amely tulajdon életét forralja, szűri
s kell hogy nyugodt legyen, amíg az agy
az új szabályokon elmélkedik
s bár olykor már fájnak
ezek a tulajdon atomjaival űzött kisérletek,
kell hogy nyugodt legyen s hideg,
- ha végre az ördögi bohóságok között
majd elfogy is.