Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 6. szám · / · FIGYELŐ · / · KÖZGAZDASÁG
Körülbelül öt évvel ezelőtt ugyanennek a szerzőnek «A szociális eszmék fejlődése» című könyvét ismertettem s bíráltam ezen a helyen, azt a munkáját, amelyet néhai Kovács Gáborral együtt írt. Akkor egy másik kritikusának az ellen a vádja ellen próbáltam őt megvédeni, hogy a könyv konpendiumjellegű, kevés részlete önálló tudományos munka eredménye, inkább mások által feldolgozott s rendszerbe foglalt anyag összehordása. Pedig ez a megállapítás
*
A válság okait külön tárgyalja Dános a mezőgazdaságnál, külön az iparnál és kereskedelemnél. A gyógyítás eszközeiről ellenben csak a mezőgazdaságnál szól, bizonnyal azért, mert az a véleménye, hogy a mezőgazdasági termelés mai bajainak megszüntetése egyúttal az ipar és kereskedelem talpraállítását is jelenti. Ebben egyet is lehet vele érteni. Más kérdés ellenben, hogy agrár-diagnózisa mindenben helytálló-e s célravezetők-e tényleg a gyógyításnak azok a módszerei, amelyeket ajánl? Ő t. i. a búza nemesítését és standardizálását tartja a segítéssel kapcsolatos tennivalók között talán a legfontosabb feladatnak - az állattenyésztésről, szervezési problémákról s egyebekről szinte egy szót sem szól -, ellenben figyelmen kívül hagyja, hogy az értékesítésnél a mostani viszonyok mellett a nemesített és standardizált búzával nem sokkal volnánk kedvezőbb helyzetben, mint ma vagyunk, nem is szólva arról, hogy ez a nemesítés és standardizálás meglehetős hosszú folyamat, ezer nehézség és akadály legyűrését kívánja meg, rajtunk pedig sürgősen, szinte azonnal jelentkező eredménnyel kellene segíteni. Mikor a gabonát importáló szomszédos országokkal való okos megegyezést köti a lelkünkre, anélkül, hogy elárulná, hogy ez a megegyezés szerinte miben állna: azt a hitet kelti, mintha nem ezt akarná az országban mindenki, akinek az aktuális gazdasági kérdésekről csak egy kevés tájékozottsága is van. De van egy ennél nagyobb fogyatékossága fejtegetéseinek: nem vizsgálja meg azt az alapvető kérdést, hogy az évenként körülbelül 1 százalékkal szaporodó magyar népességet el tudjuk-e tartani egyáltalán még akkor is, ha mezőgazdasági termelésünk kedvezőbb feltételek közé jut. És mert ezt nem vizsgálja meg, természetesen nem jut el az ebből adódó döntő fontosságú következtetésig.
*
A munka zsurnalisztikai könnyedsége nemcsak a könyv hangjában, de abban is kifejezésre jut, hogy a szerző nem is akar leszállani a problémák mélyére s beéri kissé közhelyszerű megállapításokkal. Egyszerűen pálcát tör például a magyar földreform nagy kérdése fölött, fölényesen deklarálja, hogy ez minő gazdasági hiba volt, ime, most megfizetjük az árát - s nem mérlegeli sehol azokat a szociális, politikai s egyéb okokat és kényszerítő erőket, amelyek ebben a nagy ügyben a plaquette másik felét adják. Adórendszerünk átalakításáról - a tőkeképződésről szóló fejezetben - csak 20-25 sorban emlékezik meg, nem vizsgálja meg ellenben, hogy mik a mai adórendszer főhibái, ezek a hibák hogyan keletkeztek, a külföld hogyan védekezett ilyen hibák, vagy azok következményei ellen, nálunk tehát hol és hogyan kell a korrekturát megcsinálni - inkább kissé vezércikkszerűen - követeli ezt a reformot, mert csak így lehet biztosítani, «hogy a tőke kedvet kapjon s a termelésben mint vállalkozó részt vegyen.» A könyvnek vannak fejezetei, amelyeknek az olvasása közben határozott ellentmondást érez az ember. Így ír például egy helyen: «és érthető-e, hogy
*
Hogy a könyvnek kissé közgazdasági potpourri jellege van s ehhez képest a könnyebb, vagy legalább könnyedebb műfajhoz sorolandó, vannak kétségtelen előnyei is. Sokféle, szervesen talán össze sem tartozó téma, szempont, adat fér bele, - Dános könyvében a Manitoba-búzától kezdve a községi temetkezési üzem római szarkofágján keresztül a tőkeképződés pszichikai előfeltételéig együtt van minden - amelynek népszerűsítése, elterjedése hasznos lehet s megnyer néhány közhelyszámba menő igazság számára olyanokat is, akik az ilyenfajta igazságok jelentőségét a napi sajtó felületes közlésein keresztül nem látják meg eléggé.